Ingatlan

Nincs minden veszve: térképen Budapest azon részei, ahol mégis csökkentek a lakásárak

Portfolio
A lakásárak folyamatos emelkedésében ritka kivételnek számít, ha Budapest egy-egy területén mégiscsak alacsonyabb árakon keltek el a lakások ebben az évben, mint 2017 során. Az OTP Értéktérképe alapján ha a kerületek egészét vesszük szemügyre, nincs olyan, ahol csökkennének az átlagos fajlagos árak, van viszont három olyan irányítószám-körzet Budapesten, ahol idén alacsonyabb átlagárakkal lehetett találkozni.
Korábban már írtunk róla, hogy a legfrissebb számok alapján eddig nem látszódik a lakáspiaci hegymenet vége, az OTP Értéktérképe alapján országos szinten eddig 18 százalékkal nőtt az ingatlanok átlagára a tavalyi, hasonló időszakhoz képest. Idén a budapesti drágulás az egy évvel korábbi 15 százalékról 20 százalékra gyorsult, s nagyjából ezt a mozgást követik a megyei jogú városok is.

Ezek alapján mára az eladott lakótelepi lakások országos átlagára meghaladja a 260 ezer forintos négyzetméterárat, ez az érték egész Budapesten 495 ezer forint.

Hogyan változtak az árak kerületenként?

A fővárosi kerületek árváltozás rangsorának élén idén is olyan alapból olcsóbb, városperemi kerületek vannak (XVIII. - itt 31%!, XVII., XXI., XV., IV., XIX.), melyek nem befektetési célpontok, a forgalom is viszonylag csekély, tehát ott az alacsony bázis miatt mehetett végbe nagy ütemű drágulás. A klasszikus belvárosi kerületek (V., VI., VII.) ugyanakkor, ahol az elmúlt években rohamos áremelkedés zajlott le, már második éve a középmezőnyben vannak 15-20 százalék közötti értékekkel. A fővárosban tehát idén is folytatódik valamilyen szintű területi árkiegyenlítődés.

Bár csökkenő árú kerület az elmúlt évekhez hasonlóan idén sincsen, - a lista végén a XXIII. kerület áll 2 százalékos drágulással - ha azonban tovább bontjuk és a kerületen belüli egyes városrészeket is megnézzük, három olyan fővárosi irányítószám-körzetet találhatunk, ahol viszont csökkentek az átlagárak tavaly óta. A több, mint 150 körzetből, ez a három nem számít túl soknak, de legalább ilyen is van.


Nincs minden veszve: térképen Budapest azon részei, ahol mégis csökkentek a lakásárak
Budai Bolero Lakópark II. - további információkért kattints a képre!

Hol lehet ma olcsóbban lakáshoz jutni mint tavaly?

A budapesti irányítószám-szintű árváltozást nézve 161 irányítószám-körzetből 153 esetében volt mind a bázisév 2017, mind pedig 2018 első kilenc hónapjában legalább tíz értékelhető adattartalmú eladás. Ezek közül hat körzetben idén legalább harmadával nőttek az árak 2017-hez képest, további 29-ben 25 százalék feletti az árváltozás mértéke. 50 százalékot meghaladó mértékben drágult, és ezzel élen áll a fővárosban a 1015-ös körzet, azaz az I. kerület Vízivárosi része. Emellett a 1188-as körzet (a XVIII. kerület városhatár melletti kertvárosi része) haladta még meg a 40 százalékot.

A legnagyobb áremelkedést elkönyvelő térségek nagyjából fele, peremi kerületben
helyezkedik el, és - a korábbi évekkel ellentétben - nem is feltétlenül a manapság "slágernek" számító lakótelepi jellegű, hanem sok családi házas kertvárosi övezet is van köztük. Budapesti irányítószám-körzet szintjén kimutatható tehát az olcsóbb területek jelentősebb drágulása.

Három irányítószám-körzetben, 1022 (Rézmál, és Törökvész, Vérhalom egyes részei) 1183 (Bélatelep, Erzsébettelep, és Lónyaytelep, Miklóstelep egyes részei) és 1205 (Erzsébetfalva egy része) viszont csökkent az átlagár 2018 eddig eltelt részében.



Nincs minden veszve: térképen Budapest azon részei, ahol mégis csökkentek a lakásárak
Kép forrása: OTP Értéktérkép


Nincs minden veszve: térképen Budapest azon részei, ahol mégis csökkentek a lakásárak
Rupphegyi Liget - további információért kattints a képre!

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
Park_West