Rekord számú maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

Elkezdődött a mohácsi busójárás
A mohácsi busójárás
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél több, 1750 maskarással űzik a telet az egy hónap múlva kezdődő mohácsi busójáráson, amelyre a szervezők kedvező időjárás esetén napi 50-60 ezer érdeklődőt várnak.
Vágólapra másolva!

A messze földön híres, február 20-án induló farsangi eseményen mintegy nyolcvan programmal, a többi között táncházakkal, bálokkal, kiállításokkal, busóbemutatókkal, gasztronómia ízelítőkkel várják az érdeklődőket - mondta el az MTI-nek Hegedűs Emese, a főszervezők egyike. A február 25-ig, húshagyó keddig tartó rendezvényen

64 busócsoport 1750 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról

a Duna-parti városban. Hozzátette: a busójáráson tartják a Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Versenyt és a koncerttel fűszerezett Nemzetközi Farsangi Dudástalálkozót is. A hagyományőrző rendezvényen a családok számára is kínálnak érdekes programokat: egyebek mellett a Csizmás kandúr című színházi előadás várja majd a kisiskolásokat a Kossuth Filmszínházban, a Kanizsai Dorottya Múzeumban pedig kézműves foglalkozásokat tartanak.

Forrás: MTI/Sóki Tamás

Február 21-én, pénteken a maszkfaragók és kellékkészítők kiállítását nyitják meg, a legtöbb programot felvonultató hétvégi napokon pedig Versendi Kovács József tamburaprímás és barátai adnak koncertet, busócsoportok rendeznek bemutatókat, emellett a mohácsi gasztronómiában is elmerülhetnek a látogatók.A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett az Alma, a Poklade, a Kis Kata zenekar és a Maszkura együttes, valamint a Zora néptánccsoport és Menyhárt Éva is gondoskodik majd a rendezvényen.

A legfontosabb programokat február 23-án, farsangvasárnap rendezik:

a busók akkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén. Hegedűs Emese úgy vélekedett, amennyiben az időjárás kegyes lesz a szabadtéri programokhoz is, napi átlagban 50-60 ezer ember is ellátogathat az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás rendezvényeire.

A mohácsiak körében sokacnak, a köznyelvben sokácként nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról ezen az oldalon és a rendezvény hivatalos közösségi oldalán olvashatóak további részletek.