3p
A világ 2015-ben egy kicsit fellélegzett, mikor Barack Obama adminisztrációjának és a nemzetközösség tagjainak sikerült megállapodni az iráni atomprogram erős korlátozásáról. Azóta eltelt három év, és az Iránnal hagyományosan pocsék viszonyt ápoló Donald Trump most felboríthatja az alkut.
Iráni katonák vonulnak fel a Hadsereg Nemzeti Napján Teheránban. (EPA/ABEDIN)

Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut – mondta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.

Az iráni diplomácia vezetője szerint bár Iránnak nem áll szándékában atombombát készíteni, de ha az Egyesült Államok - Donald Trump elnök ígéretéhez híven - felmondja az atomalkut, akkor erőteljes urándúsításba kezd.

Az iráni külügyminiszter egyúttal nagyon veszélyes üzenetnek nevezte azt, amit Trump tervezett szigorításai küldenek a világ felé. Mint mondta, ha Washington meglépi a tervezett intézkedéseket, azt bizonyítja, hogy hiába kötsz az Egyesült Államokkal alkut, végül mégsem fogják betartani, mivel az amerikai politika azon az alapon működik, hogy „ami az enyém az enyém, ami a tiéd, arról lehet alkudozni.”

Szigorított ellenőrzések, visszatérő szankciók?

Amellett, hogy Donald Trump május 12-éig adott határidőt az atomalku aláíróinak, hogy javítsák ki az Iránnal kötött megállapodásban általa „szörnyűséges hiányosságoknak” minősített részeket, az elnök több és gyakoribb nemzetközi ellenőrzést szeretne az iráni atomerőművekben, továbbá nem ért egyet azzal, hogy Teherán csak 2025-ig korlátozza nukleáris tevékenységét, az is elképzelhető, hogy Trump visszaállítja az atomalku alapján megszüntetett gazdasági szankciókat is.

Az amerikai elnök a héten találkozik Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel, hogy a részletekről egyeztessenek, ám Zaríf szerint az európai vezetők hiába próbálják majd meggyőzni Donald Trumpot.

Az atomalku hat aláírója közül a britek, a franciák és a németek régóta egyeztetnek az amerikai külügyminisztériummal, arról hogy Washington hogyan szeretné kiegészíteni a megállapodást, de ezekről a megbeszélésekről nem szivárogtak ki részletek.

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Nikki Haley korábban arról beszélt, hogy az iráni alku felülvizsgálására azért is van szükség, mert Kim Dzsongun is jobban szemügyre vette a megállapodást, és azt látta, hogyha egy hasonlót kötne, abban meg tudná találni a szükséges kiskapukat, úgy, mint Irán. A nagykövet szerint nem szabad hagyni, hogy ez újból megtörténjen

Nehezen született meg az alku

Irán vitatott atomprogramjáról több mint 10 éven át tartó tárgyalásokat követően sikerült megállapodni. Irán azt vállalta, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országgal szemben bevezetett szankciókat. Donald Trump az Obama adminisztrációja által megkötött alkut „szörnyűségesen hiányosnak” nevezte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG