5p
Strandolás és lángos – ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók 27%-a legalább évente egyszer ellátogat pár napra a magyar tengerhez és 68 százalékuknak volt már része balatoni nyaraláskor szövődött szerelmi kalandban is.

Ha üdülés, akkor Balaton. Úgy tűnik ez a megállapítás még erősen tartja magát, hiszen a felmérésben részt vevők 31 százaléka mondta azt, hogy nem jár minden évben a magyar tengerhez. 27 százalékuk évente minimum egyszer, 17 százalékuk legalább kétszer ellátogat a Balatonhoz, de olyan válaszadók is voltak, akik több mint nyolc alkalommal utaznak egy évben a Balatonhoz. Ami a korosztályokat illeti, az adatokból az derült ki, hogy a 25 és 29 év közöttiek szeretik a legjobban a tavat: 36 százalékuk évente egyszer biztosan kiül a tó partjára.

A régi 2 hetes nyaralások, amikor a vállalati üdülőben és annak strandján töltöttek heteket a családok, már nem jellemzőek. A nyaralással töltött idő széttöredezett, inkább a több rövidebb utazás a jellemző. Nem csoda tehát, hogy a legtöbben (44%) mindössze pár napot töltenek a tóparton, egy teljes hetet a válaszadók 37 százaléka tölt a Balatonon. A 25-29 évesek még ennél is jobban sietnek: ők jellemzően egy hétvégére érkeznek csak.

Nem csak nyáron

Természetesen a nyár a legnépszerűbb, ha a balatoni utazások időpontját nézzük: nem véletlen, hogy a válaszadók 94 százaléka járt már nyáron itt. Hiszen ez a szabadságolások és az iskolai szünetek időszaka, meg persze a kánikuláé, amikor jólesik a tóban lógatni a lábunkat. Mégis, a válaszadók 27 százaléka járt már tavasszal is a Balatonnál kifejezetten pihenési céllal, ősszel 26, míg télen 21 százalékuk üdült már valamelyik tóparti településen. Az adatokból az derült ki, bevált a nyáron kívüli Balaton: aki járt itt más évszakban, azoknak 64 százaléka máskor is visszamenne a főszezonon kívül a Balatonhoz. A 60 év felettiek 40 százaléka szerint lényegtelen az évszak: mindig jó a Balatonnál lenni. Nyilvánvalóan ebben a válaszban a nyugdíjas élet jellemzői és preferenciái is szerepet játszanak: a kötetlenebb időbeosztás, a nyári tömegtől és melegtől való menekülés.

A nyári szezonban legtöbben a vízparti kikapcsolódás miatt utaznak ide (73%), a fiatalok közül 57 százalék azért nyáron utazik ide, mert úgy látják, csak ilyenkor van itt élet. A 18-29 év közöttiek közel fele érkezett már a Balatonhoz fesztiválozni, a náluk idősebb korosztály inkább gasztronómiai esemény miatt látogatott már a tóhoz.

Mivel a nyáron kívüli időszakban nem lehet egész nap a strandon henyélni, azoknak akik ekkor érkeznek a környékre, más jellegű programokra van igényük. Úgy tűnik, a Balaton már ezeket az igényeket is képes kiszolgálni: az ősszel, tavasszal is szívesen utazók gasztronómiai különlegességeket (61%), wellnessfürdőket (66%) és kirándulásokat (65%) terveznek a környéken.

A fő vonzerő a nyáron kívüli időszakban a nyugalom, ezt a válaszadók 57 százaléka jelölte meg. Az ekkor pihenőknek nem hiányzik a nyári nyüzsgés, az autópálya dugója vagy az éjszakai élet zaja – ezek nélkül tökéletes az őszi Balaton-élmény.

Fontos kérdés, hogy ki hol tölti el azt a pár napot, egy hetet, ami balatoni nyaralásra szán. A válaszadók közel fele (47%) vendégházban vagy apartmanban szokott megszállni, a 18-24 évesek baráti nyaralóba (47%) igyekeznek, csupán 17 százalék nyaral a saját házában a Balaton partján.

A Balaton legismertebb városairól, környékeiről is kérdeztek a kutatás készítői. Siófokon és környékén a felmérésben részt vevők 83 százaléka már járt, a második helyen Tihany áll (76%) és a harmadik helyen Balatonfüred áll (73%).

Az északi és a déli part egyformán kedvelt, 48 százalék mindkét oldal mellett letette a voksát. A többi válaszadó szinte azonos arányban szavazott az északi illetve a déli partra mint jobban kedvelt környékre.

Mit jut eszedbe a Balatonról?

Talán nem meglepő az első helyezett válasz: a GKI Digital és a Bónusz Brigád által végzett felmérés szerint 89 százaléknak a strandolás. A második hely már érdekesebb: 51 százaléknak a Balatonról az első dolog, ami eszébe jut, az a lángos. Milyen jó is a strandolás után egy jó olajos sajtos-tejfölöst lenyomni?! A harmadik dolog, ami a válaszadók eszébe jutott az a vízibicikli és bizony 1 százaléknak Pumped Gabó ugrott be a Balaton szóra.

Egy románc a tóparton? Kéz a kézben a lemenő napnál? A válaszadók 68 százalékának már volt része szerelmi kalandban a Balatonnál. A 25-29 évesek 77 százaléka felejthetetlen bulikban vett itt részt, míg a 18-24 évesek 78 százalékának meghatározó emléke egy vihar előtti fürdőzés a Balcsiban.

A Balaton bizony fontos pont lett az életünkben: egyre többen költöznek le a nyári időszakban és élnek kétlaki életet, sokan szervezik egész életüket úgy, hogy májustól októberig minél több időt töltsenek a tónál, illetve a szezon is nyúlik: a téli korcsolyázás és az őszi kirándulás is összeköthető egy-egy balatoni hétvégével. Bár Budapesten élnek a legtöbben és az ország második legnagyobb városa ugyan Debrecen, talán mégis kimondhatjuk, hogy Magyarország második fővárosa – egyelőre főként nyáron – a Balaton.

Címkék: Vásárló Balaton GKI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvégre "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG