Sikerült újabb elvetemülten migránspárti nyilatkozatot tennie a gazdasági bevándorlók Magyarországra telepítése egyik legnagyobb hazai szószólójának, Kerpel-Fronius Gábornak. Az ellenzéki főpolgármester-casting momentumos jelöltje a Válaszonline-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a határzárra ajtót kellene helyezni, hogy el lehessen dönteni, „kontrolláltan kit engedünk be”.
Jelöltsége elején még azzal kampányolt Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje, hogy fideszes szavazókat is szeretne magához csábítani. Ehhez képest mindent megtett az elmúlt időben, hogy a magyarokat – de a Fidesz szavazókat mindenképp – a lehető legjobban megsértse. Csak pár példa erre, hogy Kerpel-Fronius Magyarországot agyhalottnak, a magyarokat rasszistának és provinciális hőbörgőknek, valamint a Fidesz szavazóit droidoknak nevezte.
Kaput tenne a határzárra a Momentum
A portállal készült interjú során felmerült a momentumos főpolgármester-jelölt egyik korábbi magyarellenes, migránspárti megjegyzése, melyben azt fejtegeti, hogy mennyivel jobban kell félnie egy nőnek attól, hogy rokonai, ismerősei erőszakolják meg, mint a bevándorlók által elkövetett szexuális erőszaktól. Kerpel-Fronius most sem visszakozott, sőt, rátett egy lapáttal:
Két-három éve a nagy idegenellenes hullám tetején volt a szöveg, hogy majd idejönnek a migránsok és jól megerőszakolják „az asszonyainkat”. (…) Erre reagáltam, arra utalva, hogy itt viszonylag kevés a „migráns”, ezért aztán az általuk elkövetett szexuális erőszak is elenyésző, míg a családon belüli erőszak riportált esetei számosak – tehát utóbbi tényszerűen nagyobb veszély egy magyar nőre
– mondta a lapnak. A momentumos politikus láthatóan szelektív vakságban szenved, hiszen Nyugat-Európában folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy a szexuális jellegű bűncselekmények döntő többségét migránsok, vagy migrációs hátterű személyek követték el. Ez viszont nem számít Kerpel-Froniusnak, ha az általa láthatóan gyűlölt magyarokat degradálhatja. Úgy tűnik, Kerpel-Froniusnak még nem tűnt fel, hogy Magyarországon azért nincsenek ilyen esetek, mert a határzárnak köszönhetően nincs bevándorló, aki ezeket elkövesse. Ugyanakkor a Momentum politikusát ez a legkevésbé sem zavarja, sőt, mint az interjúban elmondja: a határzárra kapukat kellene helyezni, hogy “kontrolláltan lehessen beengedni a bevándorlókat”.
A lényeg, hogy ha van kerítés, legyen rajta ajtó: hogy el tudjuk dönteni, kontrolláltan kit engedünk be.
Tehát Kerpel-Fronius is átvenné az Ausztriában oly zseniális kétszínűséggel megfogalmazott “szárnyas kapuk” rendszerét.
Forrás: Válaszonline, Origo
Hódi László
2019-06-22 at 18:32
Teljesen világos, hogy Kerpel-Fronius nem főpolgármester akar lenni, hanem internacionalista Megváltó. Egyáltalán nem érdekli a főváros, különben nyilván nem azzal foglalkozna, hogy mi van a határon a migráció ügyével.
Nagyon jó egyébként, hogy főpolgármesteri program helyett az elképesztő nézeteit mondja el, legalább tudják az emberek, kire nem szabad szavazni.
Egyébként pedig valótlanságokat beszél: a kerítésen (a botmixer méltó párja: “ha már van…”) sugalmazásával ellentétben most is VAN ajtó, az erre kompetenciával bíró hatóság által nemzetközi védelemre jogosultnak talált menedékkérőket most is ezen keresztül engedik be. Szóval ferdítés úgy beállítani a helyzetet, hogy ne juthatna be az országba, akinek a nemzetközi jog alapján valóban be kell.
ria
2019-06-22 at 12:27
Nem lenne egyszerűbb, ha nem a migránsokat akarná behozni, hanem inkább ő menne ki hozzájuk? Kevesebb lenne a környezet szennyezés, elvégre környezetvédők is állítólag.
Kása mása
2019-06-22 at 10:46
Iszik ez az ember eleget ?
INDIREKT
2019-06-22 at 14:49
Kása másának: Sőt túl sokat!
aladin
2019-06-22 at 06:36
Azt mondja Kerpel, hogy most megmutatom önöknek, hogy mennyit is ér a momentum és köpött egyet.
Nahát
2019-06-21 at 17:39
Amúgy ez a Kerpel elvtárs véletlenül nem budapesti főpolgi akar lenni? Akkor meg mit kampányol a déli határzár megszüntetésével? Azt sem tudja, mi tartozik a főpolgármester hatáskörébe. Miután erre a dadája, Fegyőr figyelmeztette, előállt egy másik remek ötlettel, elveszi a fideszesek lakását. Ez a programja? Gratulálok! Ajánlok még néhány programpontot: a WC-s nénik megfegyelmezése, kutyaürülékgyűjtés világnapjának bevezetése és férfi hajtupírverseny megrendezése minden április elsején.
Kristóf
2019-06-21 at 15:11
Ha nem kívánod önként odaadományozni a hazádat a globalóma gazdáinak mestertervük megvalósításához, akkor két lehetőség van (szerintük):
a) Ha a Fideszre szavazol, akkor idegengyűlölő vagy.
b) Ha Orbán-fóbiás vagy, akkor nyugodj meg, a zOrbán is betelepíti a nigránsokat, csak titokban.
Kicsit sem feltűnő az ellentmondás.
kbandi1
2019-06-21 at 11:27
Az egész magyar történelemmel szembe megy ez a Merkel Fronius nevű alig magyar, mert a magyarok sohasem akarták az ellenséget házibarátnak, sőt szavazócselédnek behívni az országba.
Menjen ki közéjük és éljen velük boldogan, még a kutyák sem magyarul fogják megugatni.
Ilona
2019-06-21 at 11:02
Nem mindegy, hogy egy főpolgármester-jelölt, aki közel két millió lakos fővárosának szeretne a vezetője lenni milyen gondolatokkal foglalkozik. Ostoba, vagy komoly, értékes és egyben megvalósítható gondolatokkal.
Nem mindegy, hogy egyáltalán van e megvalósítható, szakmailag és anyagilag kivitelezhető racionális programja. A politika fontosabb e neki vagy a főváros zavartalan működésének, fejlődésének irányítása, mert ez nem lényegtelen.
Az sem mindegy, hogy gondolatainak, ha lenne lehetősége végrehajtani milyen következményei lennének a főváros életére.
Idegenek százezreinek akar e megfelelni ha rajta múlna, vagy a saját fővárosa lakosságának életét akarja boldogítani, beruházásokat, város szépítést, építést, fejődést,……közlekedés modernizálását,……. munkahelyeket teremteni.
ILONA
2019-06-22 at 14:47
Pedig milyen jóarcú a Vezető-Tök…
Németh Ferenc
2019-06-21 at 10:48
Ezek az emberkék a pillanattal karöltve egyenes szócsöve a háttérhatalomnak.
Manó
2019-06-21 at 10:04
Mindíg akad néhány nyomoronc, akik igénylik az ilyen ker/e/pel-félék létezését. Az ilyen szellemi toprongyok miatt létezhetnek gyurcsányok, dobrevek,fegyőrök, ulyhejik. Mert náluk nem az ország, a nemzet felemelkedése a fontos. Ezeket az irigység, a primitívség mozgatja. Aki ezekre adja a voksát, az nem Magyarországban gondolkodik.
Nagyon kéne már a Fidesznek egy normális, hazáját szerető ellenzék, mert kihívások nélkül nem tud kinevelődni az ifjabb politikus generáció. Nem beszélve a jelenlegi esetleges ellustulásáról …
khm
2019-06-21 at 09:59
Oszt,minek az ide?
Hiszen vannak migránsaink. Egyik csoport India -Pakisztán környékéről vándorolt és nem igazán illeszkedett be,a másik csoport a Kárpátokon kívülről,és zsigerből utál Minket Magyarokat. Szóval,nem illeszkedett be.
NEM KELL TÖBB!
Ilona
2019-06-21 at 09:34
“Kerpel-Fronius mindenáron migránsokat akar Magyarországra telepíteni”
Ezáltal közvetve hozzájárulni, ahhoz, hogy a migránsoknak lehetősége legyen gyilkolni, terrorcselekményeket végrehajtani, keresztyén templomokat robbangatni, illetve rettegésben tartani a magyarokat.
Tudjuk és tisztában is vagyunk vele, természetesen nem minden migráns analfabéta, gyilkos, bűnöző, keresztyénüldöző, dologkerülő, nőket, gyerekeket jogilag semmibe vevő, naplopó, aki csak eltartatni jön magát Európába, de, ha egy gyilkolásra, bűnözésre való hajlamú is van közöttük az is már sok, főleg az áldozatnak és családjának.
Az olasz bűnügyi statisztikák alapján az idegen földrészekből Európába jövő analfabéta migránsok hajlama a bűnözésre ötször több, mint az olaszoké, vagyis míg pl. 1000 olasz elkövet 1000 bűncselekményt addig 1000 migráns 5000 bűncselekményt követ el.
A számokra, melyek a tényeket adják, nem lehet azt mondani, hogy a számok rasszisták, nem azok ez a valóság.
Láthatjuk a híradókból, hogy a migránsok milyen előszeretettel verekednek egymással is naponta, pedig sorstársak lennének és többségükben vallásuk is azonos az iszlám. Sőt némelyik, még rendőrt is harap.
A magyar családokat segítsük az eddig híradókból megismert migránsok helyett.
Kerpel-Fónius, ne az adózók pénzéből legyen nagyvonalú, hanem a saját pénzéből támogassa a migránsokat. Menjen ki pl. Szerbiába, Boszniába…. a migránsok táboraihoz éljen velük, ne itt okoskodjon minden anyagi és erkölcsi következmények nélkül.
Többször leírtam már, de a migránsoktól mi semmilyen kultúrát nem tudunk átvenni, mert az nincs nekik, ami nincs, azt nem lehet átvenni. Integrálódni pedig nem akarnak az európai kultúrához.
Többségük azt sem tudja, hogy a WC-re nem állni kell, hanem leülni. Lehet, hogy Kerpel-Fónius olyan kulturális, illetve erkölcsi szinten létezhet, hogy neki lehet szokásokat átvenni, de az átlag európai, átlag magyar tudásban mindenképpen felette áll az írástudatlan, analfabéta migránsoknak.
Ez cáfolhatatlan, mert aki nem tud írni, olvasni azt nem lehet művelt embernek nevezni.
A tudás, vagy műveletlenség nem faji kérdés, de tény, hogy többségében a Pakisztánból, Irakból, Afganisztánból,…..a sivatagi országokból jövő nomádok, illetve Afrika sötét őserdeiből jött 90 százalékban analfabétákkal nem lehet Európa gazdaságát felpörgetni.
Milyen munkát tud elvégezni az, akinek rejtély az írás, olvasás, számolás? Gyakorlatilag semilyet.
Egy európai 10 éves iskolába járó kisgyerek is okosabb, mint az analfabéta migráns felnőtt. Ez cáfolhatatlan igazság.
Kerpel-Fóniusnak is tudni kell főpolgármester-jelöltként pedig főleg, hogy európai kissé komolyabb gyári, összeszerelői munkát analfabéták nem tudnak elvégezni, hiszen a használati, munkarendészeti és egyéb utasításokat sem tudják értelmezni olvasás tudásának hiányában.
Analfabéták természetesen válhatnak híres professzorokká is a jövőben, ha tanulnak hosszú évekig. Egy mai 20-35 éves migráns analfabétának a magyar viszonyokat tekintve, hogy professzorrá váljon, évtizedek kellenek.
Addig viszont az állam tartja el őket, gyerekeiket segélyekből élnek, az adózók Ft-jaiból.
Először el kell végezni az általános iskola 8 osztályát. Ez nyolc év, jön a középiskola ez 4 év, majd az egyetem ez 5 év. Összesen 8+4+5= 17 év. A 20-35 éves egykori analfabéta, hogy egyetemet végzett legyen, 17 év kell, és ő akkor már 37-52 éves lesz, mikor eljön neki a munkavilágának a kezdete. Kerpel-Fóniusnak nem afrikai és egyéb migránsokban kell gondolkozni Európán belül is lehet munkaerőt behozni az országba, olyanokat, akiknek nem gond az írás, olvasás, számolás, és az európai kultúra, nem keresztyén ellenesek, hiszen európai kultúrában élnek, szakképzettek.
Nahát
2019-06-21 at 09:00
a határzárra kapukat kellene helyezni, hogy “kontrolláltan “lehessen beengedni a bevándorlókat”. Te szegény, hülye Kerpel! A határon vannak kapuk! Úgy hívják őket, hogy határátkelőhely! Ott lehet bejönni LEGÁLISAN, illetve a VALÓDI menekültek ott nyújthatják be a menekültkérelmüket. Isten barma!
Benedek Károly
2019-06-21 at 08:39
“A lényeg, hogy ha van kerítés, legyen rajta ajtó: hogy el tudjuk dönteni, kontrolláltan kit engedünk be. ”
Van rajta. Sajnos nagyon sokat engedtünk már be. Csak körül kell nézni a fővárosban.
De anno is nyitva voltak a határok, és sajnos ennek a Merkel-Froniusnak a felmenőit is beengedtük, sőt, szocializáltuk és emancipáltuk. Nem kellett volna.
Beszédes
2019-06-21 at 08:06
Leginkább az Ő házába kellenének migránsok, ami valahol az óceán közepén van!