3p
A német gazdasági miniszter növelné az állam szerepvállalását a gazdaságban, a gazdaságkutatók szerint viszont ez teljes tévút lenne.

Bírálta a német kormány 2030-ig szóló gazdaságpolitikai tervezetét, a német gazdaság állapotát a kormány számára évente jelentésben értékelő "Bölcsek Tanácsának" elnöke, Christoph Schmidt a dpa hírügynökségnek adott interjújában.

Az RWI gazdaságkutató intézet (RWI-Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung) elnöke, Christoph Schmidt a hírügynökségnek adott interjúban kijelentette: "helytelennek tartom azt az illúziót kelteni, mintha egy nemzetgazdaságot központilag és felülről ugyanúgy lehetne hierarchikus szervezetként irányítani mint egy nagyvállalatot". Hozzátette: "ha a miniszter előre kikérte volna a véleményemet én eltanácsoltam volna a tervezet megírásától" - mondta.

Az állam szeretne sokkal jobban beleszólni a dolgokba

Peter Altmaier német szövetségi gazdasági miniszter az idén februárban mutatta be a kormány 2030-ig szóló gazdasági stratégiájának tervezetét. Az elképzelést számos szakmai szervezet és iparszövetség bírálta, mivel a miniszter az állam aktív szerepvállalásának növelését szorgalmazza az iparpolitikai irányításban az egyre élesedő nemzetközi technológiai verseny miatt. Sőt, egyes esetekben még határozott idejű közvetlen állami beavatkozást is szükségesnek tart a vállalatok irányításába.

A miniszter szerint az állam aktívabb szerepvállalására azért lesz szükség, mert Németország és Európa egyre nagyobb lemaradásban van a jövő technológiái, például a mesterséges intelligencia, az autonóm járművek, valamint az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok fejlesztésében az erős amerikai és ázsiai konkurencia mögött. Peter Altmaier ezért "új nemzeti és európai éllovasok" létrehozását tartja szükségesnek az Airbus mintájára.

Óriási tévedés lenne?

Christoph Schmidt viszont tévesnek tartja Peter Altmaier nézeteit. "Újra és újra azt kell hallanunk, hogy Németországnak korábban nem volt iparfejlesztési stratégiája" - mondta. "Ez óriási tévedés. Teljesen világos és egyértelmű iparfejlesztési és innovációs stratégiát folytatunk már hosszú évek óta" - szögezte le, hozzátéve: "először is, teljesen egyértelmű stratégiánk volt és van a piaci fölény korlátozására és a szabad verseny ösztönzésére, ami végső soron az innovációt segíti elő. Másrészt innovációs politikánkat is csak irigyelhetik mások, hiszen rendkívül pragmatikusan alkalmazzuk az alapkutatásoktól kezdve az alkalmazott ipari eljárásokig bezárólag".

Ezeket a rendkívül jó innovációs alapokat kellene továbbfejleszteni és finomítani ahelyett, hogy a francia példát követve egyes kiemelt ágazatokra és nagyvállalatokra koncentrálva, mesterséges ágazati éllovasok létesítésével teljesen új alapokra helyeznék át az egész gazdaságpolitikát - mondta Christoph Schmidt. Szerinte nem ez lenne a megfelelő út a nemzetgazdaságuk számára.

A "Bölcsek Tanácsa" (Sachverständigenrat zur Begutachtung der gesamtwirtschaftlichen Entwicklung) törvényben rögzített feladata jelentésben értékelni a német kormány számára a gazdaság állapotát. Az ország öt legrangosabb gazdaságkutató intézetének vezetőiből álló testület rendszerint minden év novemberében nyújtja be jelentését a kormány számára. A kabinet pedig válaszként nyolc héten belül készíti el állásfoglalását saját éves gazdasági értékelésében. A kabinet eseti megbízásokat is adhat a Böcsek Tanácsának az aktuális helyzet értékelésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG