2p
A földművelésügyi miniszter szerint az áfacsökkentés miatt ráadásul érezhetően fehéredett az ágazat.

Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, az egy emberre vetített éves fogyasztás most 25 kilogramm körül jár – mondta a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor elmondta: a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 2016 óta 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa, később a sertésbelsőségek áfája is.

A miniszter szerint az áfacsökkentés hatására érezhetően fehéredett az ágazat: növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, emelkedett a sertéshús fogyasztása, a sertéshús árának csökkenése pedig megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak. Hozzátette: az áfakulcs módosítása pozitívan hatott a baromfihúsfogyasztásra is, január 1-jétől pedig a hal áfája is csökkent.

Kiderült, hány disznó él Magyarországon

További részletek >>>

Kedvező folyamatként említették meg a növekvő külpiaci keresletet is a sertéshús iránt: 2017 első tíz hónapjában éves összehasonlításban 13 százalékkal bővült a kivitel értéke. A sertéságazatban véget ért a nemzetközi piaci válság, kezd visszaállni a korábbi állatlétszám - fűzte hozzá.

Fazekas Sándor elmondta, az őshonos mangalica fajta természetes magyar élelmiszer, amely népszerű a belső és a külső piacokon egyaránt. Magyarországon jelenleg 220 gazdaságban foglalkoznak mangalicával, míg 2011-ben csupán 136 tenyészet volt – a hatezres tenyészkoca-állomány pedig mintegy tízezerre nőtt az elmúlt években. Prémiumterméknek számít a mangalicahús a távoli piacokon, például Japánban, Koreában, Hong-Kongban és Kínában is.

Dietetikusok szerint ez a mennyiség már egészségtelennek is számíthat, mivel a sertéshús fogyasztását inkább csak előétel-mennyiségben, hetente körülbelül kétszer, alkalmanként 8-10 dekagramm mennyiségben javasolják – írja az Index. Ez éves szinten 10 kilót jelentene, vagyis most átlagosan 2,5-szer annyi sertést eszik a magyar, mint a javasolt mennyiség.

Újabb horrorhentest találtak – ettől mára elmegy a kedved a húsevéstől

Nem elég, hogy botrányos körülmények közt készült a hús, még az állatokat is lopta. Tovább >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG