Előfizetői tartalom

Miért gondolják a buta emberek okosnak magukat?

Találkoztál már olyan emberrel, aki mindig a legnagyobb határozottsággal szajkózza a saját butaságát? Nem vagyunk meglepve, ha igen, hiszen ez nemcsak, hogy gyakori jelenség, de még a területek közül sem válogat. Legyen szó tudományról, vezetésről, vagy éppen csak egy szöveg értelmezéséről, valamiért mindig van, aki a teljes sötétségből is büszkén magyaráz. Kutatásoknak hála, immár értjük az okát. Egy kognitív torzítás hatására minél kevésbé ért valaki egy dologhoz, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását. Méghozzá azért, mert a hozzá nem értés ellehetetleníti a helyes önértékelést is. Ha tehát legközelebb ilyen emberrel találkozunk, ne boruljunk ki, csak vegyük észre, hogy a Dunning-Kruger-hatással állunk szemben.

A tudás illúziójaAz egyetlen igaz bölcsesség annak tudása, hogy nem tudunk semmit. Ezt az ókori görög filozófus, Szókratész mondta valamikor az időszámításunk előtti ötödik században. Sőt, tőle 7000 kilométerre a kínai filozófus, Konfuciusz is úgy tartotta, hogy az igazi tudás nem más, mint a tudatlanságunk mértékének az ismerete. Vagyis meglehetősen régóta tudjuk...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés