4p
Azért rendelte el a tiltást az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) október 14-étől, mert tehetősebb befektetők nyerészkedtek azon, hogy a megvásárolt MÁP Plusz fedezetére hitelt vettek fel, hogy aztán abból megint szuperkötvényt jegyezzenek. Ám ezzel azok lehetőségeit is szűkítik, akik a MÁP Plusz megjelenése előtt is vettek fel lombardhitelt állampapír-fedezetre. Hogy mennyit, azt nem lehet tudni, mivel erről – horribile dictu – nincs hivatalos összesítés.

Közismert, hogy a magyarok találékonyak. Ezúttal sem vártak sokáig szemfüles honfitársaink, hogy lecsapjanak a június 3-án debütált új szuperkötvény, – a kamatadó-mentessége mellett az 5 éves futamideje alatt évi közel 5 százalékos átlaghozamot biztosító – Magyar Állampapír (MÁP) Pluszban rejlő lehetőségekre.

Az egyik ilyen – amit az Mfor korábbi cikkében már kivesézett –, hogy a gyermekvállalásért cserébe ingyen kapott babaváró hitel 10 millió forintját be lehet fektetni. S mi sem természetesebb, mint azt MÁP Pluszba invesztálni. Hiszen így gyakorlatilag kockázatmentesen lehet keresni egy gyermek születése esetén a Bankmonitor.hu számításai szerint több mint 5, kettőnél már 14 százalékot, háromnál pedig – fogódzkodjanak meg – több mint 200 százalékot.

A másik trükk lényege: venni a MÁP Pluszból, majd annak fedezetére felvenni hitelt – ezt hívják lombardhitelnek –, amelyből aztán ismét szuperkötvényt vásárolni. Ez a babavárós megoldástól egy lényeges elemben különbözik. Nevezetesen, hogy itt az élelmesnek kell rendelkeznie induló tőkével ahhoz, hogy megvegye az állampapírt – szemben a babaváróval, ahol az ingyen kapott 10 millióját költi el.

Szűk körnek

Ami már be is határolta, hogy kik éltek e lehetőséggel: zömében a tehetősebbek, akik vagyonukat privátbankároknál fialtatják. Ők ugyanis a pénzügyi szolgáltatóktól – mert nemcsak bankok foglalkoznak ezzel a biznisszel – alacsony kamatra, akár évi 2 százalékos kamatra kaphatták meg a lombardhitelt. Ez azt jelenti, hogy azt mintegy 3 százalékponttal alacsonyabb kamatra kellett visszafizetniük, mint amennyit kaptak a MÁP Pluszra.

Persze lombardhitelt nemcsak a privátbanki ügyfelek vehetnek fel. Az OTP Bank például ezt mindenki számára elérhetővé teszi, csakhogy annak kamata évi 5,19-7,47 százalék, azaz azt a MÁP Plusz miatt nem éri meg igényelni – az ennél kevesebbet fialó többi állampapírról nem is beszélve.

Október 14-étől pedig Magyarországon már a bankok és pénzügyi szolgáltatók nem is fogadhatnak el lakossági állampapírt a lombardhitel fedezeteként. E tiltással kívánt véget vetni az ÁKK az alapvetően a MÁP Plusszal végrehajtott trükközésnek. Mint indoklásukban írták: „a magyar állam, mint kibocsátó szándéka, hogy a lakosságnak szánt állampapírok kizárólag a tényleges megtakarítással rendelkező magánszemélyek számára biztosítsák a kiemelkedő kamatozást”.

N.a.

Csakhogy ezzel azok lehetőségeit is szűkítik, akik nem ügyeskedési szándékkal ajánlották fel fedezetként állampapírjukat egy hitel reményében. Hogy ezt mekkora mennyiségben tették, azt csak hozzávetőlegesen lehet megmondani. Bármilyen furcsa ugyanis, a lombardhitelek állományáról nincsenek adatok. Azt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyéb fogyasztási hitelek között tünteti fel, de azon belül nincs további részletezés.

Jobb híján csak annyit sikerült megtudnunk, hogy az egyéb fogyasztási hitelek „nagy része” lombard. Így kell tekinteni arra az adatra, miszerint az egyéb fogyasztási hitelek állománya május végén – tehát a MÁP Plusz június 3-ai debütálását megelőzően – 162,7 milliárdot tett ki, augusztus végén viszont már 222,9 milliárdot. Mivel májust megelőzően hónapról hónapra néhány milliárddal változott az egyéb fogyasztási hitelek állománya – közel másfél évvel korábban, 2018 januárjában például 127 milliárd volt –, az ÁKK joggal feltételezte, hogy a 60 milliárdos növekmény alapvetően a MÁP Plusz-fedezetű lombardhitelek folyósításának tudható be.

Ám abból, hogy az egyéb fogyasztási hitelek 162,7 milliárdos májusi állományának „nagy része” lehetett lombardhitel, még nem lehet belőni, hogy abból mennyihez teremtett fedezetet állampapír. Hiszen „a megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitel átmeneti pénzzavarok áthidalására szolgál olyan fogyasztók számára, akiknek például hosszabb távra lekötött betétjük, értékpapírjuk, esetleg pénztári, biztosítási megtakarításuk van, és ezeket még nem szeretnék pénzzé tenni” – olvasható az MNB fogyasztóvédelmi tájékoztatásai között.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16865 16630 16890 +1,60% 16850 16865 1 001 795 770 HUF 2024-03-28 13:08:58
MOL 2964 2938 2970 +1,51% 2960 2964 355 727 140 HUF 2024-03-28 13:03:33
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 898 899 85 387 563 HUF 2024-03-28 13:00:13
RICHTER 9325 9280 9375 +0,65% 9300 9335 510 131 770 HUF 2024-03-28 13:07:48
OPUS 401 397 403 +0,12% 399 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG