3p
Elképesztő szintű az iráni politikai felháborodás Varsó azon lépése kapcsán, hogy helyszínt ad egy Irán-ellenes globális konferenciának. A lengyelek döntése óriási pofont jelent Berlin, Párizs és az EU számára. Varsó Amerika kiemelt partneri pozíciójára törekszik, kihasználva, hogy Washington és Berlin között egyre feszültebb a diplomáciai viszony. Káncz Csaba jegyzete.
Hassan Rouhani iráni elnök köszönti híveit az iráni Gonbad-e Kavous városában. EPA/IRANIAN PRESIDENTIAL OFFICE

A The Wall Street Journal vasárnap számolt be arról, hogy a neokonzervatív John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó arra utasította a védelmi minisztériumot: dolgozzanak ki terveket Irán megtámadására, miután tavaly szeptemberben az USA bagdadi nagykövetségére állítólag a perzsa állam által támogatott milíciák mértek - egyébként áldozatot nem követelő - csapást.  Pontosan egy éve a Reuters hírügynökség már megszerezte azt a bizalmas amerikai külügyi táviratot, amely utasítja a diplomatákat, milyen eszközökkel fordítsák az európai hatalmakat Irán ellen általában, a nemzetközi nukleáris megállapodás (JCPOA) ellen pedig különösképpen. A távirat instrukciókat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen érvekkel győzködjék az európai kollégáikat: ezek szerint „a Trump-kormányzat stratégiája arra irányul, hogy az iráni rezsim gátlástalan agressziójának gátat szabjon”, és „amelynek csupán része Irán nukleáris programja”.

Óriási politikai vihar

Ezek után már érthetőbbé válik az az elképesztő szintű iráni politikai felháborodás, amely Mike Pompeo külügyminiszter múlt heti bejelentését követte, miszerint Washington február 13-14-én egy Irán-ellenes globális konferenciát szervez varsói helyszínnel, ahová 70 ország magasrangú képviselőit hívják meg.   Az iráni külügyminisztérium azonnal berendelte a lengyel nagykövetet konzultációra, kijelentve, hogy a lengyel kormány együttműködése ennek a konferenciának a megrendezésében ellentétes az EU elmúlt években mutatott konstruktív álláspontjával.  Teherán szerint Washington ezzel az eseménnyel meg akarja osztani az EU-t: míg a régi tagállamok jó kapcsolatokra törekszenek Iránnal, addig az új tagállamokat most Amerika megpróbálja Irán-ellenes álláspontra kényszeríteni.

Az iráni külügyi államtitkár még a teheráni lengyel temetőről is felrakott egy fényképet, emlékeztetve, hogy Irán 2000 lengyelt fogadott be, akik Sztálin munka / halál táborai elől menekültek az országba és aztán többen ott élték le az életüket.  Az iráni politika legbefolyásosabb tanácsának szóvivője szerint Varsó amerikai katonai bázist akar az országba csábítani (Camp Trump) és ezért tesz gesztust a neokonzervatívoknak.

Megbontani az EU egységet

Káncz Csaba

Valóban, Varsó lépése óriási pofont jelent Berlin, Párizs és az EU számára – azon belül személyesen Federica Mogherini külpolitikai főmegbízottnak -, akik próbálják megőrizni az iráni nukleáris alkut.  A nyugat-európai erőközpontok ellenzik az egyoldalú amerikai szankciók bevezetését Irán ellen és nem osztják a washingtoni neokonzervatívok véleményét, miszerint a Közel-Kelet problémáiért csak Irán lenne a felelős.

A lengyelek most Amerika privilegizált partneri pozíciójára törekszenek Európában, kihasználva, hogy Washington és Berlin között egyre feszültebb a diplomáciai viszony.  Varsó ezen cél elérése érdekében hajlandó szembemenni Nyugat-Európával és kockára tenni az eddig kitűnően működő iráni kapcsolataikat.  A lengyelek egyben Izraelnél is begyűjtenek egy nagy piros pontot, hiszen Tel-Aviv határtalanul örül annak, hogy a lengyelek megbontják az EU közös álláspontját Irán ügyében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG