Elképesztő összegeket fizetnek az esport közvetítések jogaiért

League of Legends World Cup finals 2019
Chinese team FPX celebrate with the trophy after winning the "League of Legends" videogame world championship final against European team G2 on November 10, 2019 at the AccorHotels Arena in Paris. (Photo by Lucas BARIOULET / AFP)
Vágólapra másolva!
Jövőre a kétszeres címvédő Kína rendezi meg a League of Legends világbajnokságot és abban reménykednek, hogy hazai pályán az Invictus Gaming és a FunPlus Phoenix sikerei után zsinórban harmadjára is kínai csapat a világ legjobbja. Az országban egyre népszerűbb az esport, köztük is elsősorban a League of Legends, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Bilibili 113 millió dollárt fizetett azért, hogy Kínában három évig kizárólag ők közvetíthessék a világbajnokság mérkőzéseit.
Vágólapra másolva!

Kína utoljára 2017-ben rendezett League of Legends világbajnokságot, az esemény pedig jövőre ismét visszatér az utóbbi két világbajnokságot bezsebelő országba.

A döntőt az 56 ezer férőhelyes Shanghai Stadiumban rendezik majd, de emellett több városban is tartanak mérkőzéseket, ezekről a helyszínekről a közeljövőben értesülhetnek a rajongók.

A 2019-es világbajnoki döntő a G2 és az FPX között Forrás: AFP/Lucas Barioulet

Bilibili - ami egy kínai videómegosztó oldal, több mint 30 millió regisztrált felhasználóval - nem ismeretlen név az esport világában, hiszen a League of Legends kínai bajnokságában (LPL) is indítanak saját csapatot Bilibili Gaming néven, valamint az Overwatch League-ben (OWL)
övék a Hangzhou Spark franchise.

A vállalat a mostani döntéssel diverzifikálni akarja üzleti tevékenységét, hiszen a cég bevételének 80 százalékát a mobilos játékok adják.

Emellett saját videomegosztóval is rendelkeznek, amely hasonlóan működik, mint a Twitch, tehát esport közvetítések mellett a streamerek is közvetíthetik saját tartalmukat és 2017-ben 31,6 millió regisztrált felhasználója volt az oldalnak.