Akromegália- amikor túl sok a növekedési hormon

akromegália
Az akromegális hátterében majdnem mindig az agyalapi mirigy jóindulatú daganata (adenoma) áll, amely a túl sok GH hormon termelését generálja. Az agyalapi mirigy más hormonokat is termel, így az adenoma több zavart is kiválthat. Az akromegália tünetei lassan kezdődnek, így először nehéz észrevenni őket. Vannak, akiknek csupán az tűnik fel, hogy a gyűrűjüket túl szorosnak érzik. Ha a kórkép a serdülés előtt alakul ki, óriásnövést gigantizmust okoz, ha a serdülés után, akkor a csontvégek (és belső szervek) válnak vaskosabbá és nagyobbodnak meg- magyarázza a professzor.
Vágólapra másolva!
Az akromegália igen ritka, ám súlyos endokrin megbetegedés, melynek során a benne szenvedő a túlzott növekedési hormon (GH: growth hormone) termelés miatt rendellenese növekedést tapasztal. Az állapotról, veszélyeiről és kezeléséről prof. Góth Miklóst, a Budai Endokrinközpont endokrinológusát kérdeztük.
Vágólapra másolva!


Fokozott növekedési hormon termelés

Szervezetünk működését többek között hormonok irányítják. Minden hormonnak megvan a maga szerepe, funkciója, így fontos, hogy megfelelő mennyiségben álljanak rendelkezésünkre, máskülönben hiányállapotok lépnek fel. Természetesen ennek fordítottja is igaz, hiszen ugyanolyan nagy problémákat okozhat az, ha valamiből túl sokat termel a szervezet. Így van ez a növekedési hormonnal is, hiszen ugyanúgy gondokat okoz nagy mennyisége, mint ha túl kevés van belőle.

Az akromegália ritka, ám súlyos egészségi állapot, amely akkor fordul elő, amikor a szervezet túl sok növekedési hormont (GH) termel. 1 millió emberből körülbelül 125-öt érint. Az akromegália bármely nemnél és életkorban előfordulhat, de gyakran középkorúaknál kerül diagnosztizálásra (gyermekeknél ez gigantizmus) Az extra mennyiségű GH túlzott növekedést okoz a csontokban és a test lágyszöveteiben. Az állapot leginkább a karokat, lábakat és az arcot érinti, a csontok deformálódnak.

Ha a kórkép a serdülés előtt alakul ki, óriásnövést gigantizmust okoz, ha a serdülés után, akkor a csontvégek (és belső szervek) válnak vaskosabbá és nagyobbodnak meg- magyarázza a professzor.

Hátterében majdnem mindig az agyalapi mirigy jóindulatú daganata (adenoma) áll, amely a túl sok GH hormon termelését generálja. Az agyalapi mirigy más hormonokat is termel, így az adenoma több zavart is kiválthat.

Az akromegália gyakori tünetei a következők:

• megnagyobbodott/deformálódott csontok az arcban, a lábakban és a kezekben
• hordó alakú mellkas
• túlzott szőrnövekedés nőknél
• megnagyobbodott nyelv
• kiemelkedő szemöldökcsont
• duzzadt és fájdalmas ízületek, csontok
• mély hang
• alvási apnoe
• erős izzadás
• megvastagodott bőr
• nőknél rendszertelen havi vérzés

Az akromegália tünetei lassan kezdődnek, így először nehéz észrevenni őket. Vannak, akiknek csupán az tűnik fel, hogy a gyűrűjüket túl szorosnak érzik.

Az akromegális hátterében majdnem mindig az agyalapi mirigy jóindulatú daganata (adenoma) áll, amely a túl sok GH hormon termelését generálja. Az agyalapi mirigy más hormonokat is termel, így az adenoma több zavart is kiválthat. Az akromegália tünetei lassan kezdődnek, így először nehéz észrevenni őket. Vannak, akiknek csupán az tűnik fel, hogy a gyűrűjüket túl szorosnak érzik. Ha a kórkép a serdülés előtt alakul ki, óriásnövést gigantizmust okoz, ha a serdülés után, akkor a csontvégek (és belső szervek) válnak vaskosabbá és nagyobbodnak meg- magyarázza a professzor. Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/akromegalia-amikor-tul-sok-a-novekedesi-hormon

Diagnózishoz fontos a vérvétel és a képalkotó vizsgálatok

Vérvizsgálattal meg lehet állapítani, ha túl sok a GH, ám ez nem mindig ad pontos információt, mivel a hormon szintje a nap folyamán ingadozik. Éppen ezért mellette glükóz tolerancia tesztet rendelhet el az orvos. Ehhez a teszthez 75 gramm glükózt kell inni, majd ellenőrizni kell a vér GH-szintjét. Ha szervezete normális szintű GH-t választ ki, az emelkedett vércukor szint hatására szervezete elnyomja a GH koncentrációt. Azonban az akromegáliában szenvedők továbbra is magas GH-szintet mutatnak. Az orvosok emellett az ún. inzulinszerű növekedési faktor 1 (IGF-1) nevű fehérjét is tesztelhetik. Az IGF-I szint az integrált GH elválasztást jelzi, ma a biokémiai kórismézés során ennek meghatározása az alapvizsgálat.

Az agyalapi mirigyben (hipofízisben) levő daganat méretét MRI vizsgálat révén állapítjuk meg.

Műtétre és gyógyszerre is szükség lehet

A terápia során kulcsfontosságú az adenoma sebészeti eltávolítása. Általában gyors és hatékony megoldás a GH-szint csökkentésében, ami javíthatja a tüneteket- mondja prof. Góth Miklós, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa. Ha a műtét nem megfelelően hatékony vagy kontraindikált, a következő kezelési lehetőség a gyógyszeres terápia. Ilyen gyógyszerek:

• szomatosztatin analógok
• GH receptor antagonisták
• dopamin agonisták

Az akromegália lehetséges szövődményei

Ha nem kezelik, az akromegália súlyos egészségügyi problémákat okozhat.

• látásvesztés
• méhmióma
• carpalis alagút szindróma
• alvási apnoe
• vastagbél polipok
• golyva (pajzsmirigy megnagyobbodás)
• 2-es típusú diabétesz
• ízületi gyulladás
• szívbetegség, különösen a szív megnagyobbodása
• magas vérnyomás

(Forrás: Budai Endokrinközpont: https://www.endokrinkozpont.hu)