2p
7500 autó eladásával számolnak idén.

Az összpiacinál jóval dinamikusabban, 22 százalékkal bővültek a dél-koreai Kia márka eladásai Magyarországon már az idén az első nyolc hónapban, a Kia Motors Hungary ügyvezető igazgatója szerint az év végéig a növekedés akár 30 százalékos is lehet.

Nagy Norbert az MTI-nek elmondta: az idén már mintegy 5000 új Kiát adtak el a márkakereskedések, és a 2019. évi tervekben szereplő 7000-7500 kocsi eladása is reálisnak látszik.

Tavaly 5641 járművet adtak el Magyarországon, ahol a teljes értékesítés az új személyautók autók piacán 136 601 darab volt.

4,5 százalékos piaci részesedés

A Datahouse adatai szerint az idén az első nyolc hónapban 105 451 új személygépkocsi kelt el Magyarországon, a növekedés kissé meghaladja a 10 százalékot.

A Kia részesedése a teljes piacon 4,5 százalék - jelezte az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy az idén 0,5 százalékponttal nagyobb részt hasítottak ki, mint tavaly. Tavaly egész évben 126 601 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon. Részletek>>>>

Nagy Norbert az eladások erősödését azzal magyarázta, hogy az alsó középkategóriában a márka sikeres modellel van jelen, jelenleg a Kia Ceed vezeti az értékesítési listát ebben a Magyarországon fontos szegmensben.

A magánvevők aránya erős, 50 százalékos a Kiánál, miközben a teljes piacon jellemzően 40-60 százalék a magán-, illetve flottaértékesítés aránya.

Betörnek az e-autók piacára is

Nagy Norbert beszámolt arról, hogy nemrégiben indult el elektromos modelljük, az e-Niro értékesítése, ezen kívül még a Kia Soul vásárolható elektromos hajtással, és a következő időszakban több környezetbarát modellel is jelentkeznek. Jövőre mintegy 250 eletromos 250 autó eladásával számolnak.

A nyilvános cégadatok szerint a Kia Motors Hungary nettó árbevétele 2018-ban elérte a 26 milliárd forintot az előző évi 21,2 milliárd forint után. Az üzleti eredmény csaknem duplájára emelkedett, 172 millió forintról 325 millió forintra nőtt, az adózott eredmény pedig 179 millió forintról emelkedett 243 millió forint fölé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG