3p
Bár könnyű azt gondolni, hogy aki a parlament tagja - már csak az átlagnál jóval nagyobb fizetésüknek is köszönhetően -, az szép kis vagyonnal rendelkezik, mégsem általános érvényű szabály ez.

Miközben van olyan parlamenti képviselő, aki egyetlen nap alatt 670 ezer forintnál is több jövedelemre tett szert tavaly, vagy épp nagy értékű ingósággal és több tízmilliós befektetéssel rendelkezik, vannak kevésbé szerencsés tagjai is a parlamentnek. A nemzetiségi szószólók körében találtunk rá valószínűleg az országház egyik legszegényebb tagjára.

Giricz Vera már a 2014-es ciklusban is a ruszin nemzetiség képviselőjeként vett részt a parlamenti munkában és a 2018 áprilisi választásokon is megszerezte magának a jogot a nemzetiség képviseletére az Országházban.

A most leadott vagyonnyilatkozata szerint talán nem túlzás azt állítani, hogy Giricz lehet a legszegényebb parlamenti tag. Ingatlanja nincs, megtakarítása mindössze 1 millió forint takarékbetétben, igazán nagy értékű ingósággal sem rendelkezik, viszont van 4 személygépjárműve.

  • Egy 2001-ben vásárolt 1,6-os Opel Astra,
  • egy 2007-ben vett Ford Fusion,
  • egy 2016-ban vett Volkswagen Passat,
  • illetve egy 2017-ben megvett Suzuki Vitara.

A 2001-ben és 2007-ben vett járművek ma már túl nagy értékkel nem bírnak, a hasznaltauto.hu-n található hirdetések alapján a két autó együtt jó, ha 1,5 millió forintot érhet.

Bár ennél több vagyona nincs a nyilatkozat szerint Giricznek, semmilyen tartozással és kötelezettséggel sem rendelkezik.

Munkáját elősegítő és támogató juttatásként ugyanakkor több mindent is feltüntetett. Irodahasználat és üzemanyag-kártya mellett SIM-kártyát, Samsung Galaxy S8-as mobilt, 1 Dell laptopot és még 2 Lenovo notebookot használ munkája során. Juttatásként routert, forgószéket, íróasztalt és görgős konténert tüntetett fel, ami szintén sokkal inkább visszafogottságról árulkodik. Már csak azért is, mert más képviselők hűtőtől kezdve porszívón és kávéfőzőn át a mikrohullámú sütőig több dolgot is feltüntettek olyan juttatásként, ami a munkájukkal összefüggésben használnak.

A szószóló egészen 2015-ig egyébként ingatlannal is rendelkezett, egy 1991-ben vásárolt aszódi családi háznak volt 1/5-öd részben a tulajdonosa.

Giricz Vera mellett a másik legszegényebb Bősz Anett lehet, a független képviselőnek ugyanis még autója sincs a vagyonnyilatkozata szerint, ellenben van egy 1,8 milliós diákhitele még.

A nemzeti szószólók a nemzetiségi listákról kerülnek be az Országgyűlésbe, munkájuk azonban nem pont ugyanaz, mint a parlamenti képviselőké. Ők ugyanis a nemzetiségeket képviselő bizottságok tagjaiként vesznek részt a munkában - igaz, szavazati joggal rendelkeznek. Ha nemzetiségeket érintő kérdés van napirenden, akkor tanácskozási joggal is rendelkeznek. Jogaik és kötelezettségeik egyenlők, a képviselőkhöz hasonlóan őket is megilleti a mentelni jog, és rájuk is vonatkoznak a bejelentési, összeférhetetlenségi, vagyonnyilatkozati, javadalmazási és fegyelmi szabályok.

(mfor.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG