3p
Megbeszélésen rendezné az EU és Törökország jöbeni viszonyát. Közben az előcsatlakozási tárgyalások lassítására is felkérték.
Angela Merkel. Kép forrása: EPA

A német kancellár reméli, hogy a Nagy-Britannia kilépéséről folytatott tárgyalások következő, második szakasza decemberben megkezdődhet. Angela Merkel az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről. Merkel szerint a tárgyalások folytatása és azok sikere nem az Európai Unión, vagy annak tárgyalójának személyén  múlik, hanem a brit fél szándékától függ.

Ötlet a kétéves átmenet

Ehhez nagyban hozzájárul a költségekre vonatkozó kötelezettségek kérdésének rendezése is. Noha nincs elegendő előrelépés, véleménye szerint hamisan állítja a brit sajtó, hogy a tárgyalások teljesen megfeneklettek volna, a megegyezésre törekvő megbeszélések lépésről lépésre haladnak - mondta a német kancellár

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke mondta a a tanácskozáson,  túlzó azt állítani, hogy megfeneklettek volna a Brexit tárgyalások. Egyúttal ő is reméli, a decemberi EU-csúcson már sikerül továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdését érintő második tárgyalási szakaszra.

"Azt hiszem, teljesen világos, hogy milyen további lépéseket kell tenni" - mondta Merkel.

Egy fillért sem bukunk? Nem túl meggyőző ígéretet tettek a britek >>>

Arról a brit javaslatról, amely szerint Nagy-Britannia kétéves átmeneti időszakról szóló megállapodás követne az EU-val 2019-ben esedékes uniós tagságának megszűnését követően Merkel nyilatkozata szerint ennek megtárgyalása nem elsődleges feladat.

Mi legyen a törökökkel?

"A kétéves átmeneti időszak érdekes ötlet, de nem része a tárgyalások jelenlegi szakaszának" - mondta.

Megfelelő időben megvitatják majd - tette hozzá. A német kancellár a csúcs első napja után hangoztatott véleménye szerint megbeszélést kell folytatni az EU és Törökország jövőbeni viszonyáról is. Ennek elmaradása a kapcsolatok idő előtti elmérgesedéshez vezethet. Merkel ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a Törökországban kialakult helyzet miatt. Elmondta, az ország rossz irányba halad.

Merkel ugyanakkor elismerően szólt az EU és Törökország közötti létrejött menekültügyi együttműködés sikeréről és az abban rögzített kötelezettségvállalások teljes körű betartására szólított fel.

Angela Merkel német kancellár az előző napi ülés után elmondta, az aggasztó török belpolitikai fejleményekre tekintettel "a tagállami vezetők arra kérték az Európai Bizottságot, hogy készítsen javaslatokat az Ankarának folyósított előcsatlakozási támogatások módosításáról és csökkentéséről".

"Nincs meg a többség a csatlakozási tárgyalások azonnali megszüntetése mellett" - mondta Merkel, hozzátéve, hogy az emberi jogi helyzet Törökországban minden, csak nem kielégítő, az ország egyre inkább távolodik a jogállamisági elvektől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG