3p
Most kiderült, hogy indokolt volt a Waberer’s részvényeinek hatalmas értékvesztése: a cég masszívan veszteséges lett. Az Opus és Konzum papírok másfél éves mélyponton a közelgő egyesülés előtt, drágán adott el saját részvényt a 4iG. Továbbra is bivalyerős a forint.

A tőzsdén tavalyelőtt 5100 forinton debütált Waberer’s részvények az elmúlt évben szakadatlanul estek, a részvény az indulóár kétharmadát vesztette el. Ez meglepőnek tűnt, de most úgy tűnik, megvan a fundamentális ok. A bevezetéskor még jól működő, nyereséges cég immár veszteséget termel, a most megjelent negyedéves jelentés szerint nem is kicsit.

Waberer's a tőzsdére vezetés óta

A cég számára a piacvesztés és a költségek megemelkedése voltak a legkedvezőtlenebb tényezők, ezért a továbblépéshez a flotta csökkentését tervezik, vagyis a cég nem növekedéssel, hanem éppen ellenkezőleg, kapacitásának visszafogásával próbál stabilizálódni.

A cég árbevétele ugyan 8,5 százalékkal 186 millió euróra nőtt, a cég mégis 11 millió eurós veszteséget könyvelhetett el a negyedévben, jóllehet ennek bő felét egyszeri tételek adták. A céget múlt hónaptól új vezérigazgató, Robert Ziegler irányítja, célja a cég strukturális átalakítása és nyereségtermelő képességének helyreállítása. A részvény árfolyama ma 2,5 százalékkal csökken 1640 forintig.

Az egyesülés előtt álló Opus és Konzum tartósan gyengélkednek, a legalacsonyabb áron vannak azóta, hogy 2017-ben üstökösként emelkedtek sokszorosukra, miután Mészáros Lőrinc megjelent befektetőként és hatalmas vagyont hozott a cégekbe. Nem tudni, miért az áresés, lehet, hogy a befektetők nem bíznak abban, hogy az egyesült cég papírjai többet fognak érni, mint most a kettő külön.

Az Opus ma 401 forint, ami a fele korábbi legmagasabb, 800 forintos árának, a Konzum 201 forint, itt 360 forint volt a csúcs a tavalyi parlamenti választások után.

Opus

12 százalékkal zuhan 4400 forintig az elmúlt időszak sztárpapírja, a legújabb Mészáros-részvény, miután a cég bejelentette, hogy a tegnapi magas áron sajátrészvényeket értékesített.

A nagy emelkedés után megpihent a Mol és az OTP, a Richter és a Telekom viszont mértékben csökkennek 5270 illetve 463 forintig.

Az európai piacokon a német DAX gyengélkedik, de ezt szinte kizárólag a Bayer gyógyszergyár 12 százalékos zuhanása okozza, miután egy termékével kapcsolatban kifogások merültek fel Amerikában, és az ügyben vizsgálódnak most a hatóságok.

A forint folytatja napok óta tartó erősödését: 312,80 az euróhoz képest, ez újabb tetőpont tavaly május óta.

Euró/forint, egy év



A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG