3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A libanoniak elvesztették hitüket a teljes politikai osztályban és az ország bankrendszerében, miközben a nemzetközi pénzpiacok elvesztették a hitüket Libanonban. Egyes libanoniak – beleértve a jegybank vezetőjét – most Katar felé fordítják figyelmüket. Káncz Csaba jegyzete.
A Hasszán Diáb akadémikus vezette új libanoni kormány csoportkép készítésén vesz részt a baabdai elnöki palotában 2020. január 22-án, egy nappal a kormány megalakulása után. MTI/AP/Libanoni kormány/Dalati Nohra

Három hónapos országos tüntetés-sorozat után kedden megalakult a Hasszán Diáb akadémikus vezette új libanoni kormány, miután a Hezbollah síita szervezet és szövetségesei megállapodást kötöttek az új kabinetről. A polgárháborút lezáró 30 évvel ezelőtti békeszerződés óta első alkalommal alakult meg szakértői kormány, amelyet a Bejrúti Amerikai Egyetem 60 éves távközlésimérnök-professzora vezet. Több női tagja is lesz a kabinetnek, beleértve a miniszterelnökhelyettest és a védelmi minisztert is.

A Halloween Kormány

A tüntetők és a köznép azonban már most elégedetlen, mert szerintük az úgynevezett technokrata miniszterek be vannak kötve azon gyűlölt politikai szervezetekhez, amelyek a megítélésük szerint a jelenlegi kritikus helyzetbe navigálták az országot. A tüntetők már el is nevezték Halloween Kormánynak a kabinetet, mivel szerintük csak kevéssé leplezett kapcsolat él az új kormányzat és az ország korrupt oligarchái között.

Márpedig ezt a kormányzatot alapvetően az Irán által támogatott Hezbollah hozta létre és egyes megfigyelők a proxi szervezet stratégiai hibájáról beszélnek ezzel kapcsolatban. Hiszen az ország 90 milliárd dolláros adósság alatt roskadozik, a devizatartalékok napról-napra olvadoznak, miközben a libanoni font a szabadpiacon elvesztette értékének harmadát tavaly október óta. A kormányzat sokak szerint nem éri meg az egy éves születésnapját sem, hiszen most úgy kell kemény, népszerűtlen gazdasági reformlépéseket megtennie, hogy a szunnita és drúz közösségek gyakorlatilag nem támogatják, a keresztények pedig megosztottak.

Kormányellenes tüntetők égő úttorlasszal akadályozzák a forgalmat Bejrútban 2020. január 22-án, egy nappal a Hasszán Diáb akadémikus vezette új libanoni kormány megalakulása után. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Katar manővere

Most, hogy a Hezbollah került a kormányrúdhoz, a hagyományos európai és Arab-öbölbeli támogatóknál nem lesz könnyű fölhajtani támogatást. Az IMF pedig bizonyára kőkemény feltételeket támasztana, amely csak újralobbantaná a társadalmi elégedetlenség tüzét.

Káncz Csaba

A Hezbollah domináns szerepe az új kormányzatban komoly kérdéseket vet fel az amerikai kapcsolatok vonatkozásában is. Márpedig Washington pénzügyi támogatása a libanoni fegyveres erők számára már eddig is komolyan vitatott tétel volt – holott ez komoly összeg, 2006 óta 1,5 milliárd dollárt tett ki. Mostantól pedig a Hezbollah dominanciája miatt szinte lehetetlen lesz megindokolni ezt a költségvetési tételt az amerikai fővárosban.

Egyes libanoniak – beleértve a jegybank vezetőjét – most Katar felé fordítják figyelmüket. Katar már a múltban is segítette a Hezbollah tevékenységét és az ország emírje, valamint külügyminisztere is meglátogatta Iránt a január 3-án végrehajtott Szulejmáni elleni merényletet követően. A katari segély megszerezheti Bejrút jóindulatát – amely egyébként hagyományosan a rivális szaúdiak pártját fogta -, miközben enyhítheti az iráni csapásoktól való félelmeket a Katarban elhelyezkedő amerikai bázis (Al-Udeid Légibázis) ellen.

Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG