2p
A Tojásszövetség figyelmeztet: kockázatot jelenthetnek az importból származó tojások. Vegyünk inkább magyart.

Az ellenőrzött termelésből származó, biztonságos magyar étkezési tojások fogyasztását részesítsék előnyben a hazai vásárlók – hívja fel a figyelmet a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, röviden a Tojásszövetség.

Több nemzetközi híradás is arról számolt be ugyanis az utóbbi időszakban, hogy az emberi egészségre is ártalmas szennyeződéseket mutattak ki étkezési tojásokban. Holland és német értesülések szerint egyes tojástételekben ismét fipronilos rovarirtószer-maradvány jelent meg (itt írtunk erről), a napokban pedig a lengyel állatorvosi szolgálat hívott vissza a piacról több mint 4 millió darab étkezési tojást, mert azokban a megengedettnél magasabb antibiotikum-tartalmat észleltek.

A szövetség szerint kockázatos lehet az import tojás

Az újabb nemzetközi esetek is rávilágítanak arra, hogy a külföldi előállítású, importált tojások fogyasztása humánegészségügyi kockázatokat jelenthet – szögezi le a Tojásszövetség. A lengyelországi helyzet magyar szempontból is különösen fontos lehet, mert a külföldi étkezési tojások zöme Lengyelországból érkezik a magyar piacra. Ezért a szövetség felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az importált termékek helyett az ellenőrzött és nyomon követhető termelésből származó magyar étkezési tojások vásárlását részesítsék előnyben.

Ezek ugyanis kiváló minőségűek és biztonságosan fogyaszthatók - írják.

De honnan tudjuk biztosan, hogy magyar a tojás?

Az étkezési tojásokat és csomagolásukat uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. Ebből nem csak a tojás minősége és az állattartási technológia (pl. szabad vagy ketreces) derül ki, hanem az a termelő ország is:

A tojásokon található jelölés és annak jelentése. Forrás: NÉBIH

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG