Ingatlan

Eladták a több mint 100 éves Duna-parti szállodát

Portfolio
Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek
értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels
Group és az Indotek Group. Az ingatlan mostanra alaposan megérett a felújításra, ezért az épületet megvásárló Indotek Group teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben - szerepel a szerződő felek közleményében.
A Gellért Hotel eladásával kapcsolatban Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group
igazgatóságának alelnöke
elmondta, hogy a vállalat nem hozta meg könnyen a döntést, hiszen a Danubius stratégiája alapvetően a növekedésre és a beruházásokra épül: "Az elmúlt két évben a Danubius stratégiai partnert, pénzügyi társbefektetőt keresett a felújításhoz, hogy visszaadhassa a Gellért Hotel korábbi dicsőségét. Ez a keresés azonban nem vezetett sikerre. Ettől a folyamattól függetlenül az Indotektől érkezett egy ajánlat a teljes hotel megvásárlására. Úgy gondoljuk, hogy az új tulajdonos jelentős tőkét fordít majd a hotel felújítására."



Az öt szinten összesen 234 szobának helyet adó szálloda megvétele kapcsán Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa elmondta, hogy "Az akvizícióink során mindig azokat a lehetőségeket keressük, ahol megfelelő ráfordítás mellett jó alkalmat látunk az értékteremtésre. Az adásvételi megállapodás
megkötését megelőzően elkészített részletes állapotfelmérést már a fejlesztési lehetőségek számba vételével végeztük el. Az idegenforgalom ma már az egyik legnagyobb jövedelemtermelő ágazat Magyarországon, ezért egyszerre fontos vállalati és nemzetgazdasági érdek a minőségi turizmus igényeinek kiszolgálására alkalmas infrastruktúra fejlesztése. Ehhez kívánunk hozzájárulni a Gellért Szálló rekonstrukciójával, valamint az ötcsillagos minősítési szint megszerzésével."


Jellinek Dániel

vezérigazgató

Indotek

Jellinek Dániel 1999-ben szerzett közgazdász diplomát. Az általa alapított Indotek csoport 1997 óta van jelen az ingatlan fejlesztési piacon, és ma vezető szereplő a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi... Tovább »



Sokat foglalkoztunk mostanában a budapesti szállodapiaccal, a turizmus erős növekedésének köszönhetően ugyanis számos fejlesztés van folyamatban a fővárosban. 2018 során a magyar piacon 10 új szálloda került átadásra összesen 645 szobával, és bár a 2019-es évről még összesített adatok nincsenek, de már így is, három szállodán belül 508 szobánál tart a piac. Az elmúlt napokban, hetekben számoltunk be róla, hogy hamarosan megnyit a 110 szobás Párisi Udvar Hotel Budapest a Ferenciek terén, valamint már túl van a megnyitóján az Operaház közelében lévő 214 szobás Hilton Garden Inn Budapest City Centre és a Fővám tér közelében lévő háromcsillagos MEININGER Budapest Great Market Hall 184 szobával.A Gellért Szálló eladásáról szóló szerződés rögzíti, hogy az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig továbbra is a Danubius Hotels fogja működtetni a szállodát. A felújítást követően egy nemzetközi hotelláncot bíznak meg az üzemeltetéssel. A hotelépület eladása a szálloda közvetlen szomszédságában működő Szent Gellért Gyógyfürdőre nem terjed ki, ugyanis az a Budapest fürdőit kezelő önkormányzati vállalat tulajdonába tartozik. A tulajdonosváltás nem érinti a jövőbeni foglalásokat, a Gellért Hotel zavartalanul folytatja működését és várja vendégeit.

Eladták a több mint 100 éves Duna-parti szállodát
További információkért kattints ide!
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1