Bombagóllal nyerte meg a DVSC az első NB II-es mérkőzését - videó

Debrecen Paks foci
Vágólapra másolva!
A Debrecen a Budaörs ellen kezdte meg az NB II-es szereplését nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy azonnal visszajut az élvonalba. A Loki végig fölényben játszva, ám a vártnál nehezebben, végül 1-0-ra nyert, így győzelemmel mutatkozott be a másodosztályban.

Kondás Elemér az új igazolások közül többek között a kapus Zöldesi Illésen kívül Tischler Patrikot, Poór Patrikot, valamint Sós Bencét is a kezdőbe nevezte. Varga József a kispadon foglalt helyet, Korhut Mihály papírjai viszont nem érkeztek meg időben, így a 22-szeres válogatott hátvéd bemutatkozására a DEAC elleni, szerdai meccsig még várni kell.

A DVSC a várakozásoknak megfelelően óriási iramban kezdte a találkozót, az első pillanattól a kapuja elé szegezte Pest megyei riválisát, ám hol a budaörsi védelem, hol Kovács Péter bravúrjai akadályzoták meg Tischleréket a gólszerzésben. Az első félidőben Sós Bence volt a legaktívabb a Loki támadói közül, de sem neki, sem másnak nem sikerült áttörni a vendég védelmet, így gólnélküli döntetlennel zárult az első játékrész.

A második félidőt ott folytatta a Debrecen, ahol az elsőt abbahagyta, helyzet helyzet hátán, a Budaörs gyakorlatilag a félpályán sem tudott átlépni, ám a befejezésekkel továbbra is hadilábon álltak a hazaiak, az 55, percben páldául Varga Kevin gurított mellé egy ziccert. A 68. percben aztán a meccs védését mutatta be Kovács Péter, egy centerezés után Bárány Donát elé került a labda, aki kapásból lőtt kapura, a budaörsi kapus azonban a felső léccel közös erővel óriásit mentett.

Végül a 83. percben tört meg a jég, Bódi szöglete után a budaörsi védők felszabadítása Szatmári Csabánál kötött ki, a belső hátvéd mellel átvette a labdát, majd jobbal óriási gólt lőtt a felső sarokba.

A vártnál tehát ha nehezebben is, de megérdemelten nyert a DVSC, így Kondás Elemér együttese győzelemmel rajtolt a másodosztályban.

Merkantil Bank Liga NB II, 1. forduló:
Debreceni VSC-Budaörs 1-0 (0-0)
FC Ajka-WKW ETO FC Győr 2-1 (0-0)
BFC Siófok-Szombathelyi Haladás 1-5 (1-3)
Gyirmót FC Győr-Aqvital FC Csákvár 3-0 (2-0)
Pécsi MFC-Dorogi FC 4-0 (4-0)
Szeged-Csanád Grosics - Békéscsaba 1912 Előre 1-2 (0-0)
Szolnoki MÁV FC-Szentlőrinc 1-0 (1-0)
Soroksár SC-DEAC 1-0 (0-0)

szombaton játszották:
Kaposvári Rákóczi FC-Nyíregyháza Spartacus FC 0-1 (0-0)