Előfizetői tartalom

Boldogabb lesz a kesergő Magyarország, ha 10 helyet javul a versenyképességünk

Az eddigi eszközorientáltság után most már emberorientáltságra, a humánkapacitások átfogó fejlesztésére van szükség jelentős állami források mellett, hogy a legmodernebb technológiákat átvéve Magyarország versenyképessége akár 10 helyet is javulni tudjon 10 év alatt az EU-ban - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Essősy Zsombor. A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója úgy látja: ha a hatékonyság és így a versenyképesség széles körben javul, akkor ez magasabb fizetésekhez vezet, ami boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tudja tenni az évszázadok óta kesergő magyarokat. Ehhez a nagy átálláshoz, társadalmi kultúraváltáshoz tudásközpontokra, támogató vállalkozásokra is szükség van és egy ilyet Essősy is létre akar hozni, sőt idővel a tőzsdére is be szeretné vezetni. Meglátása szerint azért is lényeges az oktatásba-képzésbe jelentős forrásokat fektetni, mert a digitális forradalom sok magyar munkahelyet meg fog szüntetni, ami elméletileg enyhíti majd a munkaerőhiányt, de valójában átképzés és a képességek javítása nélkül ez nem fog megtörténni.

Portfolio: A minap hozták nyilvánosságra a WEF versenyképességi rangsort, amelyben Magyarország a 69.-ről a 60. helyre ugrott előre, de az EU-tagok között csak a 25.-ről a 24. helyre. Hogyan értékeli ezt, melyek a főbb üzenetek az Ön számára? Essősy Zsombor: Arra, hogy az EU-tagok között majdnem a lista végén vagyunk, nem lehetünk nagyon büszkék. Azzal egyetértek, hogy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés