3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nagy a lázongás a párt egy részében, és most David Davis, az EU kilépésért felelős miniszter próbálja őket csitítani, pedig egy részük őt tenné meg kvázi miniszterelnök helyettesnek. Szerinte nem kéne most miniszterelnök választással bíbelődni, míg ő letárgyalja a kilépést. Az első heti tárgyalások mindenesetre nem hoztak eredményt.

David Davis a BBC egy műsorában azt mondta, hogy kiváló a miniszterelnök, még ha most nagy nyomás alatt is áll. Ezt a véleményt viszonylag kevesen osztják, miután Theresa May elbukta a választást, amit pont azért írt ki, hogy megerősödjön, de próbál hatalmon maradni, noha még mindig nem tudott megegyezni az északír Demokratikus Unionista Párttal, hogy amikor kell, szavazzanak vele a parlamentben, hisz nélkülük nem jön össze az 50 százalék.

Az egyik terv

A párton belül nem csak egyszerűen lázonganak, hanem konkrét terveket és szőnek a miniszterelnök leváltására és helyettesítésére (arról persze nincs szó, hogy az új miniszterelnökkel hogy lenne meg a parlamenti többség: tovább udvarolnának-e az északír pártnak, vagy másokkal próbálnának szélesebb körű megegyezésre jutni). A The Sunday Times szerint az egyik elgondolás, hogy Philip Hammond pénzügyminisztert tennék meg átmeneti vezetőnek, és David Davis lenne a helyettese, aki folytatná Brüsszelben a tárgyalásokat.

Davis elmondta: igazak azok a korábban elterjedt híresztelések, hogy múlt héten pártjának több mint 40 parlamenti képviselője próbálta őt rábeszélni, vállalja el a vezető szerepet Hammond mellett. Ő azonban elhárította ezt, és felszólította őket, hogy ne a puccson járjon az eszük, hanem térjenek vissza a munkához. A másik kemény Brexit-párti kormánytag, Liam Fox kereskedelmi miniszter is rászólt a párttársakra, hogy sorakozzanak fel May mögött.

B-változat

Boris Johnson környezete ellenzi a Hammond-Davis párosítást, ők a jelenlegi külügyminisztert, volt londoni polgármestert szeretnék miniszterelnökként látni, hisz már a tavalyi népszavazás előtt úgy helyezkedett, hogy esélye legyen a miniszterelnökségre. Boris Johnson hosszan tipródott, milyen álláspontot foglaljon el az Európai Unió ügyében, aztán végül kilépéspárti lett, és a kampány egyik legvehemensebb és egyben leginkább demagóg támogatója lett.

Arra számított, hogy ha megszavazzák a kilépést, David Cameron miniszterelnök megbukik (így is lett), és akkor ő veszi át a kormányzást. Számítását azonban keresztülhúzták, és még a miniszterelnök kiválasztási folyamat elején elgáncsolták, akkor sokak megkönnyebbülésére, és végül Theresa Mayt választották. Mai szemmel nézve már úgy tűnik, akár jobban is járhatott volna az ország, sőt Európa is Johnsonnal, mert azóta tett nyilatkozatai alapján kompromisszum-készebb lett volna, így akár már ki is alakulhattak volna egy puha, avagy bársonyos kilépési folyamat körvonalai.

Nincs előrelépés

Mindeközben az Európai Unióval való tárgyalások első hetén semmiben nem sikerült előrelépni. Theresa May tervét az uniós polgárok jogairól az európai fél elégtelennek minősítette, David Davis pedig közölte: szó sem lehet arról, hogy az Európai Bíróság hatáskörében maradjon a Nagy-Britanniában élő EU polgárok védelme. Ezzel élből el is akadt az első pont, ha valami komoly változás nem történik, tényleg megegyezés nélküli kilépés veszélye fenyeget, így érthető, hogy a józanabb toryk mégiscsak kormányt váltanának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG