3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Fontos napra ébredt ma Törökország, történelmi választásokat tartanak – az ország létezése óta most először szavaznak egy napon a parlamentről és az elnökről is. De miért ilyen fontos ez a mostani választás? Van egyáltalán bárkinek reálisan esélye Erdogan ellen?

Nem sok pénzt keresett az elmúlt években az, aki bármilyen formában a török elnök bukására szavazott, Erdogan hatalma 2003 óta lényegében megingathatlan, ezt bizonyítja 12 megnyert választás és népszavazás, valamint a csúfosan kudarcot valló puccskísérlet is, amelynek köszönhetően az országban immár három éve válsághelyzet van érvényben – írja az Economist.

Csakhogy úgy tűnik, hogy az ellenzék tanult a 2014-es választás hibájából, és a szégyenteljesen gyenge szereplés után mostanra összeszedte magát, és a legnagyobb ellenzéki párt, a kemalista CHP egy komoly kihívót talált a karizmatikus és nagyon jól kampányoló Muharrem Ince személyében, míg Meral Aksener frissen alapított Jó Pártja nacionalista szavazók ezreit édesgette el Erdogan táborából, és a koholt terrorvádakkal három éve bebörtönzött kurd politikusnak, Selahattin Demirtasnak is jócskán akadnak támogatói.

Mikor három hónapja Erdogan belengette az előrehozott választásokat, gyakorlatilag biztos lehetett a győzelmében, ám Ince népszerűsége egyre nő, ráadásul a jelenleg is hatalomban lévő elnök kampánya nagyon gyengére sikerült. Így ha a mai választáson nem szerez egyértelmű többséget (legalább a szavazatok 50 százalékát) Erdogan, akkor Muharrem Ince a második körben már megörökölheti Aksener és Demirtas szavazóit. Ebben az esetben pedig Erdogannak kalkulálnia kell azzal, hogy pofára fog esni, és elvesztheti a választásokat.

A kurdok mindent felboríthatnak

A parlamentben talán még nehezebb dolga lesz az AKP-nak. a kormánypárt 15 év magabiztosan tartott többség után egy hangzatosan az „Emberek Szövetségének” keresztelt választási paktumot kötött a keményvonalas nacionalista MHP-val, akik Erdoganék támogatásáért cserébe a 10 százalékos küszöb elérése nélkül is bejuthatnak majd a parlamentbe.

Ez az egyezség annyira pofátlan volt, hogy sikeresen egyesítette a korábban töredezett ellenzéket, a CHP és a Jó Párt is beállt egy négy párti koalícióba, amelyet a választások előtt már 40 százalékra mértek. Itt jönnek képbe a kurdok, ha a HDP 10 százaléknál többet kap a választásokon, az ellenzékkel összefogva már megtudnák tagadni a többséget Erdogan pártjától.

Ezen múlik a diktatúra?

A mai választáson tehát nem kérdés, hogy rengeteg múlik, az ellenzék lényegében második népszavazásnak nevezte arról, hogy megszüntessék-e a parlamentáris demokráciát Törökországban, illetve, hogy Erdogan kezébe kerüljön-e minden végrehajtó hatalom, ezzel lényegében teljhatalmúvá téve őt. Ha Erdogan és az AK két győzelmet arat ma, azzal lényegében megpecsételődik a törökök sorsa, és jön az egy emberes rezsim, míg egy dupla vereség az Erdogan-éra végét jelentené, bármennyire nehéz is elképzelni, és alapjaiban rengetné meg az országban mélyen gyökerező nepotizmust.

A legvalószínűbb végkifejletnek az eredmények ismerete nélkül azt tippelnénk, hogy Erdogan megnyeri az elnökválasztást, míg a parlamentben többségbe kerül az ellenzék. De hogy ez mit jelenthet Törökországnak, azt senki sem tudja. Még egy előrehozott választás jöhet? Semmi sincsen kizárva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG