4p
Salma Hayek férje 100 millió euróval száll be, 200 milliót ajánl fel az LVMH luxusbrand-konglomerátum, és Japán is jelezte segítő szándékát. Itthon Szeged mozdult elsőként, 10 ezer eurót ajánlottak fel viszonzásul, amiért száznegyven éve Párizs segítséget nyújtott a nagy árvíz után Szeged újjáépítéséhez.
A leégett Notre-Dame-székesegyház Párizsban, 2019. április 16-án reggel. (Fotó: EPA/IAN LANGSDON)

Kedd hajnali négy óra körül végre sikerült megfékezni a lángokat a tegnap este kigyulladt Notre Dame-ban, de az épület megmentésének lázas tervezgetése már hétfőn megindult.

Pénzgyűjtő alap az újjáépítésre

Emmanuel Macron francia elnök tegnap jelentette be, hogy azonnal nemzetközi alapot nyitnak a durva tűzkárokat szenvedett, ikonikus székesegyház újjáépítésére, nem sokkal később pedig meg is került a projekt első komoly mecénása: Francois-Henri Pinault francia milliárdos közölte, hogy 100 millió eurót adományoz a célra.

Pinault a mexikói-amerikai színésznő, Salma Hayek férje, valamint a Gucci és az Yves Saint Laurent divatmárkákat birtokló Kering Group vezérigazgatója. Az üzletember az AFP-hez eljuttatott közleményében azt is tudatta, hogy a katedrális újjáépítésére szánt adományt családi befektetőcégük, az Artemis fizeti majd.

Kedd reggel a Louis Vuittont és a Christian Diort is a sorai között tudó francia luxusbrand-konglomerátum, az LVMH is előlépett. Ők 200 millió eurót ajánlottak fel, valamint építészek, kreatívok és pénzügyesek segítségét a renováláshoz.

Szeged is beszáll

Itthon elsőként Szeged mozdult meg, a város önkormányzata tízezer eurót ajánl fel a francia fővárosnak. Az önkormányzat közleménye szerint száznegyven éve Párizs segítséget nyújtott a nagy árvíz után Szeged újjáépítéséhez, most az európai szolidaritás jegyében Szeged segít Párizsnak. A 10 ezer eurós adomány mellett Szeged adománygyűjtést is indít, a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez nyújtott hozzájárulásokat a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány számlájára várják.

Segítő szándékát jelezte már Japán is. Yoshihide Suga kabinetminiszter egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta, a japán kormány kész támogatást nyújtani a székesegyház újjáépítéséhez, ha a francia kormány erre kéri.

Óriási károk

A közel kilenc órán át tomboló tűz óriási károkat okozott a Notre Dame épületében. Összeomlott a katedrális huszártornya, és leégett a teljes tetőszerkezete - a székesegyház homlokzata és két fő torony viszont megmenekült a pusztulástól.

Erre utalva Emmanuel Macron francia elnök röviddel hétfő éjfél előtt, a még lángoló katedrális előtt azt mondta, hogy "a legrosszabbat elkerültük." Ezt követően jelentette be, hogy elindítják a nemzetközi alapot, és újjáépítik a Notre Dame-ot.

"Ezt a katedrálist együtt fogjuk újjáépíteni. Kétségkívül része a francia sorsnak, és ez a projekt évekig fog tartani. Ezt várják el a franciák, és ez az, amit a történelmünk is megérdemel"

- mondta a láthatóan felzaklatott elnök, majd "szörnyű tragédiának" nevezte a tűzesetet.

A 850 éves gótikus épületben tárolt kegytárgyakat sikerült biztonságba helyezni a sekrestyében lévő Kincstárban, mondta Anne Hidalgo, Párizs polgármestere. A megmentett relikviák között ott van egy töviskorona, melyről úgy tartják, Jézus Krisztus viselte keresztre feszítése előtt, és Szent Lajos király tunikája is, melyet a hiedelmek szerint a király akkor viselt, amikor a töviskoronát a Szentföldről Párizsba vitte.

Donorkonferencia is lesz

Hidalgo kedd reggel bejelentette, hogy nemzetközi donorkonferenciát szerveznek az újjáépítés ügyének megsegítésére.

Anne Le Breton, a francia főváros negyedik kerületének - itt áll a Notre Dame - vezetője pedig arról beszélt, hogy az adakozás már kedd délben megindul az újjáépítésre. A segíteni vágyók a www.fondation-patrimoine.org oldalon küldhetnek pénzt.

(BBC, France24, Mainichi, TheLocal.fr, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG