3p
A várt emelkedés helyett csökkent az amerikai kiskereskedelem és vendéglátás forgalma - pedig a jövedelmek nőnek és a makroadatok sem néznek ki rosszul. A nagyon régóta tartó amerikai gazdasági növekedésnek mégiscsak vége lehet egyszer? A lakosság mindenesetre óvatos, a Fed további lazításának pedig egyre nő az esélye.

Megrogyott az amerikai gazdasági növekedés egyik oszlopa

Fél év után először csökkent a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma az Egyesült Államokban a szerdán közzétett szeptemberi adatok szerint. A kereskedelmi minisztérium közlése szerint az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent a forgalom - a szakértők ehhez képest 0,3 százalékos emelkedést vártak.

Utoljára februárban fordult elő visszaesés - szakértők szerint a mostani adat arra utal, hogy visszafogottabbá válik a belső fogyasztás, ami pedig fontos bázisa a gazdasági növekedésnek. Ha ehhez még hozzávesszük a szintén gyengülő üzleti beruházásokat és a feldolgozóipar halvány teljesítményét valamint a kereskedelmi háború lehetséges hatásait, akkor könnyen elképzelhető, hogy mégiscsak véget ér egyszer az amerikai történelem eddigi leghosszabb gazdasági növekedési szakasza - és ahogy a Bloomberg megjegyzi, ez ronthatja Trump elnök újraválasztási esélyeit 2020-ban.

A szakértők szerint mivel a jövedelmek stabilan emelkednek és egyébként a gazdasági mutatók sem utalnak visszaesésre, a szeptemberi újság-szalagcímek tehették óvatosabbá a fogyasztókat - ezek jórészt a kereskedelmi háborúval illetve annak lehetséges negatív hatásaival foglalkoztak.

Sokáig napirenden lesz még a kereskedelmi háború

Ezen a fronton továbbra sem igazán csillapodnak a kedélyek: bár folyik az ötletelés a feszültség enyhítésére, nem javította a megállapodás esélyét, hogy az Egyesült Államokban a képviselőház elfogadta a hongkongi demokráciapárti tüntetők támogatásáról szóló törvényt, erre ugyanis Kína válaszcsapásokkal fenyegetőzött. Trump elnök arról beszélt, hogy nem valószínű bármilyen megállapodás aláírása azelőtt, hogy találkozna Hszi Csin-ping kínai elnökkel a jövő havi APEC csúcson.
Összességében a kiskereskedelmi forgalom csökkenése, a gyenge feldolgozóipari teljesítmény és általában a gazdasági kilátások romlása miatt ismét tovább nőtt az esélye, hogy a Fed kamatot csökkent, tovább lazít a monetáris kondíciókon.

Az amerikai tőzsdéken a kisker-adat után gyengén indítottak az indexek, a kereskedési nap közepére főleg a bankszektorból érkező kedvező gyorsjelentések javították valamelyest a teljesítményt.

Európai sereghajtó lett a BUX - esett a Mol és az Opus

Európában jó hangulat volt (vagy legalábbis kivárás az EU-cúcs előtt), a főbb nyugat-európai indexek pluszban zártak, kivéve a bő fél százalékot gyengülő londoni FTSE-t. A fókuszban a Brexit-tárgyalások, a csütörtökön induló EU-csúcs és az induló európai gyorsjelentési szezon áll. A budapesti ma az egyik leggyengébben teljesítő európai tőzsde volt, 0,43 százalékot esett a BUX, ami leginkább az 1,3 százalékos Mol- és közel 5 százalékos Opus-zakónak köszönhető. Nézze meg, hogyan zártak részvényei >>

A forint ma szűk sávban mozgott, az euró jegyzése 333,50 környékéig emelkedett, estére azonban viszatért 332,40 forint környékére. Az olaj ára két nap esés után stabilizálódott.

Friss árfolyamok >>
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG