4p
Horst Seehofer szerint a magyar kormányfő néha ugyan túlzásokba esik, de ettől még demokrata politikus, akinek figyelemreméltó múltja van. A német belügyminiszter, a CSU egykori elnöke a Neue Zürcher Zeitungnak arról is beszélt, hogy a menekültpolitika Európa Achilles-sarka. A német kormány a héten újabb menekültügyi szigorításokról döntött, és csökkentené a menedékkérők ellátását.
Orbán Viktor és Horst Seehofer a CSU parlamenti képviselői tanácskozásán a bajorországi Seeon kolostor udvarán 2018. január 5-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Gyakorlatilag ismét védelmébe vette Orbán Viktort Horst Seehofer a Neue Zürcher Zeitungnak adott, ma megjelent interjúban.

Seehofer: Orbán demokrata

A jelenlegi német belügyminiszter, egyben a Keresztényszociális Unió (CSU) egykori elnöke a svájci lapnak azt mondta: nem fog bocsánatot kérni a magyar kormányfőhöz fűződő kapcsolata miatt.

„Figyelemreméltónak tartom az életrajzát. Amikor mi itt mindannyian kényelmesen üldögéltünk a karosszékben, ő harcolt a kommunisták ellen. És ezt keresztény meggyőződésből is tette. Nem vagyok hajlandó Orbánt, mint demokratát megkérdőjelezni.”

Bár szerinte egyértelmű, hogy a magyar miniszterelnök néhány pontban, például „az EU elleni kampánya” során túlzásokba esett, ez néha velük, németországi politikusokkal is megtörténik.

Fenntartaná a párbeszédet

Beszélt arról is, hogy Bajorországnak nagyon szoros gazdasági kapcsolatai vannak Oroszországgal, és egész Kelet-Európa fontos térség számukra.

„Amikor aztán kétszer Magyarországra látogattam, már állítólag Orbán Viktor barátja voltam. Pedig érdekünkben áll párbeszédben maradni ezekkel az országokkal.”

Hozzátette: a világunkban dúló számtalan konfliktusra dialógussal kell válaszolni.

Seehofer kitért arra is, hogy a menekültpolitika Európa Achilles-sarka, az EU pedig még mindig nem képes hatékonyan védeni a külső határait. Hozzátette: akkor lesz elégedett, ha Németországban a végrehajtott kitoloncolások száma meghaladja majd a meghiúsult kitoloncolások számát.

Bekeményítenek a kitoloncolásoknál

A német kormány a héten újabb menekültügyi szigorításokról döntött. A kormányülésen elfogadott és a szövetségi parlament elé terjesztett javaslatok egyik legfőbb és leginkább vitatott eleme, hogy szolgálati titoknak minősítik a kitoloncolások tervezett időpontját. Ezáltal büntetőeljárás alá vonható, aki figyelmeztet kitoloncolásra jelölt embereket a hatósági művelet közelgő kezdetére.

A kitoloncolás ugyanis gyakran azért nem sikerül, mert a kitoloncolásra jelölt személy értesül a készülő intézkedésről, és eltűnik tartózkodási helyéről, mire megérkeznek érte a rendőrök, írta korábban az MTI.

A kormány döntött arról is, hogy a férőhelyek hiánya miatt átmenetileg büntetés-végrehajtási intézményekben is elhelyezhetnek kitoloncolási őrizetbe vett embereket.

Emellett szigorúbban lépnének fel mindazokkal az elutasított menedékkérőkkel szemben is, akiket úti okmányok hiányában nem lehet hazatoloncolni, és az iratok beszerzésében nem működnek együtt a hatóságokkal. Ezt a magatartást büntetni lehetne, egyebek mellett teljes körű munkavállalási tilalommal, és őrizetbe is lehet venni őket, hogy biztosítsák megjelenésüket a papírok beszerzésére a hazájuk németországi külképviseletén indított eljárásban.

Csökkentik a menedékkérők ellátását

A kormány a törvényhozás elé terjesztette egy olyan javaslatot is, amely  csaknem valamennyi kategóriában csökkentené a menedékkérők ellátását.

Az egyedülálló felnőttek esetében például a szabadon elkölthető készpénzjuttatás értékét ugyan havi 135 euróról (44 ezer forint) 150 euróra emelik, az egyéb ellátások összértékét 219 euróról 194 euróra csökkentik. A teljes támogatás értéke így 354 euróról 344 euróra csökken.

Egy másik javaslat, amely a Németországban élő valamennyi külföldire vonatkozik, ugyanakkor szélesíti a részvétel lehetőségét a nyelvi és társadalomismereti órákból álló integrációs kurzusokon.

Felfüggesztett tagság

Mint ismert, Horst Seehofer Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségese Németországban, a korábban általa vezetett CSU és a testvérpárt CDU pedig az Európai Néppárt (EPP) egyik domináns ereje.

A Fidesz tagsága az EPP-ben ugyanakkor jelenleg fel van függesztve, miután az év elején számos tagpárt kezdeményezte a magyar kormánypárt felfüggesztését vagy kizárását.

Háttéranyagunk a témában: Die Welt: megalázták Orbán Viktort – a Fidesztől hangos a világsajtó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG