2p
Alig van még valahol árvízkészültség, és a belvíz is húzódik vissza az ország területein.

Egyre kevesebb helyen van árvízi készültség, és a belvízzel elöntött területek nagysága is folyamatosan csökken - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatójából.

AZ Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb jelentése szerint 10 vízügyi igazgatóság területén, 41 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség: ebből hét szakaszon másod-, harmincnégy szakaszon elsőfokú készültség mellett védekeznek. Mint kiemelték: a belvízzel elöntött terület nagysága fokozatosan csökken, jelenleg 32 ezer hektár van víz alatt, amelyből 17 ezer hektár vetés-szántó. A legnagyobb elöntések a Körösök és a Közép-Tisza vidékén vannak.

Nem számítanak rosszabb helyzetre

Az időjárás is elősegíti a belvíz folyamatos levezetését, a következő napokban továbbra sem várható számottevő csapadék - tették hozzá.Az árvíz miatt Magyarországon jelenleg már csak a Tisza alig több 179 kilométeres szakaszán van harmadfokú készültség a jéghelyzet miatt.

A jeges árhullámról az OMIT azt írta: a felsőbb tiszai szakaszoktól eltérően az Alsó-Tiszán a jégzajlás hosszan széthúzódó és váltakozó intenzitással vonul le. Az árhullám jelenleg Algyő és Szeged térségében tetőzik. A Közép-Tiszáról érkezett nagy mennyiségű uszadékos jeges ár eleje vasárnap a hajnali órákban ért Szegedre. A legintenzívebb jégzajlás vasárnap a déli órákban érkezhet meg Szeged térségébe.

Az előrejelzések alapján az elkövetkező napokban a Dunán "igen alacsony mederteltség mellett" áradó, a Tiszán először stagnáló, illetve lassan apadó vízállásokra, majd a Felső-Tiszán és mellékvízfolyásain is egy kisebb árhullám kialakulását valószínűsítik a szakemberek - írták a közleményben.

Címkék: Agrár árvíz Belvíz

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG