2p
Új felszámolási hullám várható a cégeknél Magyarországon, most a kft-k húzhatják le rolót.

Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt  a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket - derül ki a feketelista.hu elemzéséből.

A céginformációs szolgáltató elemzése szerint részben a fegyelmezettebb gazdálkodás, de jogszabályváltozás következménye is, hogy az idén tovább csökkent a felszámolások száma: az első fél évben 3057 céget számoltak fel, 29 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Változott a gyakorlat

A felszámolások csökkenésének okai között kiemelték, újabban, ha a bíróság megállapítja, hogy a társaságnak nem maradt annyi vagyona, amennyi fedezné a felszámolás költségeit, felszámolás helyett rövid úton kényszertörlést rendel el.

Részben az is az okok között szerepel, hogy a korábbi három évről két évre csökkent a felszámolás befejezésének törvényileg előírt határideje, bár a bíróságok ezt meghosszabbíthatják - tették hozzá.

A piaci szereplők fele cserélődött

A megszűnő cégek között évek óta folyamatosan csökken azoknak a száma, amelyeket felszámolnak: 2012 első fél évében még mintegy 12 ezer cég jutott erre a sorsra, az elmúlt öt év alatt 61 ezer társas vállalkozást számoltak fel Magyarországon - írta a feketelista.hu.

Megjegyezték azt is, miközben az elmúlt öt év alatt csaknem 216 ezer társaság tűnt el a piacról, mintegy 166 ezer új társas vállalkozás kezdte meg működését. A cégek száma a 2013. évi 602 ezerről az idei év közepére mintegy 534 ezerre csökkent. Gyakorlatilag a piaci szereplők csaknem fele cserélődött ki.    
Jelentős eredménynek nevezik, hogy egy felszámolás átlagos időigénye a korábbi 2-3 évről 16-18 hónapra csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG