4p
Érzelmektől túlfűtött, kölcsönös vádakkal teletűzdelt vita zajlott péntek este a kijevi Olimpiai stadionban Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán államfő és kihívója, Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölt között. Ukrajnában holnap tartják az elnökválasztás második, döntő fordulóját. Az első fordulót Zelenszkij nyerte, és továbbra is fölényesen vezet.
Zelenszkij a tegnapi vitán. EPA/SERGEY DOLZHENKO

"Én az ön hibáinak és be nem tartott ígéreteinek az eredménye vagyok"

- jelentette ki Zelenszkij nyitóbeszédében Porosenkóhoz szólva, miután pénzfeldobással eldöntötték, hogy ő kezdi a műsort. Később még hozzátette:

"Én önnek, elnök úr, nem az ellenfele, hanem az ítélete vagyok".

Rá szavaztam, tévedtem

Beismerte, hogy 2014-es elnökválasztáson ő maga is Porosenkóra szavazott, de - mint mondta - tévedett. Szavai szerint ugyanis két Petro Porosenko létezik:

"(Az egyik egy) remek szónok és gazdasági szakértő, sok mindenhez ért, és egy másik, aki akkor jelenik meg, amikor kikapcsolnak a kamerák".

Szemére vetette Porosenkónak az ukrán hadsereg Donyec-medencei veszteségeit, az ilovajszki és a debalcevei tragédiát, a Méltóság Forradalmának nevezett 2014-es kijevi Majdan-tüntetések eszméinek elárulását, saját vagyoni gyarapodását, őszintétlenségét, kapcsolatát - amit Porosenko egyébként tagad - Viktor Medvedcsukkal, egy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló ukrán politikussal.

Ön egy zsák!

Porosenko bevezetőjében azt mondta, hogy Zelenszkij "gyenge államfő" lesz, amivel veszélybe sodorja az országot. Utalva a kampány alatt sokat hangoztatott bírálatára, miszerint nem tudni, mi várható Zelenszkijtől, ha megnyeri a választást, kijelentette:

"Ön nem is egy zsákbamacska, hanem a zsák, a maga zsákjában pedig ördögök és macskák vannak, oligarchák, volt régiósok (Viktor Janukovics leváltott oroszbarát elnök hívei), és minden, ami az országomat fenyegeti. Mi nem engedjük önt hatalomra jutni."

Zelenszkij erre annyit válaszolt:

"Jobb zsákbamacskának lenni, mint báránybőre bújt farkasnak".

Oligarchák hálójában

Porosenko egy kérdésére válaszolva Zelenszkij kijelentette, hogy ha államfő lesz, a hadiipari botrányban érintett Szvinarcsukék és Ihor Kolomojszkij oligarcha is - akiről az terjesztik, hogy mögötte áll - egyformán "rács mögé kerülnek", feltéve, ha a bíróság bűnösnek találja őket. Ígéretet tett a törvény előtti egyenlőségre, a képviselők, a bírák és az államfő mentelmi jogának eltörlésére.

A showman sajnálatosnak nevezte  azt a helyzetet, hogy valamennyi ukrán televízió ukrán oligarchák kezében van, például az ő produkcióit sugárzó 1+1 csatorna Kolomojszkijé, az Ötös televízió pedig Porosenkóé. Hozzátette:

"Ukrajna államfője nem lehet egy oligarcha, hanem a nép emberének kell az ország elnökének lennie."

Letérdeltek a színpadon

Porosenko újfent szemére vetette Zelenszkijnek, hogy egy 2014-es tévéinterjúban azt mondta: hajlandó letérdelni Putyin előtt.

Porosenko a tegnapi vitán. EPA/SERGEY DOLZHENKO

Zelenszkij szerint akkor azt mondta, hogy kész letérdelni Putyin előtt, csak Ukrajnát ne kényszerítse térdre. Hozzátette: most is kész ezt megtenni azon anyák, feleségek és gyerekek előtt, akikhez a fiuk, férjük, apjuk nem tért vissza élve a kelet-ukrajnai frontról.

Ekkor váratlanul térdre ereszkedett a színpadon, mire Porosenko is letérdelt, és megcsókolta a nemzeti lobogót, amelyet a háta mögött egy önkéntes nő tartott, akinek a férje 2014-ben esett el a Donyec-medencében.

Az elnökjelölti vita előtt egyébként Petro Porosenko hívei szimpátiatüntetést tartottak a kijevi Függetlenség terén, a Majdanon.

Zelenszkij az esélyes

Ukrajnában holnap tartják az elnökválasztás második, döntő fordulóját, amelybe ők ketten jutottak be. Az első fordulóban Zelenszkij, a Nép szolgája (Szluha Narodu) párt jelöltje mintegy 30 százalékot, azaz több mint 5,7 millió szavazatot szerzett, míg Porosenko a szavazatok mintegy 16 százalékát (3 millió voks) gyűjtötte be. 

A legutolsó felmérések szerint Zelenszkij továbbra is fölényesen vezet Porosenkóval szemben: a szavazásra jogosultak 73 százaléka támogatja.

(Kapcsolódó anyagunk: A nap képe: ez a csábos mosolyú nő lehet az új ukrán first lady.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG