3p
Hekkeseket ellenőrzött a Nébih, 100 kiló halat ki kellett vonni a forgalomból.

A Szupermenta termékteszt-sorozat részeként 13 Balaton környéki halsütödét ellenőriztek június utolsó napjaiban a NÉBIH felügyelői.

A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből 2 esetben minden megfelelő volt. 5 helyen kisebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetésben részesültek. 5 üzletben viszont súlyos hibák miatt bírság kiszabására is sor került, melyek közül 1 esetben tevékenységet korlátoztak, két helyen azonnal felfüggesztették a működést, a hiányosságok felszámolásáig. Két üzletben a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalomból nem megfelelő nyomon követés és a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt. Az ellenőrzések során összesen 1 175 000 forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki - olvasható a hatóság oldalán.

Voltak azért bajok

A hatóság szakemberei mintát vettek a késztermékekből, a raktárban található fagyasztott halakból, valamint különböző felületekről is, mint például a munkaasztalokról vagy a dolgozók kezéről. Ezek eredményeiből a vendéglátóhely tisztaságára lehet következtetni. Több mint 160 mintán mintegy 700 vizsgálatot végeztek a Nébih laboratóriumaiban. Valamennyi késztermék mikrobiológiai vizsgálata negatív, azaz jó eredményt adott, ugyanakkor a vizsgált 13 halsütőből csupán 2 helyen volt minden felület mikrobiológiai tisztasága megfelelő. A többi vendéglátóhelyen penész vagy baktériumok, egyéb szennyezők jelenlétét mutatta ki a laboratórium.

Az ellenőröket minden helyszínre elkísérte a Nébih mobil érzékszervi vizsgálóállomása is, így a képzett bírálóbiztosság azonnal elvégezte a frissen sült halak érzékszervi bírálatát is.

A vizsgált sütödék listája innen tölthető le >>>

A kedveltségi vizsgálat során laikusok két csoportban – északi és déli csapatra osztva – pontozták a halsütödék fogyasztók oldaláról megítélhető felszereltségét, választékát, tisztaságát, a kiszolgálást és az összbenyomást, továbbá a kiszolgált, feltálalt sült hekk külső megjelenését, színét, illatát, ízét és állagát is.

A legjobbak

Összesítésben a vendéglátóhelyek és azok sült hekk termékeinek pontszáma alapján az északi part legkedveltebb halsütödéje az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, míg délen a balatonlellei Nádfedeles bizonyult a legjobbnak. Második lett a balatonalmádi Jóbarátok Halsütöde és a balatonszemesi András büfé. Harmadik helyen zárt a Zánkán található Jegesmedve büfé, míg a déli oldalon a siófoki Kremánék halsütője végzett a dobogó harmadik fokán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG