5p
Könnyen előfordulhat, hogy Szlovénia újabb atomerőművet épít. Ez az ország új energiakoncepciójának kialakulása során dőlhet el. A második erőmű körülbelül tíz év múlva termel áramot, ha Szlovénia belátható időn belül a megépítése mellett dönt. Az amerikaiak erősen győzködik a szlovénokat, mert ők szeretnék megépíteni a második ottani atomerőművet.

(Fotó: depositphotos.com)

A cikk a Privátbankár.hu és a BALK együttműködésében jelenik meg.

Krško nem teljesen szlovén

Szlovéniában egyetlen egy atomerőmű van, de az sem teljesen szlovén, mert a horvátokkal osztoznak rajta.

A Szlovéniában előállított áram egyharmada származik az 1981-ben épült krškoi atomerőműből, amelyet a tervek szerint 2043-ban zárnak be.

"Eközben már 15 éve folyik a vita arról, hogy Szlovénia újabb atomerőművet építsen, vagy inkább mondjon le az atomenergiáról".

Janez Janša kormánya már 2006-ban belefoglalta a nemzeti fejlesztési projektbe a második atomerőművet, amely az akkor becslések szerint 2 milliárd euróba került volna, és 2015-ben kellett volna megkezdeni az építését. De ebből semmi nem lett.

A Marjan Šarec által vezetett jelenlegi kormány koalíciós megállapodása pedig csak a megújuló és megbízható energiaforrásokkal foglalkozik, és meg sem említi az atomenergiát vagy a második atomerőművet.

Az amerikai befolyásolási technika

Az Egyesült Államok arra szeretné rávenni Szlovéniát, hogy építsen még egy atomerőművet, és a kivitelezéssel az Egyesült Államokat bízza meg.

Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter júniusban részt vett a Három Tenger Kezdeményezés szlovéniai tanácskozásán, amit arra használt ki, hogy népszerűsítse az amerikai technológiát.

Ez ugyanis újabb terjeszkedési lehetőség lenne az Egyesült Államok és az amerikai cégek számára.

"Az Önök partnerei szeretnénk lenni. Lehet, hogy Szlovénia nem mindenkinek a radarján jelenik meg üzleti célként, de az Egyesült Államok számára fontos ország"

– mondta az amerikai energiaügyi miniszter.

Arról nem szól a fáma, hogy Szlovénia azért került-e fel az amerikai radarokra, mert a “First Lady” szlovén származású.

Valószínűleg a kettőnek nincs köze egymáshoz, és ezúttal is a szokás erőteljes amerikai befolyásolási technika alkalmazásáról van szó a szövetségesi körben.

Az SMR-technológia

Az Egyesült Államok “kis moduláris atomerőművet” (SMR) szeretne eladni Szlovéniának.

Az SMR-technológia előnye a modularitás. Ezek az erőművek gyári környezetben szerelhetők össze, és majdnem kész állapotban szállíthatók a helyszínre, ahol a végleges beépítés minimális munkát igényel.

A rugalmas telepítésnek köszönhetően távoli, elszigetelt helyen is megépíthetők. Emellett vagy nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kell üzemanyagot cserélni bennük, így kevésbé sebezhetőek egy esetleges terrortámadással szemben.

Perry szerint Szlovénia kitűnő piac lehet az új technológia számára, amiben az Egyesült Államok Franciaország, Kína vagy Oroszország előtt jár, hiszen

a Westinghouse a legjobb reaktorokat gyártja a világon.
A három pillér

A szlovén infrastrukturális minisztérium közölte a szlovén állami hírügynökséggel, hogy a kialakulóban lévő energiakoncepcióban és klímapolitikában az atomenergia több szempontból is előtérbe került.
"Amellett, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás, megbízható villamosenergia-ellátást biztosít versenyképes árakon, ezáltal javítva az energiabiztonságot."

A szlovénok eddig már 16 millió eurót költöttek a második szlovén atomerőművel kapcsolatos különböző tanulmányok kidolgozására az állami tulajdonban lévő GEN Group elnevezésű cégen keresztül.

A GEN csoport azt közölte a STA hírügynökséggel, hogy a szlovén energiapolitika három pillére épül. Ezek a fenntartható klímával kapcsolatos politika, a megbízhatóság és a versenyképes energiaellátás.

A GEN becslése szerint a beruházás 3,5-5 milliárd euróba kerülhet a választott technológiától és a reaktor méretétől függően, ami körülbelül a duplája a 15 ezelőtt megcélzott összegnek.

Éjjel-nappal áram

Leon Cizelj, a ljubljanai Jožef Stefan Tudományos Kutató Intézet reaktormérnöki osztályának vezetője úgy véli, hogy a szlovén államnak a lehető leghamarabb döntenie kell a második atomerőmű megépítéséről.

"A szlovén szakértő szerint a nukleáris energia az egyetlen nem fosszilis energiaforrás, amely éjjel-nappal és minden időjárási körülmények között működik".

Ráadásul megbízható, és ideális az éghajlatváltozás elleni küzdelem szempontjából is.

Ha a szlovén kormány a második atomerőmű megépítése mellett dönt, akkor mintegy 400-500 szakértőt kell felkészíteni az építés figyelemmel kísérésére, illetve az új létesítményben való munkára.

Körülbelül tíz évre lehet szükség ahhoz, hogy az új erőmű termelni kezdjen, ebből öt év telik el a szükséges engedélyek beszerzésével, további öt év pedig az építési és szerelési munkálatok befejezésével.

És csak ezután mondhatják el a szlovének, hogy a második erőműnek is köszönhető a világosság.

Varga Szilveszter, a BALK főszerkesztőjének írása. Az eredeti cikk itt érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG