Egyszerűbbé tennék a brit liberálisok a nemváltoztatást

Vágólapra másolva!
Módosítani akarják a Gender Elismerési törvényt az Egyesült Királyságban, mert túl könnyen hagyja jóvá a nemváltoztatást, azonban a Liberális Demokraták párt az ellenkezője mellett kampányol. Elképzelésük szerint be kellene vezetni a gendersemleges iskolákat, iratokat és a jogot, hogy bárki bármiként azonosulhasson - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A Liberális Demokraták azért kampányolnak, hogy bárki kedve szerint változtathassa a nemét. A nemváltás jogi oldalát a 2004-ben elfogadott Gender Elismerési törvény szabályozza, mely törvény ezt lehetővé teszi, azonban orvosi elbíráláshoz köti. Az orvosokat azért kérdezik meg a nemváltás esetén, hogy megerősítsék, a páciens valóban gender-dysphoriában szenved.

Forrás: V4NA

A törvény ezen biztosítékát ugyanakkor sokan megkérdőjelezik, mivel a nemváltoztatás is kezd iparággá változni. Ezzel kapcsolatban Andrew Sullivan meleg aktivista is szomorúan konstatálta, hogy a klinikák úgy írják fel a hormonokat "mint a cukorkát".

2016-ban a konzervatív párt felülvizsgálatot nyújtott be a törvény kapcsán, hogy ne legyen túl egyszerű a nemváltoztatás. A Liberális Demokraták párt azonban még tovább lazítaná a szabályozást és továbbiakat vezetne be, hogy ráerőltessék a gendersemlegességet a gyerekekre is.

Forrás: V4NA

A szabály szerint elvárnák az iskoláktól, hogy nemsemleges egyenruhákat vezessenek be, valamint azt is, hogy lehetőség legyen az útleveleken "X neműnek" megjelölni magunkat. Jo Swinson a pártvezető úgy fogalmazott, hogy reformjukkal teljesen kiiktatják majd az orvosi vizsgálat kritériumát és készek törvényesen elismerni a non-bináris nemi identitást.