4p
Sajnálatos módon bő 100 évvel az automobil feltalálása után rájött néhány elmebeteg öngyilkosjelölt, hogy ez az eszköz kiválóan használható tömeges emberölésre is. Úgy tűnik, ki kell találnia valamit az emberiségnek ez ellen, mit tehetünk? A legfontosabb: ne féljünk, ne hagyjuk, hogy a patás ördögök elérjék céljukat.

Tulajdonképpen, ha belegondolunk, egy csoda, hogy nem lett előbb baj abból, hogy az emberek és az autók össze vannak eresztve, legalábbis abban az értelemben, hogy a forgalmas utakat járdák övezik, és akár véletlen baleset okán is felszaladhat egy autó a gyalogosok közé, néha elő is fordul. Szerencsére ritkán, így emiatt nem kellett megváltoztatni a szisztémát, bonyolítani az életünket.

Rátaláltak

Ugyanakkor elmebeteg öngyilkosok vagy terrorista kamikázék is voltak eddig szép számmal, de nem jutottak könnyen olyan eszközhöz, amivel gyilkolni lehet. Bombát építeni körülményes, fegyvert szerezni sem egyszerű (bár Breiviknek sikerült Norvégiában, szörnyű tömeggyilkosságot követett el vele). Amerika más tészta: ott lehet fegyvert tartani, van is gond belőle, leggyakrabban iskolákban lövöldöznek a szörnyetegek, ezért még gyakorlatokat is tartanak az iskolákban ilyen helyzetekre.

Most olyan eszközt találtak a tömeggyilkos-jelöltek, ami korlátlanul rendelkezésre áll. Éppen ezért egyszerű megoldás sincs: az autózást nem lehet betiltani. Az is reménytelen, hogy minden ilyen embert előre megtaláljanak, hisz ha nem terrorszervezetről van szó, akkor lehetetlen belelátni az adott ember agyába, sokszor talán még ő sem tudja pár nappal korábban, mit fog tenni. Aztán egyszer csak bekattan, elszánja magát, bérel egy autót (ha nem adnak neki, ellop vagy elrabol egyet, mi az a tömeggyilkossághoz képest?), és már csak a megfelelő hely kell, ahol sok gyalogos van. Ha pedig terrorszervezet tagja, akkor sem biztos, hogy időben meg lehet tudni, kivel, mit kommunikál.

Elválasztás, korlátozás

A probléma egyelőre valószínűleg csak úgy lesz kezelhető, hogy a sok ember által használt járdákat, sétálóutcákat úgy el kell különíteni, hogy nem tudjanak oda gépjárművek bejutni, még nagyobb sebességgel sem. Ez igen nehézkes feladat, de egyes helyeken, például a londoni hidakon már meg is kezdték. Leginkább erős betonoszlopok vagy betontömbök jöhetnek szóba, de idővel esztétikusabb megoldást is ki lehet találni.

Külön nehézséget jelentenek a sétálóutcák, ezeket valószínűleg nem elég kívülről elzárni, hanem belül is kell olyan akadály, amely a gyalogosokat nem akadályozza, a mégis bejutó terrorautót viszont nem hagyja kibontakozni. A legnehezebb ügy, ha valahol, mint például Barcelonában a La Rambla vagy Párizsban a Champs-Elysées, a nagy forgalmú sétálóutca egyben autóút is. Ezeket vagy teljesen sétálóutcává kell alakítani, vagy jöhet a kényes szétválasztás, ami persze a parkolást, vagy a parkoló autóból való kiszállást is nehezíti, nem beszélve az üzletekbe való szállításról.

Nem nyerhetnek

Végül az sem lenne rossz, ha a sétálóutcákon fegyveres rendőrök grasszálnának, nem csak terrortámadások idején, hanem folyamatosan. Megelőzni ugyan nem tudják az eseményt, de észlelve a veszélyt, gyorsan szitává lövik az elkövetőt, de legalábbis az autógumiját, megmentve a potenciális áldozatok többségét.

Rendőrök az utcán vagy terelő betonakadályok eddig is voltak, ezek nem gátolják a mindennapi életet, alig rontják annak minőségét, sőt biztonságérzetet adnak a járdán. Nem olyan bonyolult dolog és a költség is elviselhető, viszont ami megfizethetetlen, hogy fenyegetettség nélkül, biztonságban tudjunk élni, így a terroristák ezúton se tudjanak célt érni. Sétáljunk továbbra is a londoni hidakon vagy Barcelonában, mutassuk meg nekik, hogy nem tudnak minket megfélemlíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG