4p
A közel 20 éve Szerbiától független, és 10 éve magát államként kikiáltó, de nemzetközileg csak részben elismert Koszovó most ellenmondásos döntést hozott: saját hadsereget hoz létre. Szuverén állam esetén ez elvileg rendben lenne, de a rendfenntartást eddig nemzetközi erők végezték a speciális, és könnyen háborúhoz vezető miatt.

Az elszakadás és az állam kikiáltása

A konfliktus áttekintéséhez, a mostani döntés problematikus mivoltának megértéséhez 20 évet kell visszamenni időben. A többségében albánok lakta Koszovó Jugoszlávián belül Szerbia része volt, de mindig is menekült volna onnan. Jugoszlávia felbomlása után a szeparatizmus fokozódott, és lényegében brutális belső háborúvá alakult. A NATO 1999 elején beavatkozott Szerbia ellen: addig bombázta az országot, amíg az alá nem írt egy szerződést, miszerint kivonul a tartományból.

Igen ám, de ez a szerződés azt tartalmazta, hogy a terület elvileg Szerbia része, a valóságban nemzetközi felügyelet alá kerül, ahol a katonai rendfenntartást a NATO erre a célra létrehozott, Kosovo Force (Kfor) nevű békefenntartó ereje végzi, a polgári közigazgatást lassan átveszik a helyi szervek. 2008-ban azonban az ország egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, miközben ezt a szerződést nem módosították, így Szerbia ezt szerződésszegésként élte meg.

Rendezési szándék

Az új országot az államok nagyobbik része elismerte, de sokan, köztük Oroszország és több EU-tagállam nem. Az új állam elfogadta, hogy a Kfor továbbra is részt vesz a rendfenntartásban a saját rendőri erők mellett, hadsereget azonban nem hoznak létre. Koszovó közben törekedett arra, hogy jó kapcsolatokat ápoljon az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, mint felszabadítóival, ráadásul komoly gazdasági segítséget is kapott tőlük, hogy gazdaságilag talpra álljon.

Időközben a NATO-, és EU-csatlakozás is napirendre került, ami persze egy csak részben elismert ország esetében problematikus, de bármilyen lépés első feltétele az volt, hogy megpróbálják Szerbiával normalizálni a viszonyt. Erre EU-közvetítéssel az utóbbi években kísérletek is történtek, sőt pár hónapja olyan jól haladtak a tárgyalások, hogy még területcsere is felmerült a két ország között az etnikai határok elérése céljával.

Váratlan fordulat

A tárgyalások azonban váratlanul megszakadtak, a két ország újra ellenségesen kezdett viselkedni egymással, és bér az EU, sőt a NATO is csitítani próbálta a koszovói vezetést, és különösképpen attól óvta, hogy önálló haderőt hozzon létre, amivel Szerbiát felingerelheti, esetleg arra késztetheti, hogy bevonuljon a tisztán szerbek által lakott észak-koszovói területre. Ha ez történne, most már szinte kizárt, hogy a NATO újra katonailag fellépne ellene, ráadásul most már a 20 évvel ezelőttivel szemben egy erős Oroszország is támogathatja.

Koszovó azonban most úgy tűnik, nem törődött az EU-val, elégnek tartja, hogy Trump Amerikája feltételek nélkül mögötte áll, megtörve ezzel a NATO egységét. Az ország amerikai nagykövete tegnap történelminek nevezte a hadsereg létrehozásáról szóló parlamenti döntést és megerősítette Amerika teljes támogatását. A NATO-főtitkár szerint ugyanakkor az önálló koszovói hadsereg felállítása komoly akadályokat gördít Koszovó euro-atlanti integrációjának útjába.

Kardcsörtetés

Szerbia attól fél, hogy az új hadsereg egyik célja a szerbek kiűzése lehet az általuk lakott északi területekről, a szerb miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy meg kell fontolni a katonai beavatkozást, ha Koszovó folytatja a hadsereg felállítását. A szerb elnök pedig három napos szemlére vonul a koszovói határnál állomásázó katonákhoz, a Guardian szavaival élve mintegy kardcsörtetés gyanánt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG