5p
Az ingatlanpiac Magyarországon a jelek szerint még nem túlárazott, jelentős tartalékok vannak, az árak és a hitelfelvételi kedv is jóval elmarad a többi országban szokásostól. A Duna House Cégcsoport öt területen is megpróbál terjeszkedni, fejlődni, például a lengyel piacon, ahol még hatalmas tartalékok vannak. Ingatlanalapját hozama mellett az értékesítési helyek növelésével is népszerűbbé tenné.

Magyarországon 2010 óta sokkal jobban nőttek a bérek, mint az ingatlanárak – derül ki az IMF adataiból. Tavaly a Duna House saját statisztikái szerint a tranzakciók több mint fele befektetési célú volt, vagy olyan vásárlás, ami nagyobb ingatlanba költözéssel járt. Az első lakást vásárlók aránya alacsonyabb ugyan, de a száma évek óta stabil, ami azt jelzi, hogy ők sem szorulnak ki a piacról.

Mindez pedig arra is engedhet következtetni, hogy a jelenlegi árszintek még nem jeleznek túlárazottságot – mondta el a Budapesti Értéktőzsde és a Privátbankár.hu BÉT Akadémia nevű rendezvényén a Duna House Nyrt. befektetői kapcsolatok és M&A vezetője, Schilling Dániel.

A Duna House Cégcsoport a bővülő hazai ingatlanpiacon a szolgáltatások minőségére, az innovációkra koncentrál. Például létrehoztak egy olyan rendszert, amely segítségével az ügyfelek nyilvánosan értékelhetik az ingatlanosokat. A magyar tevékenység egyébként jelenleg az árbevétel kétharmadát hozza, így külföldön is tovább szeretnének terjeszkedni.

Számolj velünk!

Segítünk megtalálni a legjobb lakáshitelt és lakástakarékot gyorsan és egyszerűen!
A bankok legjobb ajánlatait itt találhatod >>

Lengyelországban jelenleg fele akkora forgalmat csinál egy iroda, mint Magyarországon, a hatékonyság, az oktatás eltérései miatt, ezek javításán folyamatosan dolgoznak. A lengyelországi tranzakciószám még nagyon alacsony, pedig ott évente 70 ezer lakóingatlant adnak át. Arra számítanak, hogy később lakásállomány növekedésével a másodpiaci forgalom is nőni fog.

A hitelundor még tart

A hitelpiac Magyarországon a válságot követő négy évben tapasztalt visszaesés után, 2013-tól ismét növekszik, de még elmarad a korábbi szintekhez képest. A hitelek iránti ellenszenv a régió egészére jellemző, a lakosság GDP arányos eladósodottsága és az átlagos hitelméretek messze elmaradnak a Nyugat-Európaitól.

A pénzügyi szolgáltatásokban idén a második és harmadik negyedévben 30 százalékos növekedést tudott elérni a Duna House Cégcsoport. A jelzálog-hitelek közvetítésében a cégcsoport piacvezető Magyarországon, de még csak a hatodik helyen áll a lengyel piacon, szintén sokat fog tudni javulni.

Ötféle fejlődési irány

A cég stratégiájának öt eleme közül az első a lengyel piac, ahol a jelenlegi működés hatékonysága még alacsony, jelentős piacbővülést lehet elérni, fejleszteni az ingatlan, valamint a pénzügyi szolgáltatások értékesítését, bevezetni a Magyarországon már bevált innovációkat.

Magyarországon a piaci elsőség megtartása, a forgalom növelése és a folyamatos innováció a cél.

Befektetési alapjuk lakóingatlan-alap, így kereskedelmi ingatlanokba fektető alapokhoz képest lényegesen likvidebb és elsősorban azoknak szól, akik ingatlanbefektetőkként gondolkodnak, de nem akarják vállalni a konkrét ingatlanok megvásárlásával járó adminisztrációs és egyéb terheket. Ezen keresztül folyamatos apró megtakarításokkal is tudnak az ügyfelek ingatlanba fektetni és egy diverzifikált portfólió előnyeiből részesülni.

Cél az alap növekedése

Az Impact Alapkezelőnél a vonzó hozam és a vagyon növelése a cél, jelenleg mintegy kétmilliárd forint van az alapban. Az alap múltbeli teljesítményével és az értékesítési csatornák bővítésével szeretnék több ügyfélhez eljuttatni az ingatlanalapot.

A negyedik eleme a stratégiának a lakóingatlan-fejlesztésből való részesedés, ezen a területen 2016 során egy középtávon vonzó lehetőséget láttak. A cégcsoport 2017-2019-ben 430 lakást tervez átadni, 30 ezer négyzetméter eladható területtel.

Cégfelvásárlás is jöhet

Az ötödik növekedési motor pedig az akvizíciók területe, földrajzilag és a szolgáltatások skáláját tekintve is szeretnének ilyen módon terjeszkedni, elsősorban 2 és 20 millió euró közötti cégeket céloznak meg. Egy nagyobb felvásárlás akár megadhatja a sztorit egy újabb tőzsdei tranzakcióhoz is.

Három országban 234 irodával tavaly 13 ezer ingatlantranzakciót bonyolított a Duna House. Jelenleg négy fő tevékenységi köre van, az ingatlan-közvetítés, a pénzügyi termék közvetítés, ezeket kiegészítő szolgáltatások, valamint az ingatlanbefektetések, fejlesztések. Ezzel az eladói és vevői oldalon is nagyon sok területére tudnak kapcsolódni az ingatlanértékesítéseknek. Az elmúlt években átlagosan 30 százalékkal nőtt a cégcsoport árbevétele és nyeresége is.

Rendszeres osztalék várható

A 2016-os évben az alaptevékenység eredménye romlott, részben a hitelközvetítői jutalékokat megfelező törvénymódosítás miatt, részben pedig a kezdetben veszteséges lengyel cég megvásárlása és az IPO (részvénykibocsátás) költségei miatt.

Erre az évre 850 millió és egymilliárd forint közötti adózott eredményt várnak, ami 247-291 forint részvényenként, de ebben még nincsen benne az ingatlanfejlesztések várható hozama. Van ugyanis olyan lakóingatlan projektjük, aminek eredménye lehet, hogy egy kis részben már idén is befolyhat.

A cég folyamatosan fizet osztalékot, a tavalyi évre 130 forintot részvényenként. Az osztalékpolitika szerint az ingatlanátértékelésektől tisztított adózott eredmény 47 százalékát ki fogják fizetni a következő években is.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG