Mit csináljunk, ha elmebetegekkel találkozunk?


Manapság az ember egyre gyakrabban találkozik elmebetegekkel. Ez csak addig vicces, amíg az illetők nem kezdenek el dühöngeni vagy fixa ideáikat nem ültetik át a gyakorlatba a szakmájukban, a családjukban, a munkahelyükön, illetve a politikában.

Kirívóan gyakori, hogy nyugatról, főleg az EU-ból látogatnak el hozzánk dühöngő elmebetegek. Alapvetően helytelen, ha udvarias emberek lévén, nem próbálkozunk meg azzal, hogy megpróbáljuk szembesíteni őket a valósággal és nem reflektálunk nagyon határozottan kritikusan a tüneteikre.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is az udvariasság és a kulturált vendéglátás bűnébe esett, amikor a hazánkba látogató brüsszeli elmebetegek megnyilvánulásai után indignálódó félmosollyal kiszédelgett a szabad levegőre és megpróbált kedves lenni. Persze minden ott szédelgő magyar belesett ebbe a hibába, de hát mi ilyen udvarias népek vagyunk.

A javaslatom az, hogy ne legyünk.

Azt történt ugyanis, hogy Székesfehérvár is pályázott az 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre. A magyarországi pályázatokat valami bizottság előtt mutatták be a magyar városok, amelyben mindenféle „szakértők” fordultak elő, akik a művelt nyugatról látogattak el fasiszta diktatúránkba.

Gondolom kiemelt napidíjjal, veszélyességi pótlékkal ellentételezve.

A szakértők (akiket a népnyelv következetesen szagértőnek nevez, különösen az ilyeneket) a következő mondatokkal, kijelentésekkel örvendeztették meg a klerikális reakciós, fehér és heteronormatív magyarokat:„ez a fehér, keresztény Európa propagandafilmje, mindenki fehér, boldog és az utcán táncol.”. Éppen csak azt nem tették hozzá, hogy a város neve is már kirekesztő.

Cser-Palkovics szerint:

„a szakértők hiányolták a szegényeket és a migránsokat, sokallták a keresztet és a templomokat, illetve azt, hogy mi erre értékként tekintünk. Volt olyan biztossági tag – egy belga politikus –, aki kifogásolta, hogy a pályázatnak az identitását, a görög, a római és a keresztény-zsidó kultúrkörre alapoztuk. Úgy gondolom, hogy ez a néhány mondat is jól jelzi, mi is történt tegnap szakértői meghallgatás címén. A pályázatokkal összefüggésben szinte semmi nem hangzott el, nem foglalkoztak a fenntarthatósággal, a finanszírozással, érdemben nem foglalkoztak a programokkal és a beruházásokkal sem, kizárólag napi politikai és ideológiai vádpontokkal illettek bennünket. Pusztán azért, mert büszkén vállaljuk a kulturális értékeinket”

Mérhetetlenül büszke vagyok Cser-Palkovics Andrásra és minden magyar politikusra, aki a haza üdve érdekében ezekkel a nyugat-európai elmebeteg, jellem-, nem- és személyiség nélküli, agresszív rablókkal rendszeresen kontaktálni kénytelen, és ellent tud állni annak a természetes késztetésének, hogy sikoltozva elszaladjon.

Ugyanis ez volna a normális reakció egy olyan civilizált országban, mint a miénk.

A sikoltozás hatására a népek hívják a rendőrt (nagyvárosban a TEK-et), az meg az orvost (nagyvárosban a mentőt). Jó, ha az ember férfi és még további ciklusokban is polgármester akar lenni, akkor jobb mély hangon kiabálni, hogy veszély van és vad rohanás helyett a határozott távolodás a javasolt. Nőnemű polgármesterek sikoltozhatnak is, de én nem egyet ismerek, aki női mivoltával visszaélve (egyébként nagyon helyesen) már a hatóságok kiérkezése előtt megkezdi a delikvens gyógykezelését. Némelyik úgy tud üvöltözni, hogy pofoznia sem kell.

De ez is csak egy példa a magyar társadalom és kultúra felsőbbrendűségére.

De sajnos eljutottunk oda, hogy elmebetegből mind a hazai fronton, mind behozatalilag túltermelés van. Ráadásul hajlamosak csordába verődni, megszerveződni és a hazai és a külföldi retardált dühöngök és úgy heccelni bennünket. A természetes undor és elszaladás már nem elég, mert ahova szaladunk ott is található jó eséllyel néhány ilyen kórokozó.

Vegyük észre, hogy olyan elmebetegekről van szó (és ebben az esetben ez a kifejezés egy megengedő és pozitív kontextus, mert feltételezi, hogy van gyógymód, az illető még gyógyítható), akik szerint Székesfehérvár utcáin szegényeknek és migránsoknak kellene táncolnia, nyilván a mecsetekké alakított templomaink árnyékában. A boldogtalanságot pedig nyilván a fehér heteroszexuális fehér emberek számára tartanák fenn, mert azok megérdemlik.

Szerintem az ilyen emberekkel szemben az udvariasság nem célravezető.

Ha egy ilyen belga féreg ilyet merészel mondani Magyarország területén, akkor a lehető legudvariasabban fel kell kérni arra, hogy takarodjon innen. Minimum ki kell dobni abból a középületből, ahol az esemény zajlik.

Ugyanis, ha Magyarországon minden reakció nélkül lehet ilyet mondani, akkor az elmebeteg szélsőségeket a normalitás részének tekintjük, és arra bátorítjuk a többi elmebeteget, hogy maga is ismételgesse a marhaságait. És mint közismert, nem lehet minden marhaság mellé közlekedési rendőrt állítani, aki kiosztja a megfelelő pofont.

Amúgy annak a belga államnak az állampolgárról beszélünk, amelynek a gyarmati hatóságai még a XX. század elején is azzal büntették a kötelező beszolgáltatást nem teljesítő négereket, hogy elevenen feldarabolták azok gyerekeit. Ezek már elmebetegek voltak akkor is.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

20 hozzászólás

  1. Off.
    Srácok, csináljátok valamit légyszi, hogy lehessen opera minivel nézni az oldalt. Elfogadom, hogy a cludflare hibája, de akkor nektek kell szólni. Extrém módban állandóan captha ellenőrzést szeretne – aki extrém módban nem működik. ( Extreme mode: a böngésző teljes adatforgalma az opera szerveren megy keresztül,, külföldi ip-vel. )
    log:
    Ray ID: 3ee1c988dbd89fd8
    Your IP: 107.167.107.152
    Performance & security by Cloudflare

    Kösz.
    On

  2. Az elszigetelődött diktatúrák szokták elmebetegnek, összeesküvőnek vagy ellenségnek tekinteni az egész világot.

    • Paranoid Android

      Elmebetegek akarják kinyírni a saját fajtájukat és a saját országukba más vallású és etnikumú az őshonos népességgel ellenséges népeket telepíteni.

    • Főleg azok a balliberális talpnyalók akik mindig ,úgy mint most is az idegeb külföldiek talpát nyaldossák ,egy kis dolcsiért ,juróért …..hahahaha……………….

  3. Biztos, hogy sem flamand, sem vallon nem volt az illető, hanem ő az echte-belga a csapatban.

    • Talált,sűllyed.De azért az lehet,hogy vallon volt (ekorcsosult francia)Flamand az biztos nem.

  4. „keresztény-zsidó kultúrkör”

    Hát ebben igazuk is van. Mert ilyen nem létezik.
    Görög-latin-keresztény kultúrkör igen.

    • Ez igaz. A katolikus virtuális emberáldozat isten és ember ellen való vétek.
      Jézus a peszach áldozat egyetemességéről beszélt. A katkók meg csináltak belőle virtuális ember áldozatot. Ok, ahhoz képest, hogy feláldozod a saját gyereked, persze, hogy elôrelépés…. De egyébként édeskevés.
      Feltéve, de nem megengedve, hogy isten emberré lett: emberhúst eszel, de még mindig jobb vagy, mint aki a saját gyerekét áldozta molochnak vagy astarténak / baálnak.
      De köztünk szólva, még mindig csak egy bàlvànyimádó idióta vagy.
      Jézus arról beszél, hogy tartsd be az ősi törvény esszenciáját. Ok, ha éhes vagy, még szombaton is téphetsz búzakalászt. Csak ne basztasd felebarátod.
      De ha pletykálsz, hiába okoskodsz, kiszarod a hullazabáló disznót, meg fogsz dogleni.
      Szóval: ha van erkölcs és van tisztelet, van részed az eljövendő világban akkor is, ha disznót eszel. De ha pletykás retek vagy, megleszel bazva akkor is, ha vegán vagy.
      Elbazták a katkók, benne hagyták mátéba, hogy Jézus nem eltörölni jött, hanem beteljesíteni.
      Quod dixi dixi, István bácsival szólva © by Fekete István

      • MI VAN???

        Nem sokat értettem ebből a hozzászólásból, de katolikusként kikérem magamnak mind a „bálványimádást”, mind a „virtuális emberáldozatot”.

        A többiről meg kérnék egy helyesírási hibáktól mentes, érthető és összefüggő mondatokban megírt választ, lehetőleg a felesleges káromkodásból is visszavéve.

        Tisztelettel:

        Hirundo

      • Fekete István hívő keresztény ember volt.
        Gondoltam szólok,hogy ne éljen vissza a nevével.

        • A „quod dixi, dixi” pedig eredetileg, bár „quod scripsi, scripsi” formában találkozunk vele, Pilátustól származik.

    • Mivel a kereszténység a zsidóságból vállt ki, hiszen eredetileg egy zsidó szekta volt, teljesen jogos a judeokeresztény kifejezés.

  5. Ha már igény sincs rá, tesztek róla, hogy legyen. https://youtu.be/YVd8o9v6FMw

  6. sanyivagyok

    Nincs olyan nyelv, hogy belga. Nincs olyan nép, hoyg belga. Nincs olyan ország, hogy belgium.
    Na, és éppen ott van az EU központja is.

  7. EU-ból látogat valaki? Azt hogy? Magyarországról látogatott már meg titeket valaki? Mi az EU vagyunk. Egyszóval nem tudnak minket meglátogatni az EU-ból.

  8. Feher Zsolt

    Gondolom ha zöldszinü hajjal visitozo szadomazo börbe öltözött emberek grasszältak volna szerteszett az mär majdnem halado lett volna. Pär darab ällarcos arab terroristät is tehettek volna a kepbe amint a profeta zäszlajät lengettek volna körbe verzö emberekkel. Esetleg sztojka lajos itt a piros hol a piros magänszämät is beleforgatthattäk volna. Na ugye hogy innen indul a halado.Legközelebb a brüsszeli rettekröl kene forgatni azt lejätszani nekik hätha bejön?????

  9. Derszu Uzala

    Lassan ismét aktuálissá válik az 1960-as eleji évek katangai és kongói zsoldosköszöntése: „Az ENSZ – szar!”
    És az EU is.

  10. Hábazzeg, ha ezek az untermenschek ide keverednének a Végvári Napokra, sírógörcsöt kapnának a harcosoktól. De megszabadítanánk őket mind a huszonkilenc genderüktől!

  11. Például ha velem találkoztok nyaljátok ki a s.ggem.

  12. tudom amit tudok

    BELGIUMBAN,FRANCIAORSZÁGBAN,HOLLANDIÁBAN,LUXEMBURGBAN,PORTUGÁLIÁBAN,SPANYOLORSZÁGBAN,OROSZORSZÁGBAN ÉS TÖRÖKORSZÁGBAN A VÉRFERTÖZÉS MEGENGEDETT AMENNYIBEN KÖZÖS AKARATTAL TESZIK AZT !!!
    ime az erdmény !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük