3p
A kormány költségvetési céljait megfelelőnek találta a nemzetközi pénzügyi szervezet vizsgálata, azt azonban megjegyzik, hogy még konkrét intézkedések meghozatalára szükség van a célok eléréséhez.

Az IMF delegációja 2019. szeptember 24. és október 3. között folytatta le az alapokmányának negyedik cikkelye alapján a szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációját Magyarország vonatkozásában - írta közleményében az MNB.

A jegybank a jelentést ismertetve keddi közleményében kiemelte: a delegáció szerint a magyar jövedelemszint látványos felzárkózást mutat a fejlett gazdaságokhoz képest. Az IMF értékelése szerint a munkabérek gyors ütemben növekednek, míg a munkanélküliségi ráta történelmileg alacsony szintre mérséklődött. A Valutaalap valószínűsíti, hogy a versenyképesség javítását elősegítő strukturális reformok ellensúlyozni fogják a növekedési ütem esetleges mérséklődését.

Az IMF az infláció aktuális lassulására, a globális növekedéssel kapcsolatos bizonytalanságokra és az Európai Központi Bank újabb monetáris lazító intézkedéseire való tekintettel megfelelőnek tartja a Magyar Nemzeti Bank laza monetáris politikájának folytatását. A makroprudenciális politika vonatkozásban a delegáció megállapította, hogy az támogatja a pénzügyi stabilitás megőrzését, a lakáspiaci trendekkel összefüggésben pedig elejét veszi annak, hogy a hitelalapú ingatlanpiaci fellendülés aggodalomra okot adó mértéket öltsön.

A bankrendszert általánosságban jól feltőkésítettnek, nyereségesnek és likvidnek találták, miközben portfóliójuk hitelminőségét is folyamatosan javulóként értékelték. A hazai bankok alacsony költséghatékonysága - az IMF értékelése szerint - a digitalizációs átállás gyorsításával, a fiókhálózatok optimalizálásával és további pénzügyi mélyüléssel javítható.

Az IMF szakértői szerint a magyar gazdaság jóval 4 százalék feletti növekedési ütemmel zárhatja a 2019-es évet. Középtávon az ország költségvetési helyzete javul, a külső adósság csökken élénk belső hitelezési aktivitás mellett.

Hozzátették, hogy a rövidtávú kilátásokat beárnyékolja azonban a lanyha globális növekedés, a világkereskedelmi ellentétek és a Brexit által keltett bizonytalansági tényezők. A pozitív kibocsátási rés miatt a magyar gazdaság növekedési üteme a termelékenység és a termelési kapacitás növelését célzó strukturális reformok nélkül lassulni lesz kénytelen.

Az IMF helyesli a kormány "Versenyképesebb Magyaroszágért" programját és ezzel kapcsolatban méltatja a Magyar Nemzeti Bank versenyképesség javítását célzó törekvéseit is, különösen a kis- és középvállalatok tekintetében.

A kormány költségvetési céljait megfelelőnek találta az IMF vizsgálata, megjegyzik ugyanakkor, hogy még konkrét intézkedésekre van szükség a célok elérésének a biztosításához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG