16 °C Budapest

Milliós fizetés vár Budapesten: zenészek, sportolók előnyben

2018. február 19. 05:30

A légiforgalmi irányítókról nem tud sokat a közvélemény, legfeljebb azt, hogy sokat keresnek, felelősségteljes a munkájuk és állandó stressznek vannak kitéve. De mégis mi köze van a csapatsportnak és a zenélésnek a légi forgalom irányításához, mi minden változott a szakmában az elmúlt 30 évben és tényleg stresszesnek érzi-e a munkáját minden irányító? Ezekre a kérdésekre is választ kapsz a légi forgalmi irányítókról szóló kétrészes anyagunk második részében, amelynek elkészítéséhez Menráth Gábortól, a HungaroControl terminálirányítási vezetőjétől kaptunk segítséget.

Múlt héten megjelent cikkünkben bemutattuk, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki légiforgalmi irányító szeretne lenni Magyarországon. A jelentkezéshez nem kell diploma, a szelekciós folyamat viszont nagyon sokrétű. A többlépcsős felvételi FEAST-teszt és a személyes beszélgetések eredményeként 2017-ben 700 jelentkezőből 20 kezdhette megazt a kétéves tanfolyamot, amelynek végén szakszolgálati engedéllyel a zsebükben légi forgalmat irányíthatnak majd Magyarországon.

Az első cikkünkben bemutattuk a légiforgalmi irányítók bérezési struktúráját is. Kezdő hallgatóként bruttó 200 ezer forint körüli hallgatói ösztöndíjat kapnak, utána viszont a hazai viszonyokat figyelembe véve kiemelkedő bérezésben részesülnek. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2015-ös adatai alapján egy 31 és 40 év közötti légiforgalmi irányító átlagos havi bruttó keresete 1,7 millió forint, egy 41 és 50 év közöttié pedig 2,1 millió forint.

A kiválasztási folyamat és a bérezés is sokat változott az elmúlt harminc évben, sőt az is, hogy kikről vélik azt előzetesen, hogy fokozott az esély arra, hogy jó irányítóvá váljanak.

Régen azt gondoltuk, hogy az lesz jó irányító, akinek műegyetemi végzettsége, tehát valamilyen műszaki háttere van. A statisztikák ezzel szemben azt mutatják, hogy abból válhat nagyobb eséllyel jó irányító, aki valamilyen hangszeren vagy csapatsportban játszik

- mondta el a Pénzcentrumnak Menráth Gábor terminál irányítási osztályvezető, légiforgalmi irányító, akivel a ferihegyi repülőtér tartalék irányítótornyában találkoztunk.

Menráth Gábor terminál iránytási osztályvezető, korábban több pozícióban is dolgozott a légiforgalmi irányítók képzésének területén. 1992 óta szakszolgálati engedéllyel rendelkező tornyos légiforgalmi irányító, a HungaroControl elődjéhez 1988-ban csatlakozott.

A torony, ahol az interjút készítettük, tulajdonképpen egy óriási kijelzőkkel és sok munkaállomással felszerelt szoba, ahonnan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma ugyanúgy irányítható, mint a reptéri toronyból.

Ez lehet, hogy elsőre nem hangzik kiemelkedőnek, de a HungaroControl korábbi közleménye szerint 

a közepes méretű és forgalmú repülőterek közül először a világon a ferihegyi reptér le- és felszálló repülőgép forgalmát lehet a helyszíntől függetlenül is biztonságosan irányítani.

A Remote Tower-nek, azaz távoli toronynak hívott terem már nemzetközi elsimerést is kihívott. Ez alapján fogják ugyanis "okosítani" a szingapúri Changi repteret, amely a világ egyik legforgalmasabb légi kikötője.

Óriási, több elemből álló kijelző és munkaállomások a távoli toronyban (fotó: Todoroff Lázár)

Két ok miatt döntöttek a távoli torony kialakítása mellett. Egyfelől az elmúlt években kétszer is technikai hiba miatt lehetetlenült el a budapesti reptér irányítása a ferihegyi toronyból (egyszer majdnem egy teljes napra), így szükségessé vált, hogy legyen egy tartalék megoldás arra az esetre, ha újfent probléma merülne fel a helyszínen.

A másik körülmény pedig maga a reptéri torony volt, ami több mint 30 éves, előbb-utóbb nagyobb felújításra szorul, és a felújítás ideje alatt nem lehet majd onnan biztosítani a reptéri forgalom zavartalan irányítását.

A fenti képen látható az irányítószoba főképernyője (szakmai nevén a videofal), amely 260 fokos szögben mutat meg mindent, ami a ferihegyi toronyból látható, a munkaállomásokon pedig lehetőség van kamera segítségével nagyítani vagy például automatikusan konkrét repülőgépeket is követni.

Hőkamera segítségével az is látszik, hogy el van-e indítva egy gép motorja (fotó: Todoroff Lázár)

Az irányítószobát, bár már fel van készítve a ferihegyi reptér irányítására, folyamatosan fejlesztik. A tervek szerint még több kameraállást telepítenek a repülőtérre, illetve akár a debreceni nemzetközi reptér is irányítható lesz majd innen

Bár ahogy említettük, egy Ferihegy méretű reptéren ez újdonságnak számít, nagyon kis forgalmú, tehát napi pár járatot kezelő repterek esetében egyre több olyan példa van a világban, hogy nem toronyból, hanem egy képernyőkkel felszerelt távoli szobából irányítják a légi járművek mozgását.

Menráth Gábor, a HungaroControl terminál irányítási osztályvezetője (fotó: Todoroff Lázár)

A terem folyamatos fejlesztése annak is köszönhető, hogy próbálják az irányítók munkatapasztalaton alapuló véleményét is figyelembe venni annak érdekében, hogy a lehető legjobb pozícióból kaphassák meg az információkat kamerák és egyéb berendezések segítségével, sokszor a saját egyéni igényeikhez is igazodva.

Vannak bizonyos meghatározott minimumkövetelmények, de minden irányító más és más, így a személyes preferenciától és a beültetett pozíciótól is függ, hogy mit szeretnének látni egy adott pillanatban

- szemlélteti a munkával járó jelentős egyéni felelősséget Menráth Gábor, aki azt is hozzátette, hogy van olyan funkcionalitás is, amelyet elvártak a terem egyes technológia újításától, de végül nem váltotta be a reményeket.

Nagyon sok információt szerzünk be a hőkamerák segítségével, de azt az eredetileg feltételezett tulajdonságát, hogy majd rossz időben többet látunk a reptérből, nem igazolta. A látási viszonyok bizonyos mértékű romlásáig még jobban látunk vele, mint szabad szemmel, de egy szint fölött ez sem mutat semmit

- mondta el a tapasztalt légiforgalmi irányító, aki a földi mozgásokat ellenőrző radar felé bökve elmondta, az a berendezés nulla méteres látótávolságnál is teljes értékű információt ad, pontosan nyomon lehet vele követni a légi- és egyéb járművek helyzetét és mozgását is, az irányítók által felügyelt területen.

Menráth Gábor nemcsak a technológiai változásokról rendelkezik átfogó képpel, hanem azokról is, akik ezt a pályát választják vagy ezt a pályát választanák. Eredetileg matematika-fizika szakos tanárnak készült, de nagynénje tanácsára, aki maga is a HungaroControl elődjénél dolgozott, 1988-ban ellátogatott a ferihegyi irányítótoronyba.

"A meglátni és megszeretni tipikus esete volt. Ráadásul akkor még a fizetés sem volt olyan, mint most, úgyhogy ez tényleg csak szakmai szerelem volt"

- mondta el a légiforgalmi irányítással való első személyes találkozásáról a szakember, aki saját bevallása szerint előtte egyáltalán nem számolt azzal, hogy légiforgalmi irányító lesz.

Az 1988-as LRI-hez (a HungaroControl jogelődje) való csatlakozás után nem egy kétéves tanfolyam, hanem egy közlekedési üzemmérnöki diploma megszerzése következett. Abban az időben ugyanis a képzési forma olyan volt, hogy ezzel együtt lehetett megszerezni a szakszolgálati engedélyt és repülőket irányítani.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

1992 elején került a toronyba, majd ugyanabban az évben szerezte meg szakszolgálati engedélyét, ekkor kezdett el önállóan dolgozni. Előző cikkünkben írtuk, hogy irányítóként lehet oktatói szerepet vállalni. Ezt Menráth Gábor már viszonylag korán, 1996-ban megtette, ekkortól dolgozott elméleti oktatóként.

Menráth Gábor (fotó: Todoroff Lázár)

2000-től kezdett szimulátoros és egyéb gyakorlati tárgyakat tanítani, közben pedig kinevezték supervisornak, azaz a többi légiforgalmi irányító munkáját támogató operatív vezetőnek. 2008-ban bízták meg a repülésoktatási és dokumentációs osztály vezetésével, ami a cégen belüli képzésekért felelt. Ezt a pozícióját 2011-ig töltötte be.

2011-től 2017-ig a légiforgalmi irányítói tanfolyam első kilenc hónapját lefedő képzési időszakért lett felelős, és tavaly márciusban kérték fel a terminálirányítási osztály vezetésére, amely terület magába foglalja a bevezető és a reptéri irányítást is. Karrierje alatt tornyos szakszolgálati engedélyét végig megtartotta, aktívan irányít légi forgalmat több mint 25 éve.

A munkáját egyébként nem tekinti stresszesnek, inkább úgy írja le a légi forgalom irányítása közben érzett lelki állapotot, mint egy belső izgalmat, amelynek mértéke a rutinnal bár csökkent, de soha nem szűnt meg.

Mindenkinél változó ugyanakkor, hogyan kezeli a feszültséget, van, aki egyáltalán nem képes azt megszokni. A szakember elmondása szerint volt olyan hallgató, aki a szimulátorban jól teljesített, de nem tudta megszokni az éles helyzettel járó felelősséget, a pilóták különböző akcentusát, a stresszt. Őt eltanácsolták a pályától.

Elmondtuk neki, hogy teljesen felesleges, hogy minden nap stresszelve, gyomorgörccsel jöjjön be dolgozni, mert ezt 30 évig nem lehet csinálni. Gyomorfekélyt kap, magas lesz a vérnyomása, cukorbeteggé válhat

- osztotta meg tapasztalatait a szakember.

fotó: Todoroff Lázár

A képzéssel kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak a hossza változott 3-5 évről két évre. Korábban egy hosszú, közel 9 hónapos elméleti képzéssel kezdődött a kurzus, ma viszont már gyakorlatilag a tanfolyam elejétől váltogatják egymást a gyakorlati és a tanórai elemek.

A képzés tartamának változásával a tananyag is karcsúsodott, ám ez Menráth elmondása szerint nem vezetett ahhoz, hogy most kevésbé lennének képzettek vagy felkészültek az irányítók, csak mások a prioritások.

Rájöttünk egy idő után, hogy egy irányítónak nem kell azt tudni, hogy az egyenlítői éghajlaton hogyan alakulnak ki a szelek. Nyilván valamilyen szinten ismerni kell a folyamatokat, de minket kis meteorológusoknak képeztek ki, erre olyan mélységben meg semmilyen szükség nincs az irányításban

- szemléltette a tananyag csökkentését egy példán keresztül az osztályvezető, aki a módszerek változására is hozott példát.

"Olyan videókat készítettünk az irányításról, amelyeket akár a YouTube-ra is feltehetnénk. Azt kértük a hallgatóktól, hogy ezeket nézzék meg, amennyiszer csak akarják, majd jöjjenek be és gyakorolják az ott látottakat oktató mellett"

- mondta el Menráth Gábor, aki ezt a módszert azzal indokolta, hogy teljesen megváltozott, hogy a mai fiatalok milyen módszerek segítségével sajátítanak el új tudást.

fotó: Todoroff Lázár

Mindemellett a hallgatói motiváció is változott az évek alatt. A szakember tapasztalata szerint, akik a számítógépes játékok-, a virtuális irányítás-, a virtuális- vagy valós repülés világából érkeznek, jellemzően nagyon magas szintű elkötelezettséggel rendelkeznek a szakmai környezet iránt. Ugyanakkor vannak, akik újsághirdetésre jelentkeznek, azt látják, hogy jó a fizetés, és azt gondolják, hogy miért ne próbálnák meg.

Lehet, hogy ők jó irányítók lesznek, de a repülőtéri különlegesség érzése, mi úgy nevezzük, hogy a kerozinszag, a kötődés, az belőlük hiányzik

- mondta el Mernáth, aki azt is hozzátette, hogy azon is látszik a hallgatói motiváció megváltozása, hogy a mai diákok sokkal könnyebben feladják, ami korábban kevésbé volt jellemző. Ha ma valakinek valami nem megy a tanfolyam valamelyik fázisában, akkor viszonylag rövid idő után az egész képzést elengedi, és nem küzd érte úgy, ahogy azt régebben tapasztalták.

Volt olyan tanfolyam, ahol tizenöten kezdtek és öten fejezték be, az volt a legrosszabb év

- mondta el a szakember, aki arra is rávilágított, hogy ilyen esetekben az eleve több tízmillió forintra rúgó képzési költség (a beválás arányában) jóval több lehet, így azóta még nagyobb hangsúlyt fektetnek a minél jobb kiválasztásra és a képzési módszerek folyamatos fejlesztésére is.

Pihenő, társalgó (fotó: Todoroff Lázár)

A munkához való viszonnyal kapcsolatban azt is elmondta, hogy korábban munkaidő után rendszeresen összejártak szórakozni, a napi eseményeket megbeszélni, az irányítók, ma viszont ez már sokkal kevésbé jellemző, igaz, a világ is megváltozott.

Amikor egy műszakon belül pihenő idő van, akkor ma már nem megbeszéljük a világ dolgait, hanem, és ez különösen jellemző a fiatalabb kollégákra, mindenki belemerül a telefonjába vagy a tabletjébe. Nem mondom, hogy ez jó vagy rossz, én másképp szocializálódtam, ezért nekem ez egy kicsit furcsa

- mondta el Mernáth Gábor. 

Nosztalgia, étkező, könyvtár (fotó: Todoroff Lázár)

A légiforgalmi irányítók pályájának végével kapcsolatban két problémát említett a szakember. Az egyik, hogy hallomásból értesült olyan, pályája csúcsán már túl lévő kollégájáról, aki annak ellenére, hogy kellemetlennek érzi a napi légiforgalmi irányítói tevékenységet, nem tud kiszállni belőle. Ennek egyik oka, hogy nincs igazán kialakult életpályamodell, nincs elegendő oktatói vagy szakértői pozíció a HungaroControlnál (vagy a nemzetközi rendszerben) , melyet az idősebb légiforgalmi irányítók betölthetnének.

A másik kihívást pedig a korkedvezményes nyugdíj eltörlése jelenti, amit a HungaroControl próbál kompenzálni vállalati nyugdíj-előtakarossági programmal, de a szakember szerint be kell látni, hogy egy 55 évesnél idősebb irányító már nem tudja azt a szintet hozni, ami fénykorában még simán kijött belőle. Ez természetes életkori sajátosság és persze csak általánosságban igaz, vannak kivételek, ugyanakkor ők vannak kisebbségben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem