3p
Egy hónapon belül elindulhat a kísérleti program a közösségi közlekedésben.

Egy hónapon belül elindulhat Budapesten a közösségi közlekedés mobiljegy kísérleti programja, a főváros és a kormány megállapodása értelmében - mondta Juhász Edit. A nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár emlékeztetett: tavaly júniusban indította el a Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt. a Budakeszi Vadasparkban a mobilfizetéssel vásárolható belépőjegy-szolgáltatást, ezzel a készpénzkímélő megoldással már a kecskeméti és a debreceni létesítményekben is sorban állás nélkül lehet belépőt váltani.

Sem a közösségi közlekedési mobil jegy, sem az állatkerti-vadasparki digitalizált belépőjegyek nem terhelik a lakosságot plusz költségekkel, azaz a hagyományos jegyáron vehetők igénybe.

Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója azt mondta: jó úton halad a közszolgáltatások digitalizálása Magyarországon, a hat éve alapított NM Zrt. meghatározó szereplője a mobilfizetéseknek. Az öt éves mobilfizetési rendszerben még az autópálya-matrica és a parkolás van túlsúlyban, azon dolgoznak, hogy még több szolgáltatást nyújtsanak a piacnak, az ügyfeleknek.

A rendszerben 137 millió tranzakciót bonyolítottak, 2,6 millió felhasználója van, akik 27 viszonteladó vállalkozás szolgáltatásait érhetik el. Közöttük bankok, mobil operátorok, és kisebb magyar kkv-k is vannak. A vezérigazgató közölte: 95 szolgáltatót integráltak a rendszerbe, 81-et jogszabályi kijelölés alapján, és 14-en pedig üzleti alapon csatlakoztak.

Veres Mihály szerint digitalizálni kell az állami szolgáltatásokat. A felhasználóknak a rendszerben nincs plusz kényelmi díja, a viszonteladókkal jutalékmegosztást biztosít.

Iskolakezdési támogatás mobillal

Veres Mihály szerint a hagyományos készpénzes fizetési csatornáknál olcsóbbnak kell lennie az elektronikus termékeknek, ehhez a Zrt. jelentősen hozzá tud majd járulni. Magyarországon emelkedik ugyan az elektronikus fizetések részaránya, de a pénzforgalom 80 százaléka még készpénzben zajlik, ezen szerinte változtatni kell. Jelentős ezen belül ugyanis az állami kedvezmények és szociális juttatások aránya. Példaként említette, hogy 2-3 éven belül akár az iskolakezdési támogatást is mobilfizetéssel lehetne igénybe venni. Elérhetné az elektronikus fizetések aránya az 50 százalékot a pénzforgalomban, ha a szociális transzfereket az állam az elektronikus tér irányába tereli.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG