Dehogy vagyunk MSZP-sek!


Újabb közéleti kvízre invitálunk benneteket. Egyetlen kérdésünk, hogy melyik MSZP listáján/hold(?)udvarán/kongresszusán képviseltetik magukat az alábbi, természetesen csak a képzeletünk szüleményében létező, amúgy dehogyis valóságos személyek.

Az Európai Uniót tudósan kutató tudós-kutató sokszoros édesanya. Civilként még tilos volt belerúgni néhány éve, hiszen ő csak a felesége, illetve most már dehogyis felesége annak, akinek az édesanyja az!

A tüntetésszervező, aki maga független civilként szervez tüntetéseket. Arról sosem tehetett. hogy édesanyja MSZP-elnökségi tag. Arról meg végképp nem, hogy ő maga is MSZP-tag volt, hiszen augusztusban kilépett, így októberben már civilként szervezte meg az 0rbán bűnös rendszerét megrengető tüntetéseket, és mondott rajtuk gyújtóhangú remek beszédeket.

A valódi konzervatív-MDF-alapító, Viktor sikerkönyv-szerző. Ő mindig középen maradt, de egyúttal az igazi jobboldalon is. Igazán nem tehetett róla, hogy egyedül a DK szólította a tagjai sorába, ahová – más nem lévén – így kénytelen volt belépni mégis. Alelnöknek.

Egykori Lehet Más a Politikások, akik kihalásra ítélt állatfajként valahogy mind szerepelnek a Vörös Listán.

A nagymamák kedvence kutatósrác, aki SZDSZ-es táskahordozóból bizonyította be, hogy igenis Lehet Más a Politika, hiszen azóta az MSZP kormányfő-sikerembere lett, és Zuglóban létrehozott már egy olyasfajta, bennünket sokszorosan lekŐröző liberális csodavilágot, amelyet elvtársainak például Ukrajnában is sikerült.

A Terhes Nő, aki nagyon-nagyon dühös a gyermekei jövőjét ellopó köcsög Orbánra! Fehér kis sapkájában szintén bizonyította, hogy az MSZP listáján is Lehet Más a Politika, ha ugyanaz a Szolgálat áll mögötte!

A harmadik elempés, a tiszta tekintetű szakpolitikus srác. Kiváló munkát végzett az EP-ben, minden magyarellenes manifesztumot aláírt, szóval nagy szükség lenne még rá. Ezt nem mi mondjuk, hanem finn, dán, és belga kommunisták. Néhány éve még lelkesen hirdette, hogy a Jövő Zöld. Hát, a vörös jövő biztosan az, ha egyáltalán lesz ilyesmi.

Csillogószemű független fiatalok

Az egykori hahás művészsrác srác, aki bátran comingoutolta először másságát, majd MSZP-sségét. Az Együtt után a Párbeszédbe térve végre mégis az lett, ami ellen hat éve még kézzel-lábbal tiltakozott nekünk.

A független, civil diákparlament egy éve még dehogyis mszp-s, független, civil diákelnöke, akit 18 éves csecsemőként megalázott a rohadt fideszes lakáj az echotévében, mondatának rejtett alanya miatt.

A másik szeretnivaló kisdiák, akinek csodálatos, édes kis egyéniségét a szemét kormánysajtó nem engedi kibontakozni és hagyni végre teljesen szabadon szarfaszbajuszgecizni a társadalom végbélnyílását. A 19 éves kisgyermeknek életre szóló lelki sérüléseket okoztak, amikor nyilvánosságra hozták az ügyvédje által nyilvánosságra hozott az ellenőrzőjét, valamint a saját maga által nyilvánosságra hozott bugyogóját.

Nem MSZP-s már mégse

Burány Sándor.


  Kurtz ezredes

13 hozzászólás

  1. 1000/1000
    Ehhez nincs mit hozzátenni.
    KO!

  2. De van mit hozzátenni.
    Miért nem név szerint emlékezik meg ezekről a prolikról a cikk szerzője?
    Csak nem szemérmes?

  3. Csak abból lehet főzni, ami van.
    Nem is tudom hogy’ mondják, hogy miből nem lehet palacsintát gyúrni?

  4. Két gyakori esetet említhetünk – szerintem -, amikor a szerző nem konkretizálja, nem bontja le nevekre, nem nevesíti mondandójának szereplőit: az egyik, amikor az egyes említett személyek jellemzőit általánosként tekinthetjük, tehát a nevesítés a mondandó céljára nézve hátrányos lenne, szűkítené (akár egyetlen személyre) a jellemzést, holott – vélhetően – éppen a szélesítés, kiterjesztés, általánosítás az írás célja.
    A másik: amikor a szerző nem óhajt évekig a bíróságra járni, noha mondandója nyilvánvalóan nem sértő, hiszen igazat ír, tehát nem kellene tartani az elmarasztaló ítélettől, azonban – ismerve a mai gyakorlatot – annyit nem ér egy pársoros [pár soros…] jellemrajz, még ha jó is, sőt kiváló, mint jelen esetben, hogy a szerzőt emiatt hosszasan molesztálják. Ez utóbbit úgy is nevezhetnénk: terrorizálás jogi procedúra útján.

    Magam egyébként, bár azt hiszem átlagos tájékozottságú hírfogyasztó vagyok, egy kivétellel első olvasatra minden említettet tudtam azonosítani. A bizonytalanságban maradt karakter: a csillogószeműek között emlegetett comingoutos f@szi – az ő identitása bizonytalan maradt.
    [Talán a dél-budai képviselő, B.R. lenne?]

  5. kanabe andras

    Valóban nem azok? Dehogy nem,elődeiktől semmit nem változva, kik Andrássy út lámpavasaira akasztották a velük együtt nem működőket, mit napjainkban harsogva is meg tennének , Szibériába a Gulágra deportáltak majd egy millió honpolgárunkat, százezreket Recski pajtákba,koholt vádakkal elítélt Kozma utcai akasztásokat is az mszp előd pártja követte el, mit mint örökséget már nem vállalják csak az össze harácsolt,össze lopott ingó és ingatlan vagyont !
    Ők maguk külső (” UNIÓ” mind egy hogy Szovjet vagy Brüsszel,csak unió legyen) segítség nélkül irányítani nem hogy Országot se képesek mint ahogy az öszödi is mondta híres beszédében az Ország vezetése helyet HAZUDTUNK REGGEL,DÉLBEN,ESTE és mindig!
    Ki szónokol karácsonyról, lássuk ki is ez a senki 1″SZ” G !!!
    Ez a gazember Zugló polgármestereként tönkre tette Zuglót XIV.ker.példaként csak egy tettét említeném a számtalan ganéssága közül a Bosnyák téri Ifjúsági és Szabadidő központ tönkre tételét több mint négy éve bezáratta és el tüntette a sport létesítmény területén lévő épületeket köztük a tanuszodát is,azzal hogy egy hatalmas beruházás keretén belül egy új Zuglói központot építenek a Mundocentert (www mundocenter.hu oldalon meg nézhető), erre projektre szánt lóvé eltűnt,nyoma veszett ( vajon hová ),mind ezt négy éve az óta egy kapavágás nem történt áthatolhatatlan gaz lepi el a még négy éve is a nyári időszakban gyerekzsivajtól hangos létesítményt!Ezzel szemben egy mecsetet fel avatott, a parkolási botrányt se feledjük amiről minden nap mást mond azaz hazudik,felelősségét bolsi komcsi szokásnak meg felelöen másokra át hárítva !
    Ugyan ezt tenné ez a bukott miniszterelnök aspiráns főpolgármesterként , ha hagyjuk! Napjainkban azon ügyködik hogy tudja össze hozni a komcsi balliberált banda és a fasiszta szkinhed roy vezete jóbbikus csürhe házasságát és így jöjőn létre egy teljesen új hazaáruló csürhe a barnainges náci és a veres lumpen bolsi komcsi ótvar a FASISZTOIDKOMMUNISTA bagázs ki és elvtársai azon ügyködnek, hogy hazánkat Brüsszel gyarmatává téve országunk polgárait RABSZOLGA sorba taszítsák persze csak azokat kik a balliberált a népet kizáró demokrácia helyet az illiberális a népre támaszkodó demokráciát támogatják !!!!!

  6. Egy hazug senki!!

  7. Vissza kell emlékezni a Gyurcsányról folyó parlamenti bizalmi szavazás körüli kavarodásra, amikor Horn Gábortól elhangzott az iránymutatás: “nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p***-ba, valljuk be”.
    Ebből is látszik, hogy a hatalomért ment a nagy nyálcsorgatás, az elvek és eszme már nem volt sehol.

  8. kanabe andras

    Valóban nem azok? Dehogy nem Kik is ezek ?
    Elődeiktől semmit nem változva, kik anno az Andrássy út lámpavasaira akasztották a velük együtt nem működőket, mit napjainkban harsogva is meg tennének , Szibériába a Gulágra deportáltak majd egy millió honpolgárunkat, százezreket Recski pajtákba,koholt vádakkal elítélt Kozma utcai akasztásokat is az mszp előd pártja követte el, mit mint örökséget már nem vállalják csak az össze harácsolt,össze lopott ingó és ingatlan vagyont,amit ki loptak külföldre !
    Ők maguk külső (” UNIÓ” mind egy hogy Szovjet vagy Brüsszel,csak unió legyen kinek parancsait hajtanák végre) segítség nélkül irányítani nem hogy Országot se képesek mint ahogy az öszödi is mondta híres beszédében az Ország vezetése helyet HAZUDTUNK REGGEL,DÉLBEN,ESTE és mindig!
    Ki szónokol!
    karácsony, nos lássuk ki is ez a “SZ” G !!!
    Ez a izé Zugló polgármestereként tönkre tette Zuglót XIV.ker.példaként csak egy-két tettét említeném a számtalan közül a Bosnyák téri Ifjúsági és Szabadidő központ tönkre tételét több mint négy éve bezáratta és el tüntette a sport létesítmény területén lévő épületeket köztük a tanuszodát is,azzal hogy egy hatalmas beruházás keretén belül egy új Zuglói központot építenek a Mundocentert (www mundocenter.hu oldalon meg nézhető), erre projektre szánt lóvé eltűnt,nyoma veszett ( vajon hová ),mind ezt négy éve az óta egy kapavágás nem történt áthatolhatatlan gaz lepi el a még négy éve is a nyári időszakban gyerekzsivajtól hangos létesítményt! Ezzel szemben egy mecsetet fel avatott, melyre az anyagi támogatást valahonnan el sinkofálta , a parkolási botrányt se feledjük amiről minden nap mást mond azaz hazudik,felelősségét bolsi komcsi szokásnak meg felelöen másokra át hárítva !
    Ugyan ezt tenné ez a bukott miniszterelnök aspiráns főpolgármesterként , ha hagyjuk! Napjainkban azon ügyködik hogy tudja össze hozni a komcsi balliberált banda és a fasiszta szkinhed roy vezete jóbbikus bagázs házasságát és így létre jöjön egy teljesen új hazaáruló “SZ”banda a barnainges náci és a veres lumpen bolsi komcsi FASISZTOIDKOMMUNISTA bagázs! Céljuk hogy hazánkat Brüsszel gyarmatává téve országunk polgárait RABSZOLGA sorba taszítsák persze csak azokat kik a balliberált a népet kizáró demokrácia helyet az illiberális a népre támaszkodó demokráciát támogatják !!!!!

  9. Egy kabaré ötlet. Micsoda sikert tudnának csinálni ebből az ötletből, ha ezek a jellemek egy műben a színpadra szabadulnak.

    Ha élne még Feleki Kamill, Kellér Dezső ,Brachfeld Siegfried, Komlós János, a Kabosok, Gera Zoltán, Gerő Jenő, Bálint András, Soós Edit, Szenes Béla, Gordon Zsuzsa, Hofi Géza, Koós János?

    • A felsoroltak – ritka kivételekkel – vagy a hatalmat gyakorló hitsorsosaikon élcelődtek, vagy az alávetettjeik küszködésén.
      Ma csak hatalomból pofára esett libsiken és fejüket fölemelt magyarokon élcelődhetnének, de az előbbieken nem tudnának, az utóbbiak pedig épp rajtuk élcelődnek. Aristo jobb, mint ők voltak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük