Fokozatosan csökken a fertőzöttek aránya Magyarországon

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, 2020.10.27.
Merkely Béla interjú
Vágólapra másolva!
Négy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Merkely Béla elmondta, a csütörtöki plusz 2000 fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány "erőre kapott", hanem az úgynevezett antigéntesztek - amelyekkel a tanárokat is szűrik - miatt nőttek a számok.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fotó: Hirling Bálint - Origo

Tehát az országos tesztelésnek köszönhetően több pozitív eset jelenik majd meg - magyarázta, hozzátéve, hogy a PCR-, tehát az örökítőanyagot vizsgáló tesztek végeredményében nincsen eltérés, sőt ezek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma.

15 százalék már áteshetett a fertőzésen

A karácsonyi ünnepek kapcsán megjegyezte, ha egy család nagy része már átesett a betegségen, akkor nagy valószínűséggel nem fertőződnek meg újra, hiszen csak nagyon kevés olyan esetről tudnak, ami biztosan ismétlődött.

- fűzte hozzá Merkely Béla.

Kitért arra is, a vakcina megérkezése előtt fel kell mérni, hogy mennyien eshettek át a fertőzésen; a saját becslése szerint körülbelül másfél millióan, tehát a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka. Hozzátette, a beoltottak és a betegség ellen már védettek aránya összességében el kell, hogy érje a népesség 60 százalékát.