2p
A termelés 35 százalékkal nőtt az első félévben.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Júniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A májusihoz mérten 1,7 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése - jelentette KSH.

Az épületek építése júniusban 23,5 százalékkal, az egyéb építményeké 16,5 százalékkal nőtt. Az épületeknél az ipari és raktárépületek építése, az egyéb építményeknél pedig az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 11,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 31,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 21,2 százalékkal kisebb volt, mint tavaly június végén.

Komoly gond a munkaerőhiány

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az adatokra reagálva közölte: az idén 25 ezer körüli lakás átadására számít a szektor, amennyiben sikerült leküzdeni a kapacitáskorlátokat, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,7 millió négyzetméteres állományt.

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de a lezajlott bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését.

Az építőiparban folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számítunk a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások beérésével párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát, amire igen nagy szükség van, figyelembe véve a jelenlegi és a következő évek várható fejlesztéseit mind a piaci, mind az állami szférában - közölte az elemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG