Uniós források

Fogadkoznak az EU vezetői, hogy év végéig meglesz a nagy büdzséalku

Portfolio
"Az Európai Tanács 2019 októberében véleménycserét fog tartani a témában azzal a céllal, hogy még ez év vége előtt megállapodás szülessen" - ezt a fontos mondatot tartalmazza a tegnap éjjeli uniós csúcstalálkozóról készített összefoglaló.
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt félévi "alibizés", egy helyben toporgás után, félve attól, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetés késve fog elindulni, most elkötelezték magukat az állam- és kormányfők egy új menetrend mellett. A mostani döntés azt tartalmazza, hogy Donald Tusk tanácsi elnök utolsó EU-csúcsán, a finn elnökség alatt, összehoz egy intenzív véleménycserét, hogy ezzel előkészítse az év végéig megszülető nagy költségvetési alkut, azaz a keretszámokról, belső szerkezetről szóló megegyezést. Ennek megszületése év végéig tényleg alapvető fontosságú lenne, hiszen a keretszámok (tagállami borítékok, egyéb tételek) meghatározása a lényeg, az egyes részterületeken a jogalkotási előreszaladás (ami az EP-ben zajlik) tartalom nélküli sietséget jelent.

Amint egy minapi európai bizottsági anyag levezette: ha év végéig nem sikerül megállapodni a 2021-2027-es keretszámokról, akkor 2021 elején egyszerűen nem tud elindulni az új uniós büdzsé, és így fejlesztési projektek tízezrei indulhatnak később, azaz reálgazdasági áldozata lesz a késlekedésnek, ahogy azt a 2014-2020-as ciklus elején is láthattuk.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai bizottság berlaymont