3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Érdekes közvélemény-kutatás készült el.

Többségbe kerültek azok a parlamenti választókerületek Nagy-Britanniában egy nagyszabású kutatás szerint, amelyekben az európai uniós tagság támogatói vannak fölényben. Az Observer által ismertetett tanulmány készítői szerint több mint száz olyan parlamenti választókörzetben, amelyben a szavazók többsége - más területi felosztásban - az Európai Unióból való kilépésre voksolt a 2016 júniusában tartott népszavazáson, ma már a bennmaradást támogatják többen.

A kutatás eredményei jelentős hatással lehetnek a Brexittel kapcsolatos csatákra a brit parlamentben - állapította meg a lap.

Erősödik a nyomás a Labour feje felett

A referendum óta készült egyik legátfogóbb - a hagyományos közvélemény-kutatásoknál jóval összetettebb módszerrel készült - ilyen jellegű tanulmány szerint a változás jórészt a parlamenti ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt azon szavazóinál tapasztalt fordulatnak köszönhető, akik 2016-ban még a kilépést támogatták. A legerősebbnek Anglia északi részén és Walesben bizonyul a trend. Mindkét terület a Labour hátországának számít.

A lap szerint a fejlemények további nyomást jelenthetnek a Munkáspárt vezetőjére, Jeremy Corbynra, hogy változtasson álláspontján. A párt ugyanis ellenzi, hogy felülvizsgálják az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból.

Át kéne gondolni?

A Focaldata piackutató intézet kutatói a YouGov közvélemény-kutató intézet két, összesen több mint 15 ezer ember megkérdezésével még a brit kormány Brexittel kapcsolatos javaslatainak július 6-i ismertetése előtt készült közvélemény-kutatását és a brit statisztikai hivatal (ONS) adatait felhasználva készítették el elemzésüket a Best for Britain nevű Brexit-ellenes kampány és a Hope Not Hate rasszizmusellenes csoport megbízásából.

A Focaldata modellje szerint 2016-ban a 632 angliai, skóciai és walesi parlamenti választókerületből 229-ben szavazott a többség a bennmaradásra, 403 a kilépésre. Jelenleg 341-ben vannak fölényben a bennmaradás támogatói, 3 körzet megosztott, 288-ban a kilépést támogatják többen.

A 112 körzetből, ahol fordulatot jeleznek, Liverpool Waltonban mérhető a legnagyobb változás, 14,3 százalékkal - 46,2 százalékról 60,4 százalékra - nőtt a bennmaradáspárti tábor. Skóciában egy parlamenti választókerületben modelleztek fordulatot, Walesben 14-ben, Angliában 97-ben. Összességében a modell az EU-pártiak 53 százalékos többségét mutatja a kilépéspártiak 47 százalékával szemben.

A kutatás szerint a fordulat a fiatal szavazók és a kisebbségek véleményében bekövetkezett változásnak is köszönhető.

A változást mutató 112 körzet között van például a kormányzó Konzervatív Párt nemrég lemondott külügyminisztere és a keményvonalas Brexit-tábor szószólója, Boris Johnson választókerülete is, Uxbridge és Dél-Ruislip, ahol 43,6 százalékról 51,4 százalékra emelkedett a bennmaradás pártolóinak aránya. A kilépéspárti tábor egy másik tory vezéralakja, Michael Gove körzetében szintén fordulatot jeleznek, csakúgy mint három kilépéspárti munkáspárti képviselő választókerületében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG