Megtámadtak egy afganisztáni börtönt az Iszlám Állam terroristái

Vágólapra másolva!
Több civil meghalt, 42-en pedig megsebesültek, amikor az Iszlám Állam terroristái megtámadtak egy dzsalalábádi börtönt vasárnap Afganisztánban. A támadás alatt több száz rabnak sikerült megszöknie a börtönből.
Vágólapra másolva!

A dzsihadista terrorszervezet egyik öngyilkos merénylője a börtönnél felrobbantotta robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját, és ezután társai behatoltak a börtönbe, és tüzet nyitottak. Az őrség felvette velük a harcot. A dzsihadisták elfoglaltak egy közeli lakóépületet is, ami megnehezíti a biztonsági erők dolgát.

A nangarhari illetékesek szerint a tűzharc 14 órával a börtönostrom után is folytatódott. A helyszínre érkező biztonsági erők három támadóval végeztek.

A támadást kihasználva mintegy hétszáz rab megpróbált megszökni, de elfogták őket.

A tálib felkelők tagadják, hogy közük lenne a támadáshoz, amely a kormánnyal - vallási ünnep miatt - pénteken kötött, három napra szóló tűzszünet idején történt.

A támadás végrehajtójaként az Iszlám Állam jelentkezett.

Hírügynökségek felhívták a figyelmet arra, hogy a támadás egy nappal azután történt, hogy az afgán erők bejelentették, ugyancsak Dzsalálábádban megölték az Iszlám Állam afganisztáni ágának kémfőnökét, Aszadullah Orokzait.

A Szíriából és Irakból jórészt kiszorított Iszlám Állam 2015-ben jelent meg Afganisztánban, azóta számos támadást hajtott végre elsősorban síita mecsetek ellen, illetve különféle rendezvényeken. Az ENSZ adatai szerint a legtöbb merényletet a kelet-afganisztáni Nangarhar és Kunar tartományban, valamint Kabulban hajtották végre.

Terrortámadásaik száma különösen 2018-ban volt magas, azóta csökken.

A világszervezet nemrég kiadott jelentése szerint 2020 első fél évében az Iszlám Állam 17 civil áldozatokkal járó merényletet hajtott végre Afganisztánban, ez a szám tavaly 97 volt.