3p
Moszul városának közel egy évig tartó felszabadítása kimerítette az iraki erőket, de most összeszedték maguk, és nekikezdtek a még meglévő egyik dzsihádista terület felszámolásának, eközben Irakba érkezett az amerikai védelmi miniszter. Szíriában az oroszok bombázzák és az általuk támogatott erők ütik-vágják az Iszlám Államot. Ki számolja fel előbb a saját részén?

Sokk után ellentámadás

Az Iszlám Állam 3 évvel ezelőtti térnyerése mindenki sokkolt, az iraki hadsereg megfutamodása ijesztő volt, a polgárháború sújtotta Szíriában pedig egymást kötötték le a hadra fogható felek. Senki nem tudta, hogyan kéne felvenni a harcot az új ellenséggel szemben, aztán elsőként a kurdok szedték össze magukat mind Szíriában, mind Irakban, és felszabadították saját területeket, valamint néhány nem kurd lakosságú részt is, mindezt hathatós amerikai segítséggel.

Sokáig ők voltak az egyetlen hadra fogható erő, aztán Amerika megkezdte az iraki kormány és haderő talpra állítását, kiképzését, fegyverzettel való ellátását, majd megindultak a hadműveletek, amerikai irányítással és légi támogatással. Először a Bagdadhoz közeli területeket sikerült visszaszerezni, aztán fokozatosan haladtak észak felé, végül Moszul városa következett, ahol annak idején kikiáltották magát az Iszlám Államot.

Az orosz tűzhenger

Szíriában Oroszország jelent meg 2015-ben, a Szovjetunió megszűnése óta először katonai szerepet vállalva határaitól távol (a volt Szovjetunió területén kívül). Megtámogatta Aszad elnök bukásra álló rezsimjét, felfejlesztette hadseregét, ellátta fegyverzettel, megszervezte az irányítást és a légitámogatást ugyanúgy, ahogy Amerika Irakban. Csakhogy Aszad erői először nem az Iszlám Állammal foglalkoztak, hanem a felkelő ellenzékkel, őket verték le sok területen, majd orosz közvetítéssel tűzszünetet kötöttek velük, és csak ez után, idén fordultak az Iszlám Állam felé.

Az erős orosz részvétellel folyó hadművelet rendkívül hatékony, az Iszlám Állam nyugat felé kinyúló területeiből egy katlant hasítottak ki, most pár kilométer híján egy másodikat is. Ez a taktika már Sztálingrádnál is bevált, a bekerített ellenség felszámolása más könnyen megy. Utána jönnek a keleti, jórészt sivatagos területek, valamint az ezeket átszelő Eufrátesz termékeny, városokkal és falvakkal övezett völgye.

Szíria és Irak északi fele. Szürkével az Iszlám Állam területei, sárgával a kurdoké. Forrás: isis.liveuamap.com

Iraki feladatok

Irakban még három terület van hátra: egy sivatagos rész, ami hosszan elnyúlik a szír határ mentén, egy kisebb Kirkuknál a kurd határon, és a harmadik Moszultól nyugatra ugyancsak a kurd területek határán, Tel Afar várossal, mint központtal. Most két napja ezt kezdték meg felszabadítani, is igen jól haladnak, magába a városba is behatoltak már, jóllehet annak háromnegyede még a dzsihádisták kezén van. A város fontos szerepet játszott az Iszlám Állam életében, a Reuters szerint sok katonai vezetőjük innen származott.

Az amerikai védelmi miniszter, Jim Mattis Bagdadban az iraki vezetéssel arról tárgyal, hogy mi legyen az amerikai erők szerepe az Iszlám Állam felszámolása után. Valamilyen szinten mindenképpen maradnak, mert attól tartanak, hogy az iraki erők egymagukban nem tudnák megtartani területeiket, főleg a szunnita részeken, és így előfordulhatna, hogy szélsőséges csoportok újra területeket szereznének. Lényegében ugyanúgy hosszútávú békefenntartásra lesz szükség, mint Afganisztánban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG