Pangea

Minden, ami földtudomány

Nem sok maradna Belizéből

2019. április 28. 20:00 - Tranquillius

Feltehetően az eredetileg április 10-re tervezett, majd május 8-ra elhalasztott belizei referendum nem kerül be a hazai média vezető hírei közé, azonban a népszavazáson feltett kérdés érdekes történelmi és geopolitikai helyzetre világít rá. Guatemala közel két évszázada képtelen belenyugodni Belize, korábbi nevén Brit Honduras létezésébe, holott már néhány gyenge pillanatában elismerte a brit szuverenitást, ill. az új állam létezését. Napjainkban egy soha meg nem épült útra hivatkozva próbálják a hágai Nemzetközi Bíróság elé vinni a kérdést. 

guatemala_relief.jpgGuatemala (+Belize) kertméretű domborzati makettje (forrás)

Határviták a dzsungelben II. is lehetett volna ennek az írásnak a címe a Venezuela-Guyana határkérdés analógiájára, amelyet lezlidzsi kolléga írt nem is olyan régen. Számos párhuzamot lelhetünk fel a két helyzet között, hiszen Guatemala és Belize is a spanyol-brit birodalomtól "örökölte" jelenkori határvitáját és ugyanúgy egy jobbára lakatlan esőerdőben húzódik a vitás vonal. Miközben Venezuelának kisebb gondja is nagyobb a határviták rendezésénél Belize és Guatemala kézzelfogható közelségbe kerültek ahhoz, hogy vitájukat nemzetközi segítséggel rendezhessék. Amennyiben Belize is rábólint az egyezségre egy folyamatosan halogatott népszavazás keretén belül. 

map4-5-guatemala-belize.jpgGuatemala és Belize domborzati térképe

Április 8-án a belizei Legfelsőbb Bíróság elnöke végzést nyújtott be a két nappal később esedékes szavazás elhalasztására. Éppen a referendum előtt kaptak észbe, hogy a népszavazást előkészítő 2008-as megállapodás Guatemalával alkotmányellenes, hiszen az ország területi egységét kérdőjelezi meg. A helyi kormánypárt az ellenzék halogató taktikájának tudta be az akciót, melynek következtében 2/3-os alkotmánymódosításra volt szükség. Végül május 8-án szavazhatnak Belize választásra jogosult állampolgárai arról, hogy az ország a hágai Nemzetközi Bíróság elé vigye-e a Guatemalával fennálló határvitájukat. Dean Barrow belizei miniszterelnök 2008 óta próbálja rendezni a kérdést a két ország között; az ő ötlete volt, hogy mindkét ország tartson párhuzamosan népszavazást. Eredetileg 2013. október 6-ra tűzték ki, de folyamatosan halasztódott mindkét országban. Végül feladva a párhuzamosság elvét, Guatemala 2018. április 15-én megrendezte a szavazást. A majdnem érdektelenségbe fulladó voksoláson a helyiek 95,88%-a támogatta, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság oldja fel a határvitát. Alig 25%-os részvétel mellett. Bár maga a feltett kérdés sem egyszerű:

Egyetért-e azzal, hogy Guatemala Belize elleni bármilyen jogi követelését annak szárazföldi területeire ill. szigetvilágára és az ehhez tartozó tengeri területre vonatkozóan a végleges rendezés céljából a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni, hogy az meghatározza az érintett felek közti végleges határvonalat? Yes or No?

A halasztás hírére Jimmy Morales guatemalai elnök TV kamerák előtt diákoknak magyarázta el, hogyan kell helyesen lerajzolni az országot és annak tartományait. Arról nem szólnak a hírek, hogy a Belizét lefelejtő diák végül megbukott-e… Morales elnöknek a helyi szakértőkkel is vitája támadt; amikor figyelmeztették, hogy Guatemala csak Belize felére tart igényt, kijavította őket is, miszerint a területi igényt egész Belizére kell értelmezni. Nem csak Guatemala sürgeti a belizei referendumot, az Egyesült Államok és az európai országok sem tartották túl jó ötletnek a halasztást. Nem mintha egy lassan négyszáz éve tartó határvita kérdésében ez a négy hét sokat számítana.

A határvita kapcsán úgy tűnhet egyedül Belizének van komoly vesztenivalója; ha a Nemzetközi Bíróság Guatemala igényét jogosnak ítéli meg az ország déli részét elveszítik a Belize folyótól délre. Belize területe jelenleg 22966 négyzetkilométer. Hogy jobban el tudjuk helyezni; nagyobb mint Szlovénia, de kisebb mint (Észak-)Macedónia. Területéből mintegy 12 ezer négyzetkilométerre (~53%) tart igényt a szomszédos Guatemala, de ebbe például beletartozik a főváros, Belmopan is! Belize népessége mindössze 400 ezer fő, de ez a szám igen gyorsan gyarapszik. 1993-ban még csupán feleennyi belizei polgárt számoltak össze, még korábban, 1960-ban 90 ezer főt (1790-ben padig alig négy ezren éltek Belizében; többségében rabszolgák). Jelenleg a polgárok 43%-át fenyegeti az a veszély, hogy hamarosan guatemalai állampolgárokká válhatnak.

disputed_territory_between_belize_and_guatemala_svg.pngBelize és ami maradna belőle (forrás: wikipédia)

A Yucatán-félsziget keleti részén található Belize őslakói a maják voltak, akik a spanyolok megjelenése után váltakozó szerencsével háborúztak a hódítókkal. A trópusi őserdővel borított terület  egyfelől rejtekhelyet nyújtott nekik, másrészt megakadályozta az állandó spanyol telepek létrejöttét. Ebbe a kvázi geopolitikai vákuumba érkeztek meg 1638-ban az angol és skót kalózok, akik felismerték, hogy a terület értékes fában (kékfa, mahagóni) gazdag. Belizeváros helyén alapították meg első telepüket, a legenda szerint egy Wallace nevű skót nevének torzulásából alakult ki az ország neve is. A brit-szigetekről érkező hajósok magukat "baymen"-nek nevezték a Hondurasi-öbölről. A fakitermelést rabszolgákkal végezték, ennek érdekében gyakran végigrabolták a közép-amerikai partvidéket, de előfordult, hogy maguk a maják látták el őket rabszolgákkal. A maja rabszolgákból jutott az észak-amerikai gyarmatokra is.

Ahogy a parti erdők kimerültek úgy terjeszkedtek az angolok egyre beljebb a dzsungelbe, ami folyamatos konfliktust okozott az őslakók mellett a spanyolokkal is, akik idegen testként tekintettek az angolokra. Spanyolország közel 200 éven keresztül sikertelenül próbálta elűzni Belizéből és a mai Nicaragua keleti partján fekvő Moszkító-partról a kalózok leszármazottait, de a diplomáciai és katonai törekvéseik mind kudarcba fulladtak. Belize baymen lakossága 1738-ban már helyi önkormányzattal rendelkezett, amit az tett lehetővé, hogy Anglia nem vállalta fel nyíltan a terület birtokbavételét. 1783-ban Versailles-ben Anglia megegyezett Spanyolországgal, hogy elismerik a telepesek jogát az értékes faanyag kitermelésére. Három évvel később Londonban ezt a megegyezést kibővítették; Nagy-Britannia elismeri a spanyol fennhatóságot, lebontják az erődítményeket, a lakosság pedig nem foglalkozhat földműveléssel, csak fakitermeléssel. Az egyezmény papíron jól mutatott, de a az önkormányzatukra büszke belizei "baymen"-ek nem tartották magukra érvényeknek a fejük felett meghozott döntést.

belize1856.PNGBelize az 1786-os szerződés után (forrás https://www.wdl.org/en/item/15663/view/1/1/)

Miközben Angliának nem engedelmeskedtek, a spanyolokat tengeri csatában páholták el 1798-ban, ami egyszer s mindenkorra elhárította a spanyol veszedelmet. Mivel az anyaország Napóleon miatt komoly gondba került az Óvilágban az amerikai gyarmatokon végigsöpört a függetlenség szele. 1810-ben Mexikó kinyilvánította függetlenségét, ezzel megkezdődött a spanyol gyarmatbirodalom szétesése Közép-Amerikában. Guatemala eredetileg az Új-Spanyolország alkirálysághoz tartozott, mint főkapitányság (Capitanía General de Guatemala). Területe magában foglalta szinte egész Közép-Amerikát, a mexikói Chiapas tartománytól egészen a mai Panama nyugati határáig. Spanyolország 1821-ben ismerte el a függetlenedő új államokat, de Guatemala és más közép-amerikai államok még hosszú háborúkat vívtak önmagukkal és egymással, így Belize hovatartozásának kérdése egyelőre nem került napirendre. A belizeiek éltek a hatalmi vákuum nyújtotta lehetőséggel és 1821-1830 között kiterjesztették uralmukat az északi Hondo folyótól a déli Sarstoon folyóig. 

belize-map-18th-century-cahalpech.jpgBelize a 18. század végén (forrás)

Az utódállamok, úgymint Mexikó és Guatemala fenntartották az igényüket Belizére a spanyol örökségre alapozva. Mexikó a Belize folyóig terjedő területi követelését 1893-ban ejtette és a jövőben csak abban az esetben újítaná ezt fel, ha Guatemalának sikerülne érvényesíteni a maga igényét. Guatemala és Nagy-Britannia 1859-ben megkötötte a Wyke-Aycinena egyezményt, amely a két ország viszonyában sok mindent rendezett, pl. megállapította a két terület határvonalát, később mégis minden probléma forrásává vált. Ekkoriban Nagy-Britannia számos engedményt tett a közép-amerikai államoknak, kivonultak a Nicaraguai Moszkító-partról, szigeteket adtak vissza Hondurasnak és igyekeztek Guatemalával is megegyezni.

belize-barrier-reef-768x511.jpgA Nagy Kék Lyuk, Belize leghíresebb természeti képződménye (forrás)

Az 1859-es egyezményben Guatemala konzervatív kormánya elismerte Nagy-Britannia fennhatóságát Belizében, hat cikkelyben sikerült meghatározni a két állam határvonalát. Azonban az egyezmény tartalmazott egy hetedik cikkelyt is, amelyben mindkét állam ígéretet tett arra, hogy Guatemalavárost egy kocsiút megépítésével kössék össze a belizei Punta Gorda kikötőjével. Erre már csak azért is szükség volt, mert időközben Kolumbia vasutat épített Panamában a két óceán között elvonzva a térség kereskedelmének jó részét. Az építendő út révén Guatemala kijáratot szerzett volna a Karib-tengerre, míg a belizei kereskedők eljuttathatták volna áruikat a Csendes-óceánhoz. Az út soha nem épült meg, a guatemalai konzervatív kormány bukása után a hatalomra kerülő liberálisok pedig a meg nem épült útra hivatkozva érvénytelennek nyilvánították az egyezményt. 

Mivel a két fél alapvetően eltérően ítéli meg az 1859-es egyezményt érdemes jobban megismerkedni a két állásponttal:

  • Guatemala az 1859-es szerződést úgy értelmezi, hogy ők csak bizonyos feltétellel ismerték el a brit szuverenitást Belizében, ami nem teljesült. Ezért a szerződés is érvénytelen. Szoktak még hivatkozni a XVIII. századi spanyol-brit egyezményekre is, köztük az Anglia által soha el nem ismert tordesillasi szerződésre is.  
  • Belize szempontjából a szerződés egy határszerződés volt, mely mellesleg tartalmazott egyéb cikkelyeket, amelyek a britekre vonatkoztak, nem rájuk, hiszen az ország csak 1981-ben vált függetlené. Guatemala egy olyan területre tart igényt, amelyet de facto sohasem birtokolt és egyetlen nemzetközi szerződés sem állít mást.

A szerződés megkötése után 1862-ben Nagy-Britannia formálisan is kiterjesztette uralmát Belizére, a terület Brit Honduras néven brit koronagyarmattá szerveződött. A független Belize államfője a mai napig a brit uralkodó. 1931-ben Guatemala és Brit Honduras közös határmegállapító bizottsága határkövekkel rögzítette a határ vonalát, ennek ellenére a vita rendre fellángolt, leginkább olyankor, amikor Guatemala a belpolitikai nehézségeiről próbálta elterelni a figyelmet. Nagy-Britannia először 1937-ben vetette fel, hogy nemzetközi (népszövetségi) bíróság elé kellene vinni az ügyet és megnyugtatóan végképp lezárni a vitát, de Guatemala ezt mindvégig ellenezte. 1958-ra a helyzet közel került a fegyveres összecsapáshoz; szabadcsapatok kitűzték Belizében a guatemalai zászlót, de a brit csapatok elűzték a behatolókat. 

1961-ban példátlan "támadás" érte Belizét, ezúttal nem nyugat, hanem a Karib-tenger felől. A "Hattie" nevű hurrikán porig rombolta a tengerparton fekvő gyarmati fővárost, Belizét. Ekkor úgy döntöttek, hogy az összes fő igazgatási funkciót biztonságosabb helyre menekítik a szárazföld belsejébe.

hurricane_hattie.jpg

Belize romokban, a Hattie hurrikán után (forrás)

1965-ben elkezdődött a dzsungel kiirtása a Belize folyó déli partján, közel az ország földrajzi középpontjához. Hivatalosan 1970-ben vette a fővárosi funkciót át a két folyóról (Belize+Mopan) elnevezett Belmopan település. Mintegy ötven évvel később a fővárosnak még mindig alig van 17 ezer lakosa, amivel az amerikai kontinens legkisebb fővárosának számít (nem számítva a szigeteket). Mivel Belmopan a Belize folyótól délre helyezkedik el, beletartozik a Guatemala által igényelt területbe.

1964-ben Brit-Honduras önkormányzatot kapott, de a terület jövőjéről folytatott tárgyalások sem szakadtak meg. Egy amerikai mediátor terve (Webster-javaslat) alapján Brit-Honduras Guatemalán belül kapott volna önkormányzatot, de sokkal kevesebbet, mint Nagy-Britanniától, így a helyiek gondolkodás nélkül elvetették az ötletet. A '70-es években odáig fajult a helyzet, hogy brit repülőgép hordozó hajót irányítottak az 1973-ben át-(vagy inkább vissza-) nevezett Belizébe, fedélzetén 8 ezer katonával, hogy elrettentsék a  határról a türelmetlen szomszéd katonaságát. 

Amíg Brit-Honduras gyarmati sorban "tengődött" Guatemalának nagyobb esélye volt megszerezni a területet, meglovagolva a dekolonizációt támogató közvéleményt. Ezt felismerve a belizeiek 1975-ben nekiláttak, hogy előkészítsék az utat a függetlenséghez. A Brit Nemzetközösségen kívül tárgyalásokat folytattak az el nem kötelezett államok vezetőivel és az ENSZ-t is győzködték. A latin-amerikai országok, akik egészen eddig teljes mellszélességgel támogatták Guatemalát a függetlenség hírére kezdték megváltoztatni a véleményüket. Elsőként Kuba ismerte el Brit-Honduras jogát a függetlenségre, néhány évvel később Panama és Nicaragua is csatlakozott, majd Guatemala teljesen elszigetelődött. 1981. szeptember 21-én Belize úgy vált függetlenné, hogy a határkérdést még mindig nem oldották meg. 

A függetlenség elismerése után sem szűntek meg a határvillongások, ezért a brit hadsereg nem vonult ki Belizéből egészen 1994-ig (brit "tanácsadók" egészen 2011-ig maradtak). Guatemala egy gyenge pillanatában, 1991-ben elismerte Belizét, sőt diplomáciai kapcsolat is létesült a két ország között. Az idillinek mondható állapot 8 éven keresztül maradt fenn; 1999-ben Guatemala ismét bejelentette igényét nyugati szomszédja déli felére. Ez az igény néhány forrás szerint a Sibun folyó déli partjáig terjed ki, ami félreértésre adhat okot, hiszen a Sibun a Belize déli részén fekvő középhegységben ered, nem érinti a guatemalai határt, ráadásul észak felé folyik, mielőtt nyugatnak fordulna a Karib-tenger felé. Ez a terület nem is tenné ki Belize felét, Az összes többi térkép a Belize és a Mopan folyót jelöli meg határként, utóbbi Guatemalából folyik át Belizébe, nyugatról kelet felé. 

mountain-pine-ridge-belize-6_0.jpegErdőrezervátum Belizében (forrás)

2008-ra Belize megelégelte a sorozatos guatemalai határsértéseket és elővették a korábbi brit ötletet, hogy bízzák a kérdést a hágai Nemzetközi Bíróságra. A népszavazás azóta húzódik, de ha minden jól megy a belizeiek is rábólintanak május 8-án. De mégis miért bólintanának rá arra, hogy egy külföldi szervezet kezébe adják a saját országuk sorsát? A fő indok az, hogy a belizeiek egyszerűen nem hiszik el, hogy a bíróság megcsonkíthat egy független államot. Annak ellenére, hogy látszólag csak nekik van vesztenivalójuk. Másrészt szeretnének véget vetni egy bizonytalan helyzetnek, és a sorozatos fegyveres és fegyvertelen határsértéseknek. Ezt a bizonytalan helyzetet csak az "igenek" győzelme szüntetheti meg; ha a "nemek" kerülnek többségbe, a guatemalai válasz kiszámíthatatlan lesz. 

33_border_guatemala_1975_2007_full.jpgErdőirtások Guatemala-Belize határvidékén, 1975-2007 között (forrás)

Belizei szempontból van még egy sürgető tényező, ami a határkérdés mielőbbi rendezését igényli. Az utóbbi évtizedekben guatemalai oldalon gyakorlatilag teljesen kiirtották a Yucatán-félsziget esőerdeit. A megkopasztott táj első ránézésre véget ér a határnál és a belizei oldalon üde zöld növénytakarót és erdőrezervátumokat látunk a műholdképeken. Ha ráközelítünk a határvidékre, látni, hogy ez nem így van. Nyugatról beszivárgó "ellenséges" fatolvajok, állattartók, illegális földművelők folyamatosan pusztítják a belizei erdőket; "munkásságukat" pedig gerjeszti az állami propaganda, miszerint az úgyis guatemalai terület, menjenek oda nyugodtan ga(rá)zdálkodni. Erdőirtás jelentkezik ugyan belizei részről is, de nyilván teljesen más megítélés alá kerül az az ország, amely a saját erdeit termeli ki…

belizevote.jpgEz a kérdés, válasszatok! (forrás)

Már volt szó róla, hogy a Nemzetközi Bíróság elé került határkérdésben csak Belizének van vesztenivalója. Ez nem teljesen igaz; Guatemala is megérezné, ha esetleg elutasítanák a keresetét. Kialakulhat egy belpolitikai válság, sőt előfordulhat az is, hogy Guatemala nem fogadja el a bíróság döntését és fegyveres megoldást választ. De egyelőre az a legvalószínűtlenebb szcenárió, hogy Belize felét egyszerűen odaadják egy olyan országnak, amely a területet de facto sohasem birtokolta. 

 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr3214734019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2019.04.28. 23:31:26

Érdekes.....
És szomorú hogy 2019-ben még ott tartunk hogy egy ország a szomszéd földjének, területének elbitorlásában látja a "szebb jövőt" (a befektetőknek, földrablóknak, államhoz közeli spekulánsoknak biztos jó lenne ha szarrá mutyizhatnák a területet gazdaságilag...) a lakosság egy része meg bedől ennek....akik nagyon valószínűleg egy pesót sem fognak érzékelni abból hogy országuk "meghatalmasodott", de lehet gyűlölködni meg dalolászni 3 napig..:(

Az emberi hülyeség határtalan.

Azt se értem hogy gondolhatja józanul bárki hogy jogos ha megmondják vkinek hogy mostantól akkor más államban fog élni? Ő maga örülne ennek? Nem hiszem...

Remélem a Bíróság kurvagyorsan elmeszelni ezt a irredenta hülyeséget a picsába és oda teszi az egész kérdést ahová való...a történelem szemétdombjára!!!!

Gery87 2019.04.28. 23:32:42

A poszt amúgy remek és örülök hogy írtatok róla, bevallom nem tudtam eddig erről....

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2019.04.29. 07:25:02

Huhh, hát az a műholdfelvétel az nagyon durva... Sok sikert Belizének.

Ez a szomszédba beszivárgás nem új, a Salvador-Honduras közti 1969-es háború is ezért tört ki, több tízezer salvadori szivárgott át, határ menti munkák miatt. Honduras, ezt elégelte meg. (és amit egy mexikói hírügynökség nevezett el futball-háborúnak máig tartó félreértést okozva)

pitcairn2 2019.04.29. 14:20:56

hiányoltam a "Nemzetközösségi Királyság" megemlítését

Nemzetközösségi királyság
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gi_kir%C3%A1lys%C3%A1g

a Belizei Királyságban még ma is a Windsor család uralkodik

www.royal.uk/belize

Monarchy of Belize
en.wikipedia.org/wiki/Monarchy_of_Belize

pitcairn2 2019.04.29. 14:49:18

+ van ennek a sztorinak egy másik aspektusa is...

Maya Win Unprecedented Land Rights In Belize At International Courts

www.culturalsurvival.org/publications/cultural-survival-quarterly/maya-win-unprecedented-land-rights-belize-international

pitcairn2 2019.04.29. 14:55:42

mondjuk a maják tényleg elég régóta ott kolbászolnak azokban az erdőkben

www.culturalsurvival.org/campaigns/belize-our-life-our-lands-respect-maya-land-rights

és anno a maja civilizáció sem volt "rossz" az erdőirtásban...

pitcairn2 2019.04.29. 15:13:29

Belize területének a 76%-a állami tulajdon (ezt korábban "crown land" névvel illették, majd miután kínos kérdéssé vált az egész átnevezték "national land"-é

a magánkézben lévő terület java meg nagybirtokosok kezében van, akik közül sokan nem is Belizében élnek...

a magánkézben lévő földterület 84%-a a földbirtokosok 3%-ának a kezében van

a földbirtokosok 91%-a mindössze a földbirtokok 2%-ával rendelkezik...

scholar.law.colorado.edu/cgi/viewcontent.cgi?referer=https://www.google.com/&httpsredir=1&article=1156&context=books_reports_studies

gigabursch 2019.04.29. 16:14:58

Ez az emberiség tényleg megérett a pusztulásra.
Két gyarmatosítók által kreált izévirattkozik a semmin

Untermensch4 2019.04.29. 21:58:47

"a belizeiek egyszerűen nem hiszik el, hogy a bíróság megcsonkíthat egy független államot"

Ha meg mégis akkor lesznek irredenta vonalon haverjaink közép-amerikában :)

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2019.04.29. 23:56:55

Érdekes cikk, csak egy apróság, ami szúrja a szemem: "Belize"-t (magyarul is) belíznek ejtik, így a Belizétől, Belizére, stb. helytelen alak, a helyes Belizetől, Belizere, Belizenek, ...

Tranquillius 2019.04.30. 00:52:58

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Ha belíznek ejted a Belizét, akkor mivel idegen eredetű tulajdonnév végén hangérték nélküli (úgynevezett néma) betű áll, kötőjellel kapcsolnánk hozzá a toldalékot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.30. 06:02:59

A lakosság nagy része ma is spanyol nyelvű, kb. azonos a spanyol és a hivatalos angol súlya.

GGy 2019.04.30. 08:14:56

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Ha "belíz", akkor Belize-től, Belize-re, Belize-nek.

Mancilla Pectoralis 2019.04.30. 09:03:07

Nagyon keveset tudunk(vagy csak én)közép amerika történelméről.Belizének drukkolok..

totii 2019.04.30. 09:06:42

Életnagyságú domborzati makett? Az kicsit nagy lenne, nem?

gigabursch 2019.04.30. 13:29:17

@totii:
Ezen én is felakadtam, s eszembe jutott a régi idevágó sztori

Az 1950-es évek elején épül a Dunaújvárosi Vasmű. Tervezik bőszen a mérnökök, mit hova, stb.
Jön az aktuális politikai észosztás, ahol a kérdés, hogy hogy állnak a tervek
Vezető mérnök:
- Elkészültek a tervek. Mekkora méretarányban készüljön el elfogadásra az átnézeti rajz?
Párttitkár et.
- Jó lesz egy az egyben.

2019.04.30. 15:56:43

Rendezzenek egy focimeccset és döntsék el úgy. Ennek van hagyománya a térségben.

Albu 2019.05.02. 21:27:28

Látszik, hogy semmit nem tanultak a magyar történelemből — igaz, azt hétmilliárd ember nem tudja elolvasni, mert nem ért magyarul. : )

Albu 2019.05.02. 21:28:33

@Sigismundus: A Visó völgyének jobb partja is így néz ki már a román—ukrán államhatárig.

ételizésítő 2019.05.03. 17:11:55

És vajon a Külizéből mennyi marad?
Nem ciki analfabétaként blogolással próbálkozni?

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere:
Majdnem. Belize-re stb., a ragok mind kötőjellel a szóvégi néma e miatt.

Untermensch4 2019.05.03. 23:20:35

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Attól hogy "belíz"-nek ejtjük még írhatjuk "Belize"-nek.

Nem leszünk gyarmat ! 2019.05.11. 21:39:46

Ha Belize Guatemalához kerülne, akkor soha többé nem fordulhatna elő olyan, hogy egy csaló bróker mint bróker Marcsi Belizébe szökjön :)

pitcairn2 2019.05.14. 16:22:57

@Nem leszünk gyarmat !:

példás gyorsasággal adták ki, Guatemala esetében lehet, hogy nem lett volna ez ilyen sima ügy...
süti beállítások módosítása