6p
Megvolt a nagy nap, a bitcoin “vörös napja”, bevezették az egyik hagyományos amerikai tőzsdére, így végre hivatalos termékké vált. Ez sok várakozással ellentétben nem okozott nagy kilengést az árfolyamban, sőt újabb emelkedés vette kezdetét. Az újabb árfolyambecslések még vadabbak, mint a korábbiak, a láz tovább tart, miközben pár száz guru tartja kezében a piac nagy részét.
(Fotó: 123rf.com)

December 10-én bevezették a CBOE (Chicago Board of Exchange) amerikai tőzsde londoni rendszerébe a bitcoinra szóló határidős kontraktusokat, a jó hír, hogy ez nem okozta a bitcoin árfolyamának összeomlását, sőt újabb emelkedéshez vezetett. A januári határidős bitcoin a kezdeti 15 000 dollárról a kereskedés végére 17 930-ra ment fel, közel 20 százalékkal tehát, az azonnali bitcoin-árak fölé.

A forgalom 2700 kontraktus (ez 2700 bitcoint jelent, értéke körülbelül 44,6 millió dollár). Ma délelőtt 16 700 dollár körül volt a jellemző bitcoin–árfolyam, nem messze a tegnap elért történelmi csúcstól.

Talán jó, talán rossz hírnek értékelhető, hogy a nagy tülekedés miatt a kereskedést fel is kellett függeszteni (tíz és húsz százalékos emelkedésnél), egy időre pedig állítólag a CBOE weboldala is elérhetetlenné vált. Ez jelzi, hogy a bitcoin körüli infrastruktúra mennyire kiforratlan, és a “hype”, a hisztéria mennyire magas fokú. Bár a bitcoin-tulajdonosoknak rövid távon ez is jó hír lehet, amennyiben további áremelkedésre enged következtetni.

Nem a shortosoké a világ

Sokan attól tartottak, hogy akik eddig megfelelő intézmények, garanciarendszer híján nem tudták shortolni a bitcoin nevű digitális, “kriptopénzt”, azok most majd egyszerre jelennek meg. Nagy hedge fundokról szóltak a pletykák, amelyek ugrásra készen várnak, hogy a boboréknak, lufinak, pilótajátéknak és még ki tudja minek kikiáltott újfajta eszközt shortolják, azaz eladják, az agyagba döngölve az árát.

Jön a következő fecske

Ez nem történt meg, a bevezetés előtti napokban sokkal jobban ingadozott az ár (nagyjából 13 000 és 17 000 dollár között), mint az azóta eltelt órákban (nagyjából 15 000 és 16 773 között, Coindesk árindex). Egy hét múlva, december 17-én egyébként egy másik nagy amerikai tőzsdekonglomerátum, a CME Group is bevezeti a bitcoin-termékeit.

A “hivatalos” tőzsdékre történő bevezetés lehetővé teszi, hogy olyan befektetők, például befektetési alapok, ETF-ek is bitcoinba fektethessenek, amelyek eddig nem tehették. Ez újabb löketet adhat az árfolyamnak. Legalábbis hosszú távon, hiszen rövidebb távon lehet, hogy ez már megvolt: egy év alatt mintegy 21-szeresére, három hónap alatt durván négyszeresére, egy hónap alatt kétszeresére ment fel az árfolyam.

Jó nagy biztosítékot kell letenni

A talán minden más tőzsdei terméknél hektikusabb, veszélyesebb bitcoin-kereskedés és a sokak által hiányolt “belső érték” vagy fundamentális érték (intrinsic value) hiánya miatt a határidős kereskedésnél a befektetőknek 30 százalékos biztosítékot kell letenniük. Szemben más termékek, részvények, árucikkek jellemzően 3-5 százalékos letétjével.

A bitcoin árfolyamának igazából teljesen előrejelezhetetlen várható értékére tovább folynak a találgatások, jönnek a becslések, “prognózisok”, “elemzések”.

Lehet 150 ezer dollár?

Az egyik legújabb szerint, ha a bitcoinba annyi befektetési tőke áramlana, mint aranyba, akkor egy bitcoin értéke 142 000-150 000 dollárra emelkedne darabonként pár év múlva, 2021-2022-ben. (Seekingalpha, Michael Bryant.) A szerző az alaposabbak közé tartozik, nem csak a levegőbe beszél, számol, többféle modellt használ, például a bitcoin-bányászat költségeivel, nehézségével is kalkulál.

Lehet 300 ezer dollár?

A Facebook-alapítás és az azt követő perek kapcsán elhíresült Winklevoss-fivérek egyike, Cameron arról beszélt egy Bloomberg-videóinterjúban, hogy a bitcoin, miközben modern arannyá (arany 2.0) válik, még további húszszoros áremelkedés előtt állhat. (Ez bő 300 ezer dollárt jelentene darabonként.) A fivéreknek mondjuk igencsak érdekében áll felbeszélni az árfolyamot, hiszen nagy bitcoin-vagyont halmoztak fel.

Lehet egymillió dollár?

Nassim Nicholas Taleb, akadémikus és hedge fund-menedzser, aki a “fekete hattyú” fogalmáról lett ismert, csatlakozott a bitcoin-bikák táborához. Azt írja, a bitcoint shortolni nemigen lehet, nincsenek ugyanis természetes eladói ennek az eszköznek. A százezer, vagy az egymillió dollárt is simán átviheti az árfolyam.

John McAfee, a róla elnevezett vírusirtó és cyberbiztonsági cég alapítója, gyakorló paranoiás szerint akik a bitcoint buboréknak nevezik, azok nem értették meg a blokklánc működését, matematikáját. Új paradigmáról beszél, ahol a buborékok lehetetlenek. (“Most teljesen új korszak következik, ahol a régi szabályok nem érvényesek” – az ilyen hiedelmek elterjedése volt több korábbi buborék ismertetőjele is, mint a dotkom-lufié – a szerk.)

Lehet 200 ezer dollár?

Még egy nagyot mondó, Dave Chapman (Octagon Strategy), ő százezer dolláros árnál tart. További jóslatokért érdemes a Bitcoinforecast.com oldalt figyelni, a grafikonok buborékjaiban láthatók a legfontosabb hírek.

A bitcoint sokan kincsképzésre, hosszú távú megtakarításra használják és nem forgatják, évekre elássák titkos számláikon. Egy novemberi közvélemény-kutatás során 564 bitcoin-befektetőt kérdeztek meg, milyen áron válnának meg befektetésüktől. Akkor mellbevágóan magas, 196 166 dollár lett a válaszok átlaga.

Repül a bálna

Kérdés, kikből állt a csoport és mennyire “reprezentatív”, mennyire képviseli a befektetők statisztikai átlagát. (Ha nem reprezentatív a minta, akkor lehet, hogy a statisztika semmit sem ér, csak érdekesség.)

A bitcoin piaca nagyon koncentrált, a Bloomberg hétvégi cikke bitcoin-bálnáknak, ceteknek nevezi azt az 1000 embert, akik nagy bitcoin-vagyonokat halmoztak fel, és együtt a bitcoin-mennyiség 40 százalékát tartják a kezükben. Ebben a körben egyetlen személy eladásai is komolyan befolyásolhatják az árfolyamot. Novemberben nagy feltűnést keltett, amikor egyetlen személy több száz millió dollár értékű bitcoint utalt át az egyik bitcoin-tőzsdére.

Ahol az alapítók kaszálnak

Azt, hogy melyik számla kié, nem lehet tudni, de azt lehet látni a nyilvános hálózaton, hogy melyik számlán mekkora összegek vannak. Egy másik adat szerint a legzsírosabb 100 számla ellenőrzi a bitcoinok 17,3 százalékát.

Ez az ethernél, a bitcoin valószínűleg legfőbb riválisánál 40 százalék, de egyes digitális pénzeknél vagy kriptodevizáknál (mint a Bloomberg szerint a Gnosis, Qtum, and Storj) ez a 90 százalékot is elérheti. (Ami igazolni látszik azt a feltételezést, hogy sokukat alapítóik valójában főleg a gyors meggazdagodás reményében hozták létre.)

Mások felhívják a figyelmet, hogy ez a részvénypiacon sincs másképpen, illetve a vagyonelosztás a világban hasonló, a társadalom leggazdagabb pár százaléka tartja a kezében a világ vagyonának nagy részét.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG