16 °C Budapest

Ennyiért árulja budai luxusházukat Klapka György özvegye

2018. június 24. 15:00

Klapka György özvegye, Kiss Mária 140 millió forintért árulja a rá hagyott hatalmas budapesti családi házat. Szakértők szerint ráadásul ez az ár még annyira nem is számít magasnak, hiszen az utóbbi időben nagyon felszöktek a fővárosi ingatlanárak. 

Klapka György végrendeletében szögezte le, hogy feleségére hagyja hatalmas családi házukat. A nőt azonban a házban minden volt férjére emlékezteti, emiatt pedig úgy döntött, hogy eladja az ingatlant - írja a Hot Magazin. 

A lap által megszólaltatott ingatlanszakértő elmondása alapján "a ház a főváros egyik legelitebb részén, egy XII. kerületi utcában található. A környék csendes, nagyon jó a levegője, és pazar a panoráma is." Sőt, a szakember szerint Klapka György egykori otthonát meglehetősen alacsony áron árulják, ezért szerinte nagyon hamar találnak majd rá vevőt. 

140 millióért nagyon gyorsan meg fogják venni, de el lehetne adni súlyos milliókkal többért is. Nagyon felszöktek az ingatlanárak, és egyre csak emelkednek

- fejtette ki a lapnak az ingatlanos. Bár az özvegy megerősítette a hírt, hogy árulja a házat, ennél bővebben nem akart nyilatkozni.

Hogy néznek ki a budapesti lakásárak?

Mostanra valószínűleg már mindenki tisztában van azzal, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedtek a magyarországi lakásárak. Ez a jelenség először Budapesten és a nagyobb városokban volt megfigyelhető, de az utóbbi időszakban már vidéken is megindult a drágulási folyamat.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Ettől függetlenül még mindig jelentős különbségek lehetnek a lakásárak között, és nem csak város-vidék viszonylatában, hanem Budapesten belül is. Messze az 5. kerület a legdrágább, ahol az új lakások átlagos fajlagos ára meghaladja a 2 millió forintot is. De az is 1 millió forint feletti négyzetméterárakkal szembesül, aki az 1., a 2. és a 12. kerületben szeretne lakást vásárolni. Legolcsóbban a dél-pesti kerületekben juthatunk új lakáshoz, hiszen itt mindenhol 600 ezer forint alatt maradnak a fajlagos árak, de több kerületben még az 500 ezer forintot sem érik el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

A használt lakások tekintetében valamelyest szerényebbek a négyzetméterárak. A tavalyi év első 9 hónapjának adatai alapján a Budapest 1., 2. és 12. kerületében 600 ezer forint környékén voltak a használt lakások négyzetméterárai, de a 11. kerületben is közelítette az ingatlanok fajlagos ára a félmillió forintot. Jóval olcsóbban vehet lakást az, aki a 3., esetleg a 23. kerületben nézelődik: itt 300 és 400 ezer forint között mozogtak az átlagos négyzetméterárak tavaly év végén.

(A borítókép illusztráció.)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem