3p
Bár itthon mást sugall a reklámkampány, Soros György nem hanyagolja el fő tevékenységét, az alapkezelést, befektetéseinek aktív menedzselését. Vett például kriptodevizákkal kereskedő céget, eladta viszont összes Facebook papírját. Lássuk, mit tesz a guru, amikor visszatér a kaptafához.

Így kell nyerni a bitcoinon

Soros Davosban azt nyilatkozta, hogy a kriptodevizák legtöbbje tipikus buborék, igen ám, de rengetegen kereskednek velük, így addig is, amíg kipukkadnak, mit kell venni? Kriptodeviza kereskedő platformot üzemeltető céget. Soros alapja vásárolt is az Overstock.com cég részvényeiből, nem is keveset, tavaly év végén majdnem 2,5 millió darabbal rendelkezett a Soros Fund Management a szerdán közzétett adatok szerint, ezzel a harmadik legnagyobb tulajdonos a cégben.

A részvénycsomag értéke év végén 158 millió dollár volt, a szerdai záráskor 147 millió. tavaly a cég papírjai 200 százalékot emelkedtek, miután a cég szeptemberben bejelentette, hogy beleugrik a kriptodeviza kereskedési üzletágba. A cég egyébként eredetileg egy webáruház, amely háztartási termékekkel és ruházattal foglalkozik, viszont 2014 óta elfogad bitcoint is fizetéskor, ráadásul a cég vezetője Sorossal szemben nagy bitcoin hívő.

Facebook szórás

Ami az eladásokat illeti, a CNBC szerint Soros kiszórta 10 ezer darab Amazonját, egyúttal közel 110 ezer darab Facebook részvénytől szabadult meg 19,3 millió dollár értékben a negyedik negyedévben, az előző negyedévben viszont 367 ezer darab papírt szórt ki. Soros bírálta a nagy amerikai informatikai internetes monopóliumokat, mint a Facebook vagy a Google, hozzátéve, hogy ezek monopóliuma meg fog szűnni, bár tény, hogy a Microsoft monopóliumának megszűnését is sokan várták, egyelőre azonban a számítógépek túlnyomó többségén Windows fut.

Az elméletektől függetlenül is valószínűleg jókor döntött a guru a kitárazás mellett, mivel nagyon sokat emelkedett a papír az elmúlt években, a piac túlvett lett, a növekedés pedig nem fog az égig menni, amire egyébként maga Zuckerberg is figyelmeztetett már. A Facebooknak közel 2,2 milliárd felhasználója van, miközben az emberiség jelenlegi teljes száma 7,5 milliárd, gyerekekkel, szegényekkel, bozótlakókkal együtt, meg persze azokkal, akik nem óhajtanak facebookozni.

Egyéb netes cégei

Érdekes módon közben vett az alap 1600 Alphabet részvény (a Google anyavállalata), bár ez olyan kevés egy ilyen gigantikus alap számára, hogy nem értelmezhető az ügylet, legfeljebb érdekességnek tekinthető. Vett viszont emellett 142 ezer darab Snap részvényt, úgy tűnik, bölcsen, mivel a cég jó negyedéves adatokkal rukkolt elő a közelmúltban, az árfolyam ugrott is egy méreteset, 14-ről 20 dollárra.

Snap

Emellett vett az alap 71 500 darab Netflixet és 15 700 Twittert, amit ugyancsak visszaigazolt a piac, miután a cég történetének eső nyereségét érte el az utolsó negyedévben. Mindemellett Soros alapja eladott 45 ezer Microsoft részvényt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG